Szigethy Anna kiállítása a Vízivárosi Galériában
Sokan sok mindent átélhetünk, de képzőművész abból lesz, aki vizuálisan fejezi ki, hogy mit érez, amikor elhagyja a helyet, a környezetet, ahol felnőtt, ahol évtizedekig élt, amely addigi életének kerete volt.
fotó: Józsa Ágnes
Szigethy Anna vizuális művészként a korábbi kiállításain azt vizsgálta, hogy milyen a viszonyunk a városhoz, hogyan lehetünk-e otthon benne. A jelenlegi tárlat azzal foglalkozik, hogy Szigethy milyen érzésekkel hagyta el a gyermekkorának helyszínét, ahova negyven évig mindig hazatért.
A Vízivárosi Galéria lehetőséget adott arra, hogy elkülönülő felületekkel más és más hangon beszéljen erről a képein keresztül. Az első rész – hol konkrétabban, hol elvontabban – azt tematizálja, hogy mit vihet magával az ember: a bőröndben a ruhákat, a dobozban a könyveket. Az emlékek formát is kaptak. A művész öt méter hosszú kollázscsíkot készített, amelyen a képeslapok, a kézírás és a bevásárlócédula a múltidézés részei.
A következő kiállítórész a már üres lakás részleteit mutatja, például a csupasz falakat és az elárvult konnektort. A képek előtt az installáció részeként a nagy papírtáskákon a konyhakő részlete, a fürdőszoba-csempe mintázata, valamint a kert fölé magasodó tűzfal omladozó vakolata jelenik meg. Ezek a részletdarabkák a hiányt hangsúlyozzák.
A kiállítás újabb része a rizográfiák, amelyeket a művész trieszti sziklákról készített. (A rizográfia Japánból származó, a szitanyomás és a digitális sokszorosítás ötvözeteként létrejött környezettudatos technika, amely intenzív, direkt színekkel dolgozik. A folyamat során mesterhenger viszi fel a rizobor tintát a papírra, egyedi, finoman texturált, művészi hatású nyomatokat eredményezve.) Az összes falat és a mennyezetet is borító molinó a fotókból, a frottázsból készült nagyítások. A védett, a meleg és puha színek dominálnak a kiállítás első részén, a későbbiekben viszont a színek kékes-feketén hideggé válnak. A frottázsok, amelyek eredetileg a sziklák átrajzolt vonalai és motívumai, kissé olyanok, mintha az emberi agyban mászkálnánk, ahol az emlékeket visszük magunkkal. Amelyeket nem vihetünk el a bőröndökben, de velünk vannak, azok jelennek meg itt.
A „Home, sweet home” kiindulópontja az otthon, ami tele van egy család és az alkotó történeteivel. A kiállításban az otthonosság-otthontalanság kérdése fogalmazódik meg. Miért van szükségünk legalább egy helyre, ahol biztonságban érezzük magunkat, és ahol a különböző életesemények tárgyi és emocionális emlékei halmozódnak fel? Mit kezdjen az ember az emlékeivel, az építő jellegű élményeivel, amelyek szorosan kapcsolódnak egy adott térhez? Ami, ha el is tűnik a mindennapi életéből, megmarad az a biztonság, az az identitás, amit valaha jelentett.
Szigethy Anna kiállítása megtekinthető: március 20-ig a Vízivárosi Galériában (1027 Kapás utca 55.)
