Emlékezni vagy felejteni?

|

Vajda Mihály: Emlékezet. Idegenség.

A felejtés az emberiség legravaszabb csapdája, illúziókat sugalmaz, és a végén becsap.

Megfogott: Sebalddal, a mára mitikussá vált német-angol íróval indul ez az esszésorozat. Austerlitz című regénye (a cím egy múltját kereső ember neve, nem a híres csatatér) annak idején (2008-ban) igen nagy hatást tett rám. „Mondta Austerlitz” – ismétli szinte minden fejezetben. Az írót gyerekkorában Angliába menekítették, rémes szülőkhöz, nem sorolom. Aztán elhatározza, hogy lépésről lépésre visszamegy az időben. Az emlékezés ösvényén – ami elviselhetetlennek bizonyul, jóllehet megtalálja elpusztított családja, meg az ugyancsak elpusztított városka nyomait. Ami annak idején külön talány és csapda volt számomra, hogy Sebald fotókkal rakta tele szövegét, fényképekkel, melyeknek látszatra semmi köze nincs az ott írott cselekményhez, hőshöz, mégis rejtett szálakon azokba van belevarrva. Megírta ezt az utolsó regényét és elhunyt, ötven-valahány évesen, hihetetlen.

Most Vajda azért indít Sebalddal, mert egy másik – ugyancsak híres regényének – Kivándoroltak című négy novellából álló, magyarul 2008-ban megjelent könyvének tézisét gondolja tovább: felejteni kell. Nem lehet emlékezés nélkül élni, már csak a traumák és a borzalmak belénk vésődött nyomai miatt se, ám felejteni muszáj: de valaminő boldogságra csak a felejtés segít. (Az esszékötet e tétel nietzschei mondatával indul…) Hiába a tanács, az Austerlitz is, meg a Kivándoroltak első novellája (Max Ferber, a festő) is az emlékezés kényszeréről, az „akkori” helyszínek felkutatásáról szól. A festő Manchesterben él, végre kimozdul, felkeresi szülei városát. Hát ez nekem is feltúrta az agyam: az egykori zsidó közösséget kiirtották, de nyomait is szépen eltüntették: a zsinagóga lebontva, a zsidók házait ledózerolták, a temetőbe nagy nehezen beengedi az őr (a kulcs nem passzol a zárba), és a városkabeliek semmit se tudnak arról, hogy itt egy zsidó közösség élt. Kipucolták, ahogy Vajda mondja, kiszidolozták a múltból ezt a kellemetlen emléknyomot, csak az elhanyagolt temető maradt. Voltaképp ez bosszantott a németországbeli táborok helyén is: szépen újjáépítették a barakkokat, füvesítettek, az utakat modernizálták, kellemes idegenforgalmi látvánnyá változtatták az egykor rémes (és hatalmas) tábort. (Buchenwaldról beszélek, amit még volt alkalmam az eredeti borzalmainak maradványaival együtt látni…)

Csak mellébeszélek. Vajda ugyanis Sebald kapcsán a saját tapasztalatainak magyarázatát keresi. Németországban tanított, de a németek fejében a háború, a lágerek éppúgy, mint a városok szétbombázása – üres tér maradt, ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Nem tudtak vele mit kezdeni, inkább hallgattak róla, és ezt a felejtést, hallgatást adták tovább a háborút követő generációknak is. Annyira, hogy mikor Vajda a kollégáival akart aktuális német szellemi produkcióról, történelemről beszélni, azok is kukák maradtak. Mivel nem tudták besorolni a „németség” címszó alá, törlődött belőlük, mind a nácizmus (törpe kisebbség), mind a szövetségesek pusztítása Németföldön. Hallgatás és felejtés. Sebald egyik késői művéből idéz: „a múlt úgynevezett feldolgozására irányuló minden megfeszített igyekezet ellenére is úgy tűnik nekem – mondja –, hogy mi németek manapság történelmünket illetően feltűnően vakok vagyunk. Ha pedig tekintetünket mégis hátrafordítjuk, különösképpen az 1930 és 1950 közötti évekre, akkor az nemcsak odanézés, hanem mindig félrenézés is egyben”.

Sebald Angliában nevelődött, tán, ha egyszer látogatta meg szülőhazáját, rémes tapasztalatokkal. Vajda a felejtés pusztító hatalmát, illetve a „nem akarok róla tudni” akarását emeli ki regényeiből és egyéb írásaiból. Van ilyen, bár úgy érzem – saját tapasztalat – hogy ez mára sokat változott. Három vagy négy generáció után megindult az érdeklődés a törölt múlt iránt. Mégis ez a „nem akarok róla tudni” jelenség igen fontos szellemi attitűd volt-maradt a német közgondolkozásban, tán Brandt híres, térdre ereszkedő, bocsánatkérő gesztusáig. Fontos magatartásbeli, szellemi habitusbeli fekete foltra tapintott esszéjével.

A kötetnek ez a dolgozat persze csak felütése, mégis, talán legizgalmasabban vitázó írása. Amúgy meg találtam e kötetben egy szép kis írást Borbély Szilárdról. Hogy ti. a Nincstelenek című regénye nem a szegénységről szól, hanem az idegenségről, hogy a mélyszegénységben élők belső gettójáról, a mások (cigányok, román szegények, kisgyerekek, zsidók) kiközösítéséről. Döbbenetes ez az olvasat, Vajda rájött a sorok közötti lényegre: egy másik társadalom él a „nincstelenek” világában.

Ami a kötet gondolati, élettörténeti gerincét tartja, az egy vaskos tanulmány, illetve önéletrajzi töredék. (Én, mint tanú.) Vajda filozófusként messziről indul: Fichtétől, majd Adornón át Kertész Imréig. A probléma, amit boncol, sok család közös traumája: nem beszélni a zsidótörvényekről, üldözésről, ’44-ről. Náluk is így alakult, és elkezd nyomozni az üldöztetés kezdetei után. Aztán bekövetkezik a rémség: ő maga lesz üldözött. És akkor – vagy talán a visszaemlékezés katarzise révén – arra a meggyőződésre jut, hogy „csak akkor leszek képes túllépni megalázottságomon, kirekesztettségemen, ha képes vagyok feladni a történelem olyan felfogását, mely szerint az olyan végállapothoz vezet, amelyben a humánum, az ’elpusztíthatatlan emberi szubsztancia’ győzedelmeskedik. Amelyben megvalósul az igazi emberi lényeg. Ha képes vagyok elfogadni, hogy nincsen olyan, hogy emberi lényeg…, hogy a fecsegő felszín mögött semmi sincsen, vagy …éppen a SEMMI van.”

Nem a szenvedéstörténet a dolgozat lényege, hanem annak a tételnek tagadása, miszerint a „nembeli lényeg” győzedelmeskedik. A fiatal marxi illúzió visszavétele. Nincs ilyen. Az emberiség újra meg újra megismétli korábbi gaztetteit (tömeggyilkosságait), és ez így lesz a jövőben is.

Pesszimista? Szerintem csak illúziókat rombol, végtelenül megalapozva gondolatmenetét. Nem kell kék madarat üldözni, szép utópiákban hinni. Az emberi történelem kegyetlen – volt, marad, és kegyetlen lesz.

Voltaképp ez a tanulmány filozófiai-emberi hitvallás is, írás, ami az egész kötetet tartja-viszi a hátán. De a többi dolgozat is vitát provokáló-gerjesztő írás: Vajda nem bírja ki vita nélkül. Amiért nagy piros pont jár neki.

Vajda Mihály: Emlékezet. Idegenség. (Zsidók és más idegenek) Múlt és Jövő kiadása, 2018, 199 oldal, 3200 Ft

CÍMKÉK: