Egy szófiai képzőművész kiállítása az Andrássy úton
Örüljünk, hogy ezt az összetett, és az elmosódott képek titkaival és talányaival építkező művészi világot a Balkán felől megismerhettük.
Januárig látható a Bolgár Kulturális Intézet Andrássy úti kiállító-helyiségében Elitsa Baramova-Baramó szófiai képzőművész sok meglepetést kínáló kiállítása, amely ismét meggyőz arról, hogy meglepően kevés ismeretünk van a jelenkori bolgár kultúráról, képzőművészetről, színházról, filmről és irodalomról. Amit ismerünk belőle, az jobbára az Andrássy úti intézet (és a szófiai Magyar Intézet) áldozatos munkájának a gyümölcse; ezért volt maradandó találkozás tavaly ősszel a mai bolgár költészet egyik jelentős alakjával, Marin Georgievvel – könyvbemutatója alkalmával.
Híradás volt az is; benne irodalmunk lelkes barátját is köszönthettük. Meglepő volt, hogy mennyi érzelmi-érzületi és poétikai kapcsolódási pontra leltünk az ő munkásságában a magyar népnemzeti líra megújító nemzedékének, a kilenceknek jeles tagjaival, Utassy Józseffel, Kiss Benedekkel. Marin Georgiev munkásságága a rokonság új, vagy inkább újból fölismert igazságát tartalmazta, miszerint a két nép kultúrájának bizonyos pontjai összeérnek, egymásban otthonra lelnek. Gondoljunk csak Nagy Lászlónak a bolgár költészetben tett kalandozására. Tehát, ha tetszik, volt valamennyi beavatottságunk a másik (irodalmi) kultúrájának értelmezéséhez – és élvezetéhez.
Ezt e kiállítás képeit látva, megtekintve másképp . Amiben nyilvánvaló szerepet a másik művészi ág, a tárgy játszott, hiszen nem a szó költészetét érzékeltem, hanem a festmények, rajzok művészetét, olykor a művész kedvtelését; el kellett döntenem, hogy szépnek, izgalmasnak, különösnek, teltnek vagy üresnek látom azt, amit elém tett a művész. Eredeti-e vagy nem, amit kapok. Mennyit bíz rám a festő, amikor hullámzó, vibráló képeit nézem, milyen jellegzetességet látok meg bennük, hogyan biztat meditációra Baramónak az amerikai írófejedelem, Kurt Vonnegut ihlette Boko-maru* – happeningje.
Ahogy végignéztem Elitsa Baramova-Baramó kiállítást, az jutott eszembe: örüljünk, hogy ezt az összetett, és az elmosódott képek titkaival és talányaival építkező művészi világot a Balkán felől megismerhettük. Ebben az univerzumban sok szín és színárnyalat talál helyet magának, amelyekhez fogódzókat inkább a világ más, tőlünk nyugatra eső tájairól, művészi ambícióiból ismerhettünk meg és találhatunk meg a magunk számára; vagyis amit látunk, azt egyfajta szűrőn vagy közvetítő közegen át látjuk – ezért is lehet az értelmezésünk nyitott, a saját fantáziajátékunkra is. Talán ez, a fantáziajáték, ad legjobb fogódzót ahhoz, hogy e kiállítás képeit közelítsük magunkhoz.
Minden kiállítás alkalmával – legyen az a Pradóban vagy az Andrássy úti kiállító-helyiségben –, föltesszük magunknak a kérdést: mit látunk? Hagyományos tájképeket elmosódott, távolított formában, ahol a képhatárok nem érnek véget a kép kereténél, hanem hullámzanak tovább – engem ezek az alkotások fogtak meg leginkább, talán mert a hagyományt idézik föl, és a hagyománytól való ellépés szükségszerűségét láttatják.
Az illusztrációul választott képen (részlet „Az Építész”-projektből) ez a művészi vonás elevenedik meg az alkotó személyességével, világképével.
Ezért biztatok mindenkit, hogy nézze meg ezt az érdekes kiállítást, amely egy bolgár művész kezén érlelte ki mai világunk fontos útjelzőjét, a hagyományhoz való kapcsolódásunkat.
Tovatűnő látképek boko-maru idején. Elitsa Baramova-Baramó kiállítása
Bolgár Kulturális Intézet – Budapest, 2020. október 22 – december 13.
A művész tevékenységéről további információk olvashatók az alábbi honlapokon:
