Lisa See: Tealevelek szárnyán
Az amerikai Lisa See Tealevelek szárnyán című regénye hazánkban 2024-ben, Megyeri Léna fordításában és a Libri Kiadó gondozásában került az olvasók kezébe.
Az írónő 1980-as évek végére helyezi a cselekményt a délnyugat-kínai Jünnan tartományába, ahol egy teljesen elszigetelődött etnikum, az akhák csoportja él. A teahegyek lábánál élő népcsoport kultúrája annyira sajátságos, hogy nehezen illeszthető be bárhova. Mao elnök kisebbségi felosztásában nem is szerepelnek, ezért egy másik kisebbséghez, a hanihoz sorolják őket. A Forráskút nevű faluban, ahova csak a Szellemkapun keresztül lehet bejutni, megállt az idő. Az itt élő akhák, akik teatermesztéssel és teafák leveleinek begyűjtésével foglalkoznak, a XVIII. század szigorú hagyományai szerint élnek.
A falu lakói olyannyira az ősi hitvilágra és babonás hiedelmekre alapozzák mindennapjaikat, hogy az olvasónak minduntalan emlékeztetnie kell magát, hogy a cselekmény igazából a XX. század végén történik. Kína többi részén kommunizmus van és hatalmas ipari fejlődés zajlik.
Ebbe az avítt hiedelmek által dominált világba, ahol lány gyermeket szülni szégyen és az ikrek emberi selejtnek számítanak, születik Li-yan, akit a család soha nem hív a nevén, csupán Leánynak szólít.
„Ha fiad születik,
Aludjon az ágyban,
Öltöztesd szép ruhákba,
És adj neki jádét játszani…
Ha lányod születik,
Aludjon a földön,
Adj rá egyszerű ruhákat,
És kapjon törött cserepet játszani…”
Dalok könyve (Kr. e. 1000-700)
Az író „Leány” megélésein keresztül mutatja be ennek a szellemek és férfiak által uralt közösségnek az életét.
Li-yan az első, aki kiszakad a kis hegyi törzsből és túllép a tradíciókon, hiszen tanul és teaszakértővé válik. Lélektani fejlődése egyszerre jelöli ki és mossa el a határokat a tradicionális és a modern világ között. De nem csupán az ő élete indul el a fejlődés irányába. Nővé érése idején egy idegen férfi jelenik meg a falujában, aki a tökéletes puer tea titkát kutatja. Megtanítja a törzs tagjait a puer tea készítésére és ezzel lehetővé teszi számukra, hogy teakereskedelemmel foglalkozzanak.
Lisa See fotó: Patricia Williams
A fejlődés betör a hermetikusan zárt közösségbe és néhány év alatt kiűzi onnan a babonát és káros hiedelmeket, de természetesen nem csak pozitív hatásokat hoz. Az anyagi érdek és a kapzsiság is beköltözik a faluba a villamos energiával együtt.
A cselekmény olyan akár a jó tea kóstolása. Kellően rétegzett, miközben többféle ízt és aromát érzünk belőle. Az érzékletes helyszíni leírások, a pontos korrajz és a törzs kegyetlen ősi tradícióinak a bemutatása komplex lélekábrázolással egészül ki és a teakészítés tudományának leírásában ér a csúcsra. Nem kevés dokumentációt igényelt a könyv megírása, ám mindenképp megérte, mert az európai olvasó számára Kína kevésbé ismert arcát fedi fel. Az 1980 és 2015 közötti „egykepolitikát” a könyv drámaian mutatja be. Becslések szerint a törvénnyel közel négyszáz millió születést akadályozott meg a Kínai Népköztársaság, a törvényszegőket pedig komoly pénzbírsággal, kényszer abortusszal, sőt sterilizálással sújtották. A fiúgyermek preferenciája miatt, néhány év alatt a férfiak létszáma jelentősen meghaladta a nőkét, komoly egyensúlyzavart teremtve ezáltal a társadalomban.
Li-yan élete akkor dől el, amikor a törzsi törvények miatt kénytelen lemondani elsőszülött leánygyermekéről, aki Amerikába kerül és ott nevelkedik fel.
A könyv koherenciáját tagadhatatlanul megtöri az Amerikában élő gyermek életének a bemutatása, de szükségszerű a történet szempontjából. Az időközben üzletasszonnyá vált Li-yan mindennapjait állandóan kitölti az örökbe adott gyermeke utáni sóvárgás. Haley, akit tudós szülei nagyszerű körülmények között nevelnek Kaliforniában és őszintén szeretnek, szintén kiszakad a tradicionális környezetéből, állandóan válaszokat keres és folyton megkérdőjelezi saját identitását. A két párhuzamosan bemutatott sorsot, anyát és lányát mély kulturális és női szál köti össze. Végül mindketten a teán keresztül lelnek válaszokra és egyfajta megértésre és békére.
„Azt mondják a mély fájdalom csupán az ember mély boldogságra való képességének tükörképe” – fogalmazza meg a főhősnő.
Igazán elgondolkodtató a főszereplő által megfogalmazott mondat és ugyanakkor vigasztaló is mindazok számára, akik átéltek már mély fájdalmat. A szerző gondoskodik története egyensúlyáról, de nem kell tartanunk a szirupos finálétól. A lírai hangvételű cím sokkal mozgalmasabb és keményebb cselekményt takar, mint azt első látásra gondolnánk. A fordulatos befejezés méltó kadenciát ad a sodró lendületű szövegnek, ami nem csupán edukatív, de felkavaró és érzelmes olvasmány is egyben.
