Gulyás Andrea Katalin – Error

|

Újabb festmény a Gizella Malom Átrium Galériájában

A világ működésében bekövetkezett „error”, mint egy hirtelen arcunkba tolt fényképezőgép, a másik oldalról mutatta meg a létezésünket…

Gulyás Andrea Katalin: Error

Budapest egyik legkülönlegesebb galériája az Átrium Galéria – hétköznapi nevén a „Gizi” – egy műemlék épület belső udvarán lapul. Egy galéria, amely az örökkévalóságnak készül… A volt Gizella Malom lakóközössége alapította állandó tárlat falra festett képeit tekintélyes kortárs művészek készítik, kurátoraként Szurcsik József  Munkácsy-díjas festőművész tevékenykedik. A folyamatosan bővülő kiállítás legújabb, immár tizenkettedik alkotása Gulyás Andrea Katalin Error című munkája, amely Peter Ágnes Kapu című szobra mellett kapott helyett.

A mű a kor nőiesen érzékeny, ugyanakkor mellbevágóan őszinte lenyomata.

Nem egész két éve lefékeztünk. Mondhatni, leállt az életünk egy pillanatra. Ez a kényszerű szünet, amely ilyen-olyan formában mindmáig kísért, fenyeget minket, ez a világ működésében bekövetkezett „error” – hiba – mint egy hirtelen arcunkba tolt fényképezőgép, a másik oldalról mutatta meg a létezésünket. Elkezdtük kívülről figyelni magunkat és észrevenni olyasmit, ami addig, belülről nézve – a permanens mozgásban lévő mindennapjaink súlya alatt – egészen másként festett. Létünk kavargó mintázatai – képek, színek, hangok, érzelmek – hirtelen kimerevedtek, akár egy lefagyott komputer képernyője, és „jutott időnk” arra, hogy létezésünk elénk táruló alakzatait alaposan szemügyre vegyük…

Váratlan állóképet kaptunk.

Ahol az észrevétlen pont – megsokszorozva önmagát – jól látható csík lett, az árnyalatok szabályossá rendeződő, végtelenített kavalkádjában a színek jól kivehetőek, a forma eltorzult magamutogatása elkezdte önmagát részletezni… Olyan tendenciák bontakoztak ki előttünk, melyeket „normális üzemmenetben” talán soha nem veszünk észre. Tendenciák, melyek egy üzemzavar utáni, élhető jövőt mutatnak. És e megterhelő, szenvedésekkel teli korszakban kellett rádöbbennünk, hogy tele vagyunk rejtett energiáikkal.

Ez Gulyás Andrea Katalin Error című festménye.

A hiba, amely az önmagunkkal való szembenézésre késztet. A hiba, amelyből előnyt kovácsolunk. Ugyanakkor nem más, mint ablak. Ablak, amely átereszti a fényt. Ablak, amely kitárul a négy oldalról zárt térben… A külvilágot mutatja, amely most épp olyan amilyen, de ahol még mindig fehérek a felhők, s a bizakodó  emberi lét kékítőt old az ég vizében.

CÍMKÉK: