Részlet A Legkisebb Jégkorszak című regényből
Fotó: Bach Máté
A dunántúli hóbuckák önmagukat hizlalták.
Fölgyorsult fölöttük az áramlás,
Mint a repülő szárnya fölött.
Később a buckák szélirány felőli oldalán
A csöndesedő szél szekérderéknyi havat rakott le,
És több száz méter hosszú dűnék
Jöttek létre így a síkon.
Binder a volánnál ülve látta,
Hogy ideges redőket vet a hó,
Igazi sivatagi buckaredőket,
Embermagasságban meggyűlve néhány zugolyban.
Kétoldalt hódűnék torlaszolták el a szántóföldet is,
Középen pedig reménytelennek tűnt a sztráda:
A belső sávot képtelenek voltak tisztán tartani
A szórványosan feltünedező hókotrók.
Tatabánya magasságában tapasztalta,
Helyenként jég van az aszfalton.
Kisebb dugó kezdett kibontakozni.
Binder ismerte a mondást, hogy a konvoj sebességét
Mindig a leglassúbb jármű határozza meg, és így is volt.
Elképesztő mennyiségű rakománytörmelék
És elgörbült fémroncs halmozódott föl
Egy iménti, csoportos baleset helyszínén.
Volt mindenféle tört üveg rekeszestül, bálás ruhák, fél pár cipők,
Raktérből lecsúszott banándobozban háztartási gép…
Az autórádióban épp
A borús, színjózan World kattogott és lüktetett
A New Ordertől, That’s the price of Love.
Binder elakadása így esett.
Amikor szánkózva csúszkáló autójával
Kettőt-hármat előzve megpróbált kievickélni
Az összegabalyodott bolyból,
Egy viszonylag tiszta szakaszon
Nagy sebességnél defektet kapott.
Valami késéles vas vagy karosszériadarálék?
Kicsúszott a sávjából, és centiken múlott az ütközés.
Alighanem odavan egy kereke,
És majdnem a szalagkorlátban kötött ki.
A kuplungpedált ösztönből lenyomta,
S a kormányt két kézzel szorítva várta meg,
Amíg az autója lelassul; majd a leállósávba húzódott.
Leblokkolt teljesen. Jojózott a szeme.
Hideg verejtékben úszott a homloka.
Amikor pedig kiszállt a kocsiból, úgy érezte,
Mintha ezer pengével vagdosnák az arcát.
Combközépig ért a hó. A hideg ezúttal,
A maga drasztikus mivoltában, jól esett.
A többiek tempója csökkent, majd lassan beállt a sor,
És mindenki a pillanatnyi helyére fagyott.
Binder Bécsbe indult egy konferenciára,
Egyedül, titkárnő és bármilyen asszisztens nélkül.
Emlékszik, nemrég még elbűvölte az autórádióból szivárgó
Barátságos, bizakodó kvartetthangzás,
Bár a művet nem ismerte föl.
Fölhívta a minisztériumban Pispeket,
Aki azonnal fölvette, és a belvárosi
Hóhelyzetről kezdett értekezni,
Hogy itt meg ott ennyi meg ennyi centi…
Őneki, Bindernek anekdotázott,
Őneki, aki éppen méteres halmok között araszolt!
Ez az ember nem kérdez, sose kérdez, sőt eláraszt önmagával.
Az sem érdekli, mi van velem, hol vagyok,
Gondolta Binder. A beosztottam!
A fene egye az érzéketlen fajtáját.
Ott a padkán azon gondolkodott,
Hogy vajon tömény cinizmus lenne-e
Kitenni az elakadásjelző háromszöget?
Most, mikor mindenki más is leblokkolt.
A kerékcserével még várt, húzta az időt.
Kedve lett volna meginni valami rövidet.
Kiszállt szétnézni, látta, cigarettáznak páran
A süvítő szélben az autójuk mellett;
Őket szólította le, majd elszántan bekopogtatott ide-oda,
De leginkább hülyének nézték a sorstársai.
Közben SMS-e jött a Belügyminisztériumból.
Azt javasolták, telepítse telefonjára
A VÉSZ alkalmazást. „Oké, barátaim.”
Azon már túl volt, letöltötte tegnap,
Frissítette elméjét és gépeit indulás előtt.
Jött egy másik SMS is, miszerint ne hagyja el a gépjárművét
(Így írták, hülye szó), csak akkor, ha elfogyott
Az üzemanyaga. Akkor viszont üljön át a máséba.
Nem adtak tanácsot arra vonatkozóan,
Hogy mégis, kinek a kocsijába üljön át?…
Hátradőlt, élvezte rendkívüli szabadságát,
A pálya kivételes csöndjét.
Most az jutott eszébe, hogy a minisztériumban
Elég sokat ért el. Főelőadóból lett főosztály-vezető,
Protokoll- és egyben kabinetfőnök,
Szándéka ellenére álláshalmozó (megszorítások vannak).
Már sohasem landoltak az ő asztalán
A másnak nem kellő, fölöttesei által lenézett feladatok,
Mint ahogy még néhány éve is.
Sohasem volt követ, nincs elég külföldi tapasztalata,
Ez a kijelentés néha elhangzott róla, de sosem vádként;
Azt kellett nyugtáznia némi elégedettséggel,
Hogy sohasem keveredik érdemi konfliktusba
Sem az alatta, sem a fölötte elhelyezkedőkkel.
Ha innét is fölfelé vágyik, hát csak szelíden…
Persze, középvezetőként számtalan új
Kihívással kellett szembenéznie.
Tapasztalta, hogy a ranglétra közepén
A legnagyobb a feszültség, és még azt is kibírta.
Jóllehet nem inspirálta a stressz, mint másokat.
Aztán az villant be ott az útpadkán időzve,
Hogy ennek most értelme van.
Átéli, milyen egy valódi krízis.
Nos, valóban egész más, mint a jól ismert,
Ehhez képest csacskaságnak tűnő diplomáciai bonyodalmak;
Hát ez tényleg helyrehozhatatlan helyzet
A saját kifinomult eszközeivel.
„Biztonságpolitika, baszd meg!” Legalább
Jóízűen ki tudta nevetni saját magát.
Hívta Bécset több számon is, de a bécsiek, úgy látszik,
Megsüketültek vagy szintén befagytak vagy ráültek a telefonjaikra.
Menstvárnak bizonyult egy támogató beszélgetés
A feleségével. „Igen, drágám, ma már
Holtbiztos, hogy nem jutok el Bécsbe.” „És haza?”
„Hát haza sem.” „Van mindened?” Hát persze,
Hogy hozott magával minden szükségeset,
Gyógyszert, italt és szendvicset. A csomagtartóban akadt
Egy benzinnel teletöltött kanna, néhány takaró,
Ráadásul vontatókötél elakadás esetére…
Erre ne is gondoljunk, mormolta reggel.
„Van veled… valaki? Nem is kérdeztem.”
„Drágám, egyedül vagyok, mint az ujjam.” Ez a hangsúly!
Ilyenkor féltékenykedni… Mintha ő adott volna rá okot valaha!
A felesége határozott, olykor túl kíváncsi nő,
De sosem viselkedik zsarnokként.
Binder sem az ő oldalán, sem azelőtt
Nem kezdett ki soha azokkal az agresszív alfanőstényekkel,
Akikkel rendszeresen meggyanúsítják,
És nem vált azok áldozatává… Nem is vágyott erre.
*
Aztán csönd és nulla térerő és legalábbis kishalál.
Most mondták be a hírt, hogy komoly gondot okozott Győr előtt
Egy keresztbefordult kamion a sztrádán:
Olyan dugulás van már ott, hogy csak na!
Zsinórban összeütközött százvalahány jármű,
Több halott és harminc sebesült…
A pályát lezárták, öt óra múlva megint megnyitották.
Azokat az utasokat, akik sérülés nélkül megúszták,
A helyszínre vezényelt buszokba
Menekítették melegedni.
Binder megismerte az elrobogó járműben
Az elrobogó emberpéldányt. Kőnig Attila volt,
Az ő közismert piros hórobogója,
Ami elhúzott mellette vagányul a hóesésben.
Jellegzetes ez a széles kormány,
S ez a hajlott rendszámtábla az elülső sárhányó fölött,
Nem lehet eltéveszteni, mert pont olyan,
Mint egy hajóorr-figura. Ugye,
Ezzel a piros kapszulával furikázni öröm?
Alighanem, hiszen Kőnig mindig úgy húzta végig a kezét
A gömbölyű fémpofán és a szélvédőn üvegén,
Mintha arabs paripát simogatna
Vagy luxusribancot. Igen, pontosan úgy.
Pontosan ilyen egy katasztrófa-parazita.
Nyilván fényképezni jött, mint egy viharvadász
Adrenalin-junkie. Ahogy általában, most sem nézett félre,
Minek is. Nagy bajában nem segített senkinek,
Számára nincs a bajban semmiféle etikett.
*
Jó, akkor újratervezés. Újratervezés, az megy
Az országban egész nap, egész héten, egész évben!
Binder a vészhelyzeti tájékoztatót böngészve
Megtudta, hogy egyelőre nincs kiút
Se északra, de délre. Tehát itt kell rostokolnia
Autója foglyaként. Kereket fog cserélni,
Lassan arra is rászánja magát. Azután
Még ki kéne ásni az autót és
Kijutni innen valahogy, de hogy?!
Sebaj, van pótkereke, kis piros hókaparója és szívlapátja…
Micsoda szerszámoskamra, na szép.
Belefeledkezett a műsorfolyamba,
Mert a rádió még mindig működött, s bemondta,
Hogy több térségben fönnakadások
Keletkeztek a mobilszolgáltatásban,
Mert egy rakás bázisállomás kiesett a szél miatt.
Holnapig biztos marad az extrém hideg,
Fenyegettek a további hírek:
Van, ahol hatvan centi. Van, ahol mínusz húsz,
Amire csak ráerősít a vihar… Na szép.
*
Aztán délutánra befutottak a magyarázatok is.
Szóval az úgy volt, hogy összeadódtak
A különféle baklövések következményei.
A határőrség ott követett el hibát,
Hogy bár kamionstopot rendeltek el,
A horvát határ felől kora reggel még
Beléphettek a nagyobb teherautók;
Emiatt nem sokkal később megbénult a balatoni sztráda,
S megdermedt Bécs felé is az egész kocsisor.
Kamionkonvoj kóválygott, majd elakadt.
Szélvédőig süppedtek a hóba az autók.
Estére karosszériák púpja fehérlett húsz kilométer hosszan.
Az autópálya-felügyelet pedig ott hibázott,
Hogy a türelmetlen gazdák kérésére
Beszedette a hófogókat, és évekkel előbb
Fölöttébb meggondolatlanul vágatta ki
A – jóllehet elöregedett – út menti fasort.
A Magyar Közút gépei elindultak az ország ütőerein.
Kissé késve, de annál elkeseredettebben
Nekiestek az autópályáknak,
Főutaknak, felüljáróknak és hidaknak,
Traktoraik kábelvégre vonták az elakadtakat:
Egy darabig, amíg ki nem derült, hogy amilyük van,
Az jelen helyzetben édeskevés.
Hiába vetették be a fegyveres erőket is.
Végül, a nap himnikus zárlataként
Osztrák hókotrók keltek át a határon,
Szintén lánctalpasok, amelyek szabályosan
Meg voltak keresztelve: Mindel, Günz,
Riss és Würm névre hallgattak, komolyan!
Mintha újabb megszállást vittek volna végbe
A németek és az oroszok után hetvenöt évvel
Ezek a energikus, labanc szörnyetegek.
