Fábián István: Kijev
Már több, mint egy hónapja nézzük a pusztítás felfoghatatlan, borzalmas képeit. Itt dúl a háború a szomszédban, tízezrek halnak meg, ukránok milliói válnak földönfutókká.
Mit tehet ilyenkor a művészet? A háborúban hallgatnak a múzsák, igen. S akkor itt van Fábián István legújabb, nagyszerű képe. Nem az elborzasztó reáliákat mutatja, nem a rommá lőtt városokat, a halottakat, a menekülő embereket, hanem átemeli a rettenet képeit metafizikai dimenzióba.
Vér, vércseppek, vasszeggel átvert, áttetsző hártyájú pilleszárnyak. Titok, borzongás; látod a fenyegetést, a félelmet, az iszonyatot. Stabilnak hitt világunk megbillent gyémánttengelyét. És paradox módon, mégis a biztatást közvetíti, a babitsi etikai parancsot, hogy legyen béke már, legyen vége már. Ezt üzeni kései koroknak Fábián István zseniális rajza.
