Add tovább a verset
2019. április 11-én, a magyar költészet napján versláncot indítunk az ART7 művészeti portálon. A kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóknak kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.
Simon Márton Fotó: Slezák Zsuzsa
A szerkesztőség választása elsőként Simon Mártonra esett. Köszönjük Halmi Tibornak a remek indító gondolatokat a versről. Jövő héten megtudhatjuk, Simon Márton kinek és melyik versét ajánlja.
Simon Márton
Szabadtér
Angolul beszélünk, pedig Katharine német,
de én nem beszélek németül – túl sokan jól
beszéltek a családban, és én pótolhatatlan
akartam lenni, hát angolul kezdtem tanulni,
így lettek a többiek pótolhatatlanok.
Egyébként egész jól megy, bár Kathariné-nek jobban.
Három pohár után meghív, menjek vele kirándulni, délre,
induljak gondolkodás nélkül, mint ő,
látom, hogy bármit mondanék, komolyan venné,
szóval azt mondom neki, hogy igyunk még, meghívom.
Aztán a közeli park fáiról kezd mesélni, mutatja és
azonosítja őket – ért hozzá, mert biológus.
Angolul mondja az egészet, új nevet ad a fáknak,
mosolygok, azonosítom magamban az
érzéseket, nekem kéne új neveket találnom nekik,
túl régóta nem ért hozzám senki.
És az ötödik pohár után elhív Németországba,
azt mondja, költözzek hozzá, és felejtsek itt mindent.
Én mentegetőzöm, nincs, ami tartóztatna,
de ez a nyelv: félek elveszíteni.
Mosolyog. Megkérdem, alszik-e nálam.
És közben nem a nyelvre gondolok, hanem egy szájra,
de nem a tiédre. Nem. Nem.
(Megjelent: Simon Márton: Dalok a magasföldszintről. L’Harmattan Kiadó, 2010.)
*****
Egy nő és egy férfi. Valahol a belvárosban, egy romkocsmában. Egy tipikus randihelyzetben. Az egyik nyugat-európai, a másik magyar. Közös tanult nyelvük az angol. Azon beszélgetnek. Az egyik felszabadult, könnyed, már-már vakmerő, a másik folyton helyezkedik. Szorong. Látszólag megértik egymást, de minimum egy világ választja el őket egymástól. Az egyiknek kihívások laza láncolata, kalandok egész sora az élet. Nyitottsága épp ezért lefegyverző, bátorsága inspiráló. Egy modern Odüsszeusz. Elképzelhetetlen, hogy a különböző országokon átívelő bolyongása, ne teljes győzelemmel érne véget. Hisz mindenhol otthon van. A csillagos ég, a nyitott tető, a szabadtér az ő hazája. A másiknak nincs semmije. Szorongásából semmit sem tud kinyerni. Se moralitást, se intellektust. Még ezt a közös nyelvet, ami pár órára könnyűvé tenné a légzését, felszabadítaná mellkasát e sajátos, kelet-közép európai asztma alól, sem birtokolja úgy, mint a másik. Marad az ital és az ígéretek nélküli beszéd. És a nyelvhús a szájban, mely szomjazik. – Simon Márton Szabadtér című versében mindezt megtalálhatjuk, és még ennél is többet.
Halmi Tibor
#verstag #art7 #szabadter #romkocsma #Budapest #ejszakaielet #kihivas #versbenmondomel #kolteszetnapja #simonmarci
