#verstag

|

Add tovább a verset – 5. hét – Imre Ábris

2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.

Imre Ábris

A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.

Imre Ábris prózaversét választotta erre a hétre előző heti bemutatottunk, Fülöp Barnabás. Ki lesz a következő? Jövő hét csütörtökön megtudhatjuk.

Imre Ábris: A kút

Olyat nem lehet, hogy nem akarok, muszáj. Anya ébresztget. Kimegyek pisilni. Néha a perem mellé találok, bosszúból úgy hagyom. Mici néni ebédelni jön hozzánk. Nem szeretem, mákos bajsza van és puszit akar adni. Mici néninek tüdőrákja van. Amikor köhög, elbújok az asztal alá, nehogy elkapjam. Evés után kiviszem a maradékot a disznóknak. Rántott hús volt, egy keveset a tányéron hagytam. Nézem, hogyan csámcsogják el a malacok, ami a testvérükből maradt. Később kimegyünk Mici nénivel a játszótérre. A szomszéd faluban van, busszal utazunk. Az öregek nem szeretnek háttal ülni. Azt szeretik tudni, hogy merre tartunk, ha látják, mit hagyunk magunk után, felfordul a gyomruk. Zsebkendőbe tüsszentünk. Mici néni is. Pirosvizes a kockás rongy. Málnaszörp kút van a tüdejében. Várépítés alatt titokban befalok pár marék homokot. Közben arra gondolok, hogy anya nem engedi. Nem vesz észre, beszélget. Kitartóan nyeldekelek. Hazafelé titokban megkérdezem Mici nénit a kútjáról. Azt mondja, elpattantak az erei és a tüdejébe víz gyűlt. Abban úszkál a rák, úgy képzelem. Estére összekoszolom magam. Fürödni kell. Utána anya levág pár darabot az ujjaimból és azt mondja, hogy a körmeim. Elalvás előtt bejön mesét olvasni. Duzzogva fordulok a fal felé. Nincs bennem szeretet. A háttal utazásra gondolok, meg Mici nénire, hogy neki is csak ki kéne köhögnie azt a rákot, meg homokot enni, hogy beszívja a szökőkút pirosvizét, mert láttam, hogy apáék is azt szórnak a betonra, amikor autószerelés közben kifolyik a gyúlékony anyag.

(Megjelent: 2000, 2016. 7. szám – 5. füzet, 44-45.)

*****

A hiány nyelve. Vagy a nyelv hiánya? Ez bizony fogós kérdés. Mégsem ülhetünk háttal neki, csak vele szembe, szemtől szembe. Nem bújhatunk az asztal alá. Mert Imre Ábris ezerarcú képei elől nem lehet elbújnunk. Mint, ahogy nem lehet elbújnunk (ön)kép(zet)eink megsokszorozásának otthonos kényszerűsége elől – vagy kényszerű otthonossága elől? Hiába minden megfontolás, ész, belátás, józan értelem, mégse ismerhetjük félre magunkban halk vágyakozásféle, lopott, mintegy az esztelenségétől szégyenkező s mégiscsak egyre makacskodó szavát: szeretnénk kicsit még élni ebben a szép – kamaszos koravénségében szép, rezignált frivolságában szép, gyomorforgatóan szép, elementárisan és fantáziadúsan szép – szédítően dinamikus fiatalköltészetben. Lendületes formák. Vagány színek. Szép versek.

Fülöp Barnabás

#verstag #családtag #szeretet  #unity #afasirozottanatomiaja

CÍMKÉK: