A svájci művészet remekművei a Szépművészeti Múzeumban
Első alkalommal láthatja a magyar közönség a svájci művészet remekműveit Christopher Blocher gyűjteményéből. Ez a kollekció a legjelentősebb helvét művészek alkotásaiból áll.
A hatvan festmény témája a földi paradicsom vágya, amely kifejeződik legnagyobb művészek – Albert Ankernek, aki a meghittséget a családban, az intim pillanatok megörökítésében találta meg, és Ferdinand Holdernek, aki a táj fenségességét, magasztosságát juttatta el hozzánk – alkotásaiban.
A gyűjtemény és a kiállítás a XIX. század közepétől, a realizmustól a szimbolizmuson át az expresszionizmusig mutatja be Tell Vilmos országának művészetét.
Albert Anker (1831 – 1910) bár Párizsban tanult, mégsem az impresszionizmust, hanem Courbet-et követve, realistaként figyelte az őt körülvevő világot és zsánerképein ezt örökítette meg. Ahogy Vincent Van Gogh, úgy ő is festett krumplit pucoló és krumplit evő embereket. Gyerekportréin ábrázolni képes a lelki tisztaságot is. Képeit idilli ábrázolásmód jellemzi.
Giovanni Segantini témáit a Brianza környéki alpesi tájban találta meg. Tanítványa, Augusto Giacometti a híres Giacometti festődinasztiához tartozott, unokatestvére, Giovanni Giacometti otthona és műterme közelében nőtt fel. Képei többnyire a falusi körülmények között élő ember mindennapjainak melegségét, biztonságát jelenítik meg. Rómából költözött haza, hogy a napfény helyett a jegesen tiszta levegőjű tájat festhesse. A keresztény tematikát – ahogy Giovanni Segantini is – a svájci táj és az épített környezet felmutatásával beemelte képei motívumaiba.
A világegyetem harmóniáját legközvetlenebbül a nemzetközileg legelismertebb svájci festő, Ferdinand Hodler hangsúlyozta. Tájképeiből kiiktatott minden véletlenszerűt. A szél borzolja a víz felszínét, a hegyvonulatok könnyedsége, a felhők és az ég – valamiféle létélmény kommunikációja érzékelhető, amely elemel a hétköznapokból. Meggyőződése szerint a táji elemeket síkszerűen szükséges ábrázolni. A földi és az égi sáv tükröződése, az erős kék kontúrok a fenséges megtapasztalásáig vezetik a műélvezőt.
Felix Vallotton a Julian Akadémián tanult, Párizsban Rippl-Rónaival is kapcsolatban volt. Csatlakozott a Nabishoz, de társainál fakóbb színeket használt. Közel állt az absztakt irányzathoz, ahogy Adolf Dietrich is. Vallotton olyan, mint a mi Csontvárynk: különc, világa meseszerű, valamiféle átírása a tájnak. Cuno Amiet a svájci modernista törekvések nagy alakja. Képei gazdag színekkel létrehozott vallomások.
A kiállítás kurátorai: Matthias Frehner, Lovass Dóra.
A kiállítás megtekinthető 2026. június 7-ig.
