Gulácsy

Na’Conxypan hercege

Gulácsy Lajos (1882-1932) életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában

A művész áhítata, 1902 Olaj, vászon, 61 × 77 cm Pécs, Janus Pannonius Múzeum, ltsz. 57.188 186. o

„Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug,
édes álomképek káprázatába bámulok,
a másik szemem mindig a valóságot figyeli.”

A huszadik századi magyar művészet egyik legkülönösebb alakjának, Gulácsy Lajosnak az életmű-kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában. Életműve keresett és kedvelt, mert varázslatos-titokzatos világ az övé. Életének utolsó életmű-kiállítása 1922-ben volt, ennek az évfordulójára szerettek volna tavaly egy életmű-kiállítást, amelyet most, kétszáz művel és ezen belül nyolcvannégy bizonyítottan (ez fontos tény, hogy a Galériában kizárólag eredeti képeket látunk) eredeti festménnyel sikerült közönség elé vinni.

Parkban Olaj, vászon, 34 × 41 cm Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest ltsz. 61.25T

A nagyszabású tárlatot – mivel markánsan elkülöníthető stíluskorszakok nincsenek az életműben – laza kronológiában, tizenöt egységben mutatják be. A pesti polgárfiú csak két félévet tanult festeni, így lényegében autodidakta volt, ami sem ambícióit, sem bizonytalanságérzetét nem lohasztotta. A család elszegényedése, a szoba-konyha ellehetetlenítette az alkotást, ezért onnan egy álmodott világba menekült. Kiválasztott hercegnek érezte magát a kezdetektől, imázsát ő maga formálta. Előttünk sorakoznak itt az önarcképei, a dandy, a pap, a bohóc, s gyakran bújt reneszánsz jelmezbe is. Olaszország az ő életművébe teljességgel beépült. Abban az időben kortársai tanulmányútként inkább Münchent és Párizst választották, ahonnan a megújhodás szellője fújt. Őt nem érdekelték a kortárs törekvések, elvarázsolták az olasz tájak, amelyeket festményein sokszor körépkori hangulatban ábrázolt. Ő az egész művészettörténet örökösének vallotta magát. Firenzében, Rómában, Genovában a múzeumokat járta és másolatokat készített, nemcsak az olasz, de németalföldi művészek műveiről is (példa erre a Várakozás, 1905). Ezekből merített inspirációt. A Dante-kultusz, amely a preraffaelliták művészetében akkor a virágkorát érte, őt is a hatása alá vonta (például, Dante találkozása Beatricevel, 1906 körül). Dante Gabriel Rossetti hatására ő is melegbarna tónusú képeket készített.

Dal a rózsatőről, 1904 Olaj, vászon, 84 × 40,5 cm Magántulajdon – az Ernst Galéria közreműködésével

A Dante-motívumokon túl olyan középkori témákat választott, mint Paolo és Francesca (1903), vagy a Varázslat (1907). Rokokó korszakában már világosabb színeket használt, pasztellizálódnak a színek, ezt példázza a Vasárnap délután Comoban (1911-1912). Ezeken a művein már megjelenik a túlfinomultság és a bizonytalanság, amely autodidakta mivoltából fakad. Ez önmaga számára volt a legzavaróbb. Ezért sokfelé nyitott, menekülni szeretett volna. Ihlették olvasmányélményei (itt is látunk Shakespeare és Victor Hugo illusztrációt), de maga is írt novellát, verset. A Nyugat megelőző nemzedéke egyik jelentős íróalakjának tekintették. Tervezett címlapokat, a Thália Társaságnak. (Alma Tadema: A láthatatlan kormányos című művének díszleteit Gulácsy Lajos alkotta meg, s az Új Színpad számára 1912-ben Strindberg Hattyúvár című színművéhez tervezett díszletet és jelmezeket.) A zeneművészet sem hagyta érzéketlenül, műveinek címadásához pedig gyakran választott zenei inspirációt (pl. Dal a rózsatőről, 1904).

Dante találkozása Beatricével, 1906 körül Olaj, vászon, 70,5 × 99 cm Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, ltsz. FK302

Bizonytalanságát álmaiba temette, s Na’Conxypanba menekült. Az álmok és hangulatok világa benépesült az általa festett kedves, bohókás lényekkel, üdítést és menedéket nyújtó helyszínekkel. Ez az álomvilág nemcsak vizuálisan, a grafikáiban volt jelent, hanem írásaiban is, ahol ennek a különös országnak még a nyelvét is megalkotta (a szótárlapot eredetiben a tárlóban és nagy méretben a falon is megtekinthetjük). Különös helyszínek, különös lények (Na’Conxypanban hull a hó, 1910), menedéket jelentettek számára is, akit a köznapi emberek nem érthetnek meg. A tárlat újdonsága, hogy most először láthatja a közönség külön kiállítási egységként, egybefüggő műcsoportként kezelve a művész Na’Conxypan-képeit.

Na’Conxypan város a Marsban (Na’Conxypan; Utca Na’Conxypanban), 1902 Pasztell, karton, 368 × 334 mm Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest ltsz. FK 5233

Pécsi József, Székely Aladár, Rónai Dénes szívesen fotózták, mert kedvelték különös figuráját. Az első egyéni kiállítása is Rónai Dénes Váci utcai műtermében volt 1912-ben. Gulácsy nagyon szegényen élt, és bár apja halála után neki kellett volna támogatnia a családját, és ez képei eladásából sikerült is volna, ő nehezen vált meg munkáitól. Olyannyira nehezen, ha el is adott, akkor az általa készített másolatot adta el, s az eredeti megtartotta. Egyre rosszabb mentális állapotba került, s egyre szegényesebbek lesznek a kompozíciók. Kivételes pillanatok adódnak, amikor Padovában megalkotja a nyolc méteres Rokokó concertót. A nagy méretet annyira idegennek érezte, hogy 1916-ban ezt a képét ő maga fölvágta. A középső rész megsemmisült (sajnos, fotó sem készült róla, csak leírásokból ismerhetjük), de a két oldalsó, a Rózsalovag és az Ópiumszívó álma itt látható. Az utóbbi képbe már belefestett. A világháború is közrejátszott abban, hogy elvesztette maga számára a valóságot. Alkotó életműve 1918 után fokozatosan megszűnik. Betegségét Velencében is kezelik. Édesanyja hozatja haza, majd a húszas évek elején Lipótmezőre kerül, ahol még nyolc évig él szinte katatón állapotban.

Eksztázis (Szenvedélyes szerelem; Epedő szerelem), 1908 körül Olaj, karton, 74 × 53 cm Pécs, Janus Pannonius Múzeum, ltsz. 68.92

Gulácsy különös, álmokat, történeti hangulatokat, víziókat megidéző festészete magával ragadó. Nem tartozott egyetlen művészeti csoporthoz, művészeti irányzathoz, ahogy Csontváry sem, ezért nem szabad és nem lehet címkézni. Ő is kívül helyezkedett mindezen. Megteremtette sajátos világát, amibe mi most így teljességgel betekinthetünk.

A Bartók Tavasz Művészeti Hetek keretében látható kiállítás több szekcióban mutatja be az életmű sokszínűségét, valamint kapcsolódásait a múlt (láthatunk Markó Károly, Ferenczy és Tóth Menyhért képet például) és a jelen művészetéhez, a festő kortársaihoz. Kísérőkiállításként az első emeleten Letűnt idők nyomában címmel, Gulácsy Lajos, Fáy Dezső és Keleti Arthúr műveit lehet megtekinteni Itália igézetében címmel.