Fehér László festőművész különleges pályájáról
Egy szelíd, szerény személy, hihetetlen emberismerettel megáldva. De a szeme éles. Különben aligha tudta volna festményeit elkészíteni. Rengeteg emberrel jóban van, legendás barátságok veszik körül. Világszerte ismerik, nyugaton szinte minden jelentős kiállítóhelyen, múzeumban rendezett tárlatot, számontartják, egyik legismertebb magyar.
Fehér László alkotásai
Ki tudja, merre van Tác? A 7-esen egy megálló, Fehérvár közelében. A római kori ásatások, a gorsiumi játékok azért valamennyire ismerőssé teszik. A sztráda mentén álló színvonalas vendéglő valamikor felkapott hely volt. A korai években zenekaruk is volt, Fehér József zenetanár, billentyűs és testvére Fehér László festőművész, dobos. A festő akkor már elvégezte a főiskolát, de a végzés után akkor szokásos hároméves ösztöndíjból csak egy évet kapott és valamiből meg kellett élnie. Akkor már elkészültek az „aluljárós” képek, és témái között megjelentek az elhagyott zsidó temetők is. A hetvenes évekről van szó, amikor Izrael a szocialista tábor egyik fő ellensége volt. Az ifjú festőnek segítettek pedagógus szülei, az udvar végében álló istállót műteremmé alakították, ahol Laci dolgozhatott. Én itt ismerkedtem meg vele, mint a Fejér Megyei Hírlap munkatársa. S ma, ötven év távlatából valami mesének tűnik a karrierje. Pedig csak arról volt szó, hogy egy tehetséges fiatalember iszonyú elánnal lépett fel, igaz, hogy a kurzusnak nem igen tetsző megnyilatkozásokkal, de következetesen festette képeit, amiket aztán csak évekkel később tudott rangos kiállításokon bemutatni. Ami érdekes lehet: a Kossuth-díjas festőművész ma is Tácon alkot, igaz, nem a szülői házban, hanem egy azzal szemben álló, maga építtette házban, műterme tele új és még újabb képekkel. (Természetesen Pesten is van lakásuk, és Laci ott is dolgozik, de ahogy mondta, már szívesebben tartózkodik gyermekkorának helyszínén. Hisz elmúlt hetvenéves.)
Egy szelíd, szerény személy, hihetetlen emberismerettel megáldva. De a szeme éles. Különben aligha tudta volna festményeit elkészíteni. Rengeteg emberrel jóban van, legendás barátságok veszik körül. Világszerte ismerik, nyugaton szinte minden jelentős kiállítóhelyen, múzeumban rendezett tárlatot, számontartják, egyik legismertebb magyar. Én a hetvenes évektől tartom vele a barátságot. Sokszor évekig nem találkozunk, de ha összejövünk, mintha tegnap váltunk volna el. Megértjük egymást, mert összekötnek bennünket a közös emlékek.
És ami érdekes, nem felejt. Talán nem felejtette el, hogy néhány esetben, amikor még szüksége volt rá, kiálltam mellette. Igen, az az 1986-os kiállítás a fehérvári Ifjúsági Házban, emlékezetes volt. Két év múlva pedig Grazban, a Neue Galerie am Landesmuseum Joannemumban nyílt egy tizenegy termes kiállítása. Voltunk fehérvári barátaival a Hegyi Lóránd által rendezett bécsi önálló tárlatán, melyet az egész városban plakátok hirdettek. Az 1990-es Velencei Biennáléra készülve pedig kapcsolataim segítségével a képeken megjelenő figurákat a Dunai Vasműben kivágták vaslemezből és ezekből születtek meg a mára nagy sikerű és híres szobrok, az úgynevezett vasrajzok, melyek a biennáléról egyenesen az aacheni Ludwig múzeum gyűjteményébe kerültek… 2000-ben pedig én köszönthettem Kossuth-díjának elnyerésekor a megyei lapban.
Festményeit nemcsak Európában, de az amerikai kontinensen és távol keleten is többször megcsodálhatta a közönség. Legutóbb pedig Szlovákiában és Budapesten láthatták legújabb műveit.
Nemrég újra meglátogattuk a táci műtermében. Mindig nagy élmény a műterem alkotói légkörében élvezni legújabb képeit, látni ahogy a frissen készült munkák egymásnak támasztva állnak a fal mellett. És mindig megcsodálom az újra és újra megújuló festészetét, néha a színeket váltogatja, máskor a tónusokat, korszakok változnak koloritja nyomán. Volt, amikor a fekete-sárga dominált képein, később a fekete-fehér, szürke, ezüst vagy éppen a rózsaszín. Újításai mindig meglepőek, hol témájában, hol a megfestés módjában. Olykor fehér kontúrokkal ábrázolja alakjait, máskor klasszikus módon örökíti meg őket. Nem fél egy-egy motívumot akár időről időre, korszakról korszakra újra és újra feldolgozni, mert igyekszik alaposan, minden oldalról körbejárni a számára fontos témákat. Szívesen fest magáról önarcképeket, de családtagjait is megtaláljuk modelljei közt, illetve a hozzá közeli barátok, ismerősök is feltűnnek képein. Festővásznán megelevenedik a táci táj, a Balatonpart, a dégi kastély klasszikus oszlopai éppúgy, mint a nagyvárosok utca részletei. Életműve nemzetközi kontextusban is a kortárs képzőművészet élvonalában foglal helyet.
