Fényes Adolf (1867-1945) emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Fehér fejkendős nővérke karolja hozzá bújó kistestvérét, a másik kép közepén a zöld kínáló tálon a mákos kalács, oly hívogató, hogy szinte az illata is érzik, a következőn a kisvárosi délelőtt verőfénye ragyogja be az aprócska házak falát.
fotó: Józsa Ágnes
Mintha a világ derűs és simogatóan napsütéses lenne. Fényes Adolf ismert képei ezt adják nekünk. Fényes a pesti izraelita hitközség első rabbijának unokája, aki a jogtudományi tanulmányokat hagyta félbe a képzőművészetért. Első mestere Székely Bertalan volt, utána a weimari szász hercegi festőakadémia, majd Párizsban a Julien Akadémia hallgatója lett. Itthon Benczúr Gyula mesteriskoláját látogatta. Több mint tíz évig folytatta festészeti tanulmányait, sokféle stílust, sokféle irányzatot ismert meg. Ő volt Szolnoki Művésztelep egyik alapító tagja is.
Jellemző a kiállítás címe, a Csend képei, mert a hangulat, a csendes átszellemültség, az áhítat, az emberek és a tárgyak szeretettel és figyelemmel való kezelése átüt a sokféle stílusban festett alkotásokon.
A rendezők az életművet kronológiai sorrendben kívánták bemutatni. A tér mérete miatt minden egyes kiállított kép tíz képért kiált, minden kép egy-egy témának, egy szüzsének, egy korszaknak az ikonikus képviselője.
A szegényemberek élete ciklus képei fogadják a látogatót. Ezek a németes életképfestészet hagyományait követve erős szolidaritással a magyar paraszti társadalom tagjainak kiszolgáltatott életét dolgozzák fel. A kilencszázas évek első pár évében világosodik ki a palettája, bár ugyanazt a jellegzetes alföldi paraszti világot és tárgykultúrát festi, de másfajta megfogalmazásban. Ezek a derűt sugárzó képek állnak a legközelebb az impresszionizmushoz. Fényes vonzódott a falusi miliőkhöz, a tanyavilághoz és a kisvárosi látképekhez. Negyven évig járt a szolnoki művésztelepre festeni. A kisvárosi hangulatokat keresi a Szentendrét, Vácot, Óbudát és a Tabánt ábrázoló képeiben. Az új festői stílus az 1910-es évek elején indul, amikor a falusi jelenetek és külső látképek helyett, jellegzetes paraszpolgári enteriőrbe, jellegzetes tárgyaik körébe helyezi alakjait. Mindennapi tevékenységet fest, ahogyan az emberek asztalt terítenek, ruhát foltoznak, vagy éppen üldögélnek. A kor kurrens festészeti áramlatai őt sem hagyták érintetlenül, a képek stílusa mind dekoratívabbá válik.
Késői korszaka már a tízes évek közepén kezdődik, holott a harmincas évek végéig alkot. A legjellegzetesebb sajátossága ezeknek a képeknek, hogy a realizmus lemásolásától elszakad Fényes és egyfajta befelé fordulás figyelhető meg. Különös mesevilágot épít, amelyet különböző ihlető forrásokból merít. Az egyik forrás a Biblia mindkét Testamentuma, de fest történelmi eseményeket és régi korok helyszíneit. A harmincas évek közepe felé a festészete egyre sötétebb tónusú, innentől jellegzetesek azok a kompozíciók, ahol az alacsony a horizont miatt az apró emberalakokra fenyegető fellegtömeg borul.
A művész töretlen népszerűségére jellemző, hogy az állam és magángyűjtők egyaránt vásárolták képeit. A két világháború között a művészeti ágak (a fotóművészek közül például ilyen Vadas Ernő) alkotóinak szándéka a modern magyar művészet megteremtése volt, amely lépést tart az aktuális nemzetközi irányzatokkal, miközben egyszerre korszerű és nemzeti. Fényes Adolf is ennek a törekvésnek a prominens képviselője. A Mákoskalács és a Testvérek című képei is erről tanúskodnak.
A csend képei. Fényes Adolf emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Kurátor: Plesznivy Edit és Horváth Ágnes, megtekinthető január 11-ig. A kiállítás a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál része.
