Add tovább a verset – 4. hét – Fülöp Barnabás
2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.
Fülöp Barnabás
A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.
Fülöp Barnabástól, a 2015-ös Deákpoézis különdíjasától olvashatunk verset az e heti #verstag-ben. Csete Soma, a virtuális staféta átadója pedig kérése szerint jelöletlen forrású idézettel közvetíti reflexióját, mindezzel némileg tágítva (megszegve?) a játék szabályait, de ez olyan játék, amiben a lelkiismeretre van bízva az elszámolás. Izgalmas a felvetés. Talán generációs „párbeszédnek” lehetünk tanúi?
Fülöp Barnabás: Daddy Cool
NEX-230
Nem vagyok hajlandó indítani, amíg nem égnek a blantok,
gyerekek. A hangfal túlüvölti a motort, a lendületben elveszik
nevünk, a felhúzott ablakokban színek iránytalan rohanása összekeni
az éjszakát. Épp annyi szándék, amennyi dobhártyafeszülés és
fülzsír. Riadtan néz rám a lány, itt kéne hagynunk ezt – szólt
a bolond a tolvajhoz – túl nagy a zűrzavar. Aggodalomra semmi
ok – így kedvesen a tolvaj – itt sokunk szerint az élet csak egy vicc,
kézen fogom és kiröhögöm, nem érti, hogy minden fejben dől el,
amennyit egy forgatás adhat, többet ne várj az átéléstől, valamit építeni
fel, vagy újjá, az nagyon megúszós lenne. Elég az olyasmiből, amit
csak azért néznek az emberek, mert okosnak érzik tőle magukat,
de igazából semmi tétje. Gödröt ásni inkább, az az igazi. Hogy
izmaimhoz jelöletlen parancs tapad minden kapavágással, azt
érezzék rajtam. Ások lefelé nagytotálban, alig kivehetőn, mintha
csikket mosna földbe a víz, egy szántóföld közepén, könnyű
nyári zápor. Egymás vállába maró hamis kántálás, csinálj olyat,
hogy körtánc egy behorpadt Skoda körül. A tetőn ülök a sofőrrel,
apádé? Max volt, bástya. Kifújja a füstöt, nézd a vonalat jó és rossz
között, nézd a vak embert, ahogy a világba lő. A többiek közé ugrani,
csodálkozni, mintha látást cseréltünk volna és egymásnak esni, persze,
most ez következik. Jópofa kis kültelki akhilleusz-patrokloszkodás,
mondja az ülésről a lány kipirulva, értékelem, hogy sokat olvas, de most
teljesen simára kell lapítanom az oldalakat. Legyen ez az árok ne csak
elég nagy, hanem pont önmagamnyi. A nézőpontot rád bízom, de még
valaki olyannak kell tűnnöm távolról, aki keresgél, vagy szökni akar
ki az országútra, kalandra vágyunk, vagy akármire, ami szembe jön.
Följebb vált, gyorsít, fékez, elrántja a kormányt, vedd a világot egy
szerelmes ölelésnek, nem tudni már, hogy hol kezdődik a gép és hol a hús,
gyűrűbe zár az elmosódó táj, magamat nézem a visszapillantóban, az arcomat,
egész közelről kéne már venni itt, de ne oldj meg helyettem semmit persze.
Annyit csinálj csak, hogy bárhová feküdjek is, az látszódjon, hogy
vadnak születtünk. Vastaps, tág, fekete pupillák, majd kezdődik elölről,
az látszódjon, hogy végre valaminek a közepén, egy stabil pont,
szédülés ellen, kinézek egy útszéli napraforgót. Mikor a kerti virágok már
halottak, kedvesem, szakíthatnék egyet neki majd visszafelé, a könnyeid
már a melleden folynak le, ritkán kap virágot úgyis, pedig ráférne, jobb
lesz, ha találsz valakit, akit szeretsz,
egy ordítás a csomagtartóból,
szédülés és fémes
íz a szájban,
a ritmus körbe-körbe jár.
Néhány karcolás az egész, röhögve érünk vissza a nyaralóhoz
gyalog, felélni még, ami elfogyasztható, és végigbólogatni, hogy
meg is halhattunk volna. A házigazda inkább mosogat utánunk
addig se látjuk, hogy gyűlöl minket. A szomszédból közben
valami mulatós, hosszú volt az éjszaka, jó a társaság. A lány
a stégen ül, háttal a víznek, egy jó asszony mindent megbocsát,
mondana valamit, de nincs időnk semmit se túlmagyarázni,
egy zárlat akkor üt, ha egyszerű. Most már bejöhetsz te is,
de elég annyi, hogy nézzük egymást, jól fog működni, nekem
elhiheted, a zene zörejbe fordul közben, ahogy a tű a bakelithez
kopik, mondjuk úgy, és nekem a csend, neked a sercegés marad,
mert én vagyok a gyorsabb, csókolózni kezdünk. Van Körös is,
holdfény is, szépek vagyunk és fiatalok, egészen olyan, mintha
történetünk lenne, és akarnék valami mást is, mint felfalható
látványokban következni egyre emléktelenebbül.
(Megjelent: Műút Online, Fülöp Barnabás: Daddy Cool. 2018. március 08. – www.muut.hu)
*****
„Az ember gondolkodó lény, csupán az a bökkenő, hogy nem ő maga, hanem valaki vagy valami más gondolkodik benne. Vagyis az az érzésem, hogy az ember azt gondolja, amit gondolnia kell: gondolatai determináltak. Mi a szabad gondolat? Úgy tűnik, az, ami nem az érdekemet szolgálja, ami aláaknázza biztonságomat, ami önmagam ellen irányul, ami felhasználható ellenem. De attól tartok, ez is csak illúzió. Mert inkább egyfajta erkölcsi magatartás ez csupán, mintsem tiszta gondolkodás. Igen, az ember szellemileg az etikumban létezik, gondolkodása etikai minőségű, s csak az etikai szféra nem unalmas sohasem, mert mindig erről van szó, arról, hogy hogyan kell élni; az ember nem értheti meg, csupán élheti és megélheti az életet; az ember etikai-vallási lény, a többi a mellékfoglalkozása csupán; s ha teremtett lény, azért és arra teremtetett, hogy etikailag megélje az életet, és elpanaszolja tapasztalatait. Az ember Isten rossz lelkiismerete.”
Csete Soma
#verstag #generaciosuszitas #medialisreflexio #thisplaceisonamission #mindigvoltegymasik
