SZENESEK A RÓZSA UTCÁBAN

   (Életrajzi töredék)

A szenesek karjai erőtől duzzadtak,
nem kímélték magukat, ahogy a városbeli sörösök sem,
jajszó nélkül, szinte bocsánatkérően
szolgálták a várost.

A Rózsa utcán át indultak fuvarba,
megcsillant a bőrükre kiült izzadtság,
arcukra redőket rajzolt a szénpor,
nyáron fénylett a hajuk,
télen a szemöldökük fehér hódarával volt kihúzva.
A szenesek kedvét azonban semmi se szeghette,
ahogy a városbeli sörösökét sem,
se a tikkasztó hőség,
se a meztelen hegyhátakról beáramló fagy.

A tojásbrikettel szeptemberben jöttek.

A dróthálós nyíláson, a pince rekeszeibe,
ahonnan a vakolatlan téglának támaszkodva
kémleltük az ég madarait,
döntötték be a rakományukat.

Bakancsuk alatt megcsikordultak a kövek.
A szívlapátok dörejét káromkodás törte meg,
Amikor kosaraik odacsapódtak a házfal lábazatához,
korbácsütések hasítottak a levegőbe.

A tenyerükön égővörös hegek látszottak.

Akárcsak a bőrkötényes sörösökén.

VASÚTÁLLOMÁS ESŐBEN

(Életrajzi töredék)

Felhőponyvák torlódtak
Az egybenőtt ég alatt
Pontokban futó-eső
Az itt-ott Napfolt alatt

Ázik pontokban a kő
Háztető és dombtető
Sínpár végén a vasbak
A vágatban tolatnak

A pályatest végénél
Vasszerkezet reszket
Az elnyújtott jelenés
Füstoszlopot lenget

A kallódó Nap fénye
Mit sem tudva róla
Tekintetéből olvas
Mintha mindenes volna

Támfalon a bozótos
Drótszitára vetve
Egy hosszanti kampóhoz
odaerősítve —

Alkony-szürke salakszín
Kísérget arra mindent
Egyforma porra szomjas
És altat el ott mindent –

Versek a költő Könyvhétre megjelenő, Emlékezés a lírai verse című kötetéből