Minden mögötte

|

Baksai József kiállítása a Tér-Kép Galériában

Kezdetben volt a kép… Képből a betű… betűből a szó – a kőbe vésett, anyagba karcolt, papírra vetett, virtuális világba hajszolt jelentés.

Egyedül / Nem lesz ajtó soha. Bent rekedtél/ Jorge Luis Borges,Labirintus/

A szó, ami jelöl… ami magyaráz… amely keresi vagy épp ellöki a valóságot. Ami öl. Ami éltet. Ami tűzzé, fénnyé, izzó jelentéssé – irodalommá válik… Ha van látvány, amely – visszafordítva a múltat – a szavak közvetítette irodalomból táplálkozik… amely a maga sűrített valóságát követve, nem elvesz, hanem hozzáad az írás legmélyebb tudatunkból táplálkozó művészetéhez, akkor ez a sötéten fénylő univerzum itt körülöttünk, a mélyünkben kutakodó pre- és poszttraumatikus világával együtt mágikusan realisztikus átjárást kínál a képből született szó és a szóból született kép között.

A sötét… a sötét éltető elemünk. Védelmet ad, életerőt. Fölgerjeszti rejtett érzelmeinket, fölfedi legbenső félelmeinket, lágyan beburkol, jegesen eltaszít. Vágyat kelt és kijózanít… Körülöleli szó és kép mágikus kapcsolatát… A sötét kronologikus. A sötétség mögött történet rejlik. „Mindaz, ami mögöttünk van és minden, ami előttünk, eltörpül amellett, ami bennünk van.” Mondja Ralph Waldo Emerson. Fogalmazhatnánk úgy is, mögöttünk már semmi, viszont azt, ami előttünk van, végképp nem látjuk. De elfedheti-e mindenkori énünk a bensőnkből kiterjesztett valóságot? Körülölelhet-e minket a vágytalan semmi, a nihil? MINDEN MÖGÖTTE – adja burkoltan a választ a kiállítás címe. Azaz a látvány mögött, mindeme – pillanatnyi rosszkedvünk telét legyőző, olajból tapasztott, kézzel tépett, pengével roncsolt – műalkotás mögött ott rejlik minden. Jelen, jövő, múlt. Hit és hitetlenség, bizakodás és szkepticizmus, gondolkodásunk reménnyel terhes roncsolt képzete. A ‘fedezz fel, de maradj békességben’ gyermeki indíttatású – felnőtt – képzete.

Dies irae / Dies irae, dies illa solvet saeclum in favilla: teste David cum Sibylla. Quantus tremor est futurus, quando judex est venturus, / Celanoi Tamás

Dies Irae… Persze. Hiszen Isten haragja – ama végső harag napja, amely a világot tűznek adja – ott rejlik hitbéli és hitetlen félelmeinkben. A végső elszámolás Celanói Tamás-féle, kötelező jelleggel bekövetkező napi aktusa bele van kódolva  létezésünkbe. Apró, mindennapi halálainkba, melyek mindegyike a pillanat végességéről árulkodik. A pillanatról, mikor önnön létünktől elválasztva keresünk járhatóbb utat… Mikor a távoli ismeretlen hirtelen felkínálja saját arcunkat… Mikor a végtelen semmibe igyekszünk a Madách-i univerzumban… Mikor Jorge Luis Borges – miért ismerős – Asterionja védtelen létbe hull a bezárt labirintusban… Mikor távoli múltunkból visszatérve fölsejlik végre szakadozott létezésünk reménye, a hit, hogy véget vethetünk magányba hajszolt kivetettségünknek… Mikor hirtelen megszólít a sötétség csendje, mi pedig aranyra lelünk a kőkemény masszává sűrűsödött, zölden szikrázó feketeségben…

Az ember történetének írásos relikviái ezek, önnön teljességével hivalkodó, sűrű jelentésű, megejtő látványvilágba fogalmazva. Irodalom és művészet ölelkezése…

…Tigris! Tigris! Éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?…

Falanszter /Madách Imre, Az ember tragédiája/ S megvetjük e földnek hitvány porát, keresve útat a magasb körökbe.

(A kiállítás megtekinthető február 28-ig, Tér-Kép Galéria, 1016 Budapest, Krisztina körút 83-85.)

CÍMKÉK: