Szemadám György: Utazások az időn és a valóságon túl
Hol is tart a sci-fi, irodalom vagy sem? Vagy csak szórakoztató elem, időtöltés?
Aki mostanában nézi a net kínálta filmeket, biztosan felfigyel a sci-fi alkotásokra. Amelyek az ezerkilencszázhúszas évek óta vannak jelen a piacon, a modern filmkészítők már akkor igyekeztek kitalálni a készülő jövőt. S a mai utódok ontják a képzelet termékeit (meséket), amelyek az emberiség potenciális útjait valósítják meg az univerzumban. Az amerikai rendezők élen járnak e témák megfilmesítésében, a 2001-es Űrodüsszeiára sokan emlékezhetnek, s azóta egymás után jelentek meg a jobb-jobb alkotások, mint a Majmok bolygója, Terminátor, Csillagok háborúja, az Alien.
Ez utóbbi Riedley Scott műve, aki az utóbbi időben a műfaj egyik kivételes mesterének bizonyult. Számomra a Prometheus című filmje jelentette a csúcspontot, ami az emberiség kialakulásával foglalkozott, igen eredeti módon. Hisz igazából máig nem tudjuk, hogy kik vagyunk, miként és honnan (hogyan) származtunk. „megokosodott állatok vagyunk vagy porba sújtott, égi-isteni lények” – ahogy ezt Szemadám Gyögy kérdezi a Marco Polótól Nicola Tesláig című könyvében. Én is hosszú ideig a műfaj élvezője voltam, anélkül, hogy különösebben érdekelt volna esztétikai értékük, szakmai besorolásuk. De idővel elfogott a kíváncsiság, mi köze van ennek a komoly irodalomhoz, műfaja hogyan nyerhet elfogadást a műnemek világában. Annál is inkább, mert fel kellett figyelnem Szemadám György könyveire, a két legutóbbira mindenképpen – a Marco Polótól Nicola Tesláig és az Utazások az időn és valóságon túl címűekre – , amelyekben többszörösen is érinti ezt a különleges tematikát. Vagyis: hol is tart a sci-fi, irodalom vagy sem? Vagy csak szórakoztató elem, időtöltés?
Az egyik nagy összegző kötet az első, amely korábbi tanulmányokat is tartalmaz, de bőven merít más témákból is – zoológia, etnográfia, tudománytörténet -, a népszerű közismeret nyelvén keresi meg olvasóit. Miután egy festőről van szó, aki szakjellegű írásokat is publikál, találunk ilyen természetű írásokat is a kötetben. Kitér – némi lexikon érintettséggel – a magyarság valóságos és jelképes állataira, az erdő és kert kultúrtörténetére, a néprajz különféle figuráira, a szórakoztató eszközök elemzésére, s hirtelen találunk egy filozófiai jellegű fejtegetést, Az elvezett teljesség címén, amely a kártyajáték, elsősorban a tarot elemzését vizsgálja. Talán kissé erőltetett az indiai kasztrendszer és a képzőművészet összekombinálása, vagy a művészet és blaszfémia kölcsönhatásán elmélkedni. A mitikus gondolkodás megfejtése nem új, Szemadám is próbálkozik vele, amikor Az Európa elrablásában csalódásunkat fogalmazza meg. A kötet egyik domináns írása a Honnan ered a művészet ? címmel a paleogenetika némely ábrázolására hivatkozik, amikor a kezdeti jelenségeket, a barlangrajzokat, festményeket említi. És a kötet egyik záró tanulmánya éppen antropológiai jellegű, amikor Mi vagy ki az ember? címmel a kérdéskört tekinti át. A végső kicsengés – közérthető módon – az utolsó mondatokban van, amikor Newtonra hivatkozva a következőket idézi: „Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza a kehely alján lévő italt, meglelé Istent.”
Talán a hosszas bevezető nem veszi el kedvünket, hogy rátérjünk a sci-fi irodalom és film minőségének kérdéseire. Annál is inkább, mert e vizsgálódásnak vannak bőven magyar vonatkozásai is, melyekről az utóbbi kötet ad híradást. Az Utazások az időn és valóságon túl szembenéz a valóságosan izgalmas kérdésekkel is, egy hiánypótló témát szemlézve. A bevezetőben a XIX-XX. század íróinak és filmeseinek műveit tekinti át, de elér a jelenig is, elemzéseit tekintve.
A magyar írókat Madáchcsal kezdi, Az ember tragédiájával, amelynek 12. színében megjelenik a falanszter, mely rémisztően hasonlatos kérdéseket vet föl, mint a mi mostani globalista és patrióta szemléletünk. Erre jogosan hivatkozhat Szemadám, amikor idézi a szöveget: „”a régi eszmék többé nincsenek. Nem kisszerű volt-é a hon fogalma?…Most már egész föld a széles haza…” Valóban, megdöbbentően hasonlóak a mai ellentétek a madáchi utópiához. S amiről oly sok szó esik manapság: a mesterséges intelligenciáról, a tragédiában a Tudós lombikjában is „fő” a homunculus, a mesterséges ember…Az űrbe száguldó Ádám már az univerzum titkait akarja kifürkészni. Talán a korban nem figyeltek fel e komor jóslatokra, de ma kivételes figyelemmel szemléljük látnoki jövendöléseit. Jókai A jövő század regényében az 1950-es évekbe ér el, aminek generációink átélték évtizedeit. Kiderül, számos problémát előre látott az író, a sajtó hatalmát, a nemzeti érzés eltörlését (Madáchhoz hasonlóan), a szegénység megszűnt, az örök béke honol, csak éhínség és járványok fenyegetik a nagy utópiát, melyet Otthonnak neveznek, s melyben a vallásnak kiemelt szerepe van.
Szemadám e kötetben végigtekinti a különböző nemzetközi utópiákat, legelőbb Vernét, aki több regényében írt különböző technológiai találmányok hasznosulásáról. A Sándor Mátyásban, amit Szemadám nem említ, a magyar szabadságküzdelmek hőse is szerepet kap. Az Otthon városállam pedig egy igazi utópikus alakulat, mely Fourier elképzeléseiben valósul meg. Végül Szemadám elismerően szól Jókai „meséjéről”, amely számos ponton talált a jövőt illetően. Ahogy írja: a szerző művét ugyanolyan élvezettel forgathatták az 1890-es évek olvasói, mint ma nézzük a Csillagok háborúja vagy az Alfa Holdbázis sorozatot. Az író kevésbé ismert szerzőket is megemlít szemléjében: Lányi G. Csaba festőművészt, sőt magát is az alkotók között említi. Ugyanis a kolléga képét ki akarták zsűrizni egy alkalommal, de ő közbelépett és bedolgozott a képbe. Az ipari hátterű festménybe egy idolt helyezett, az előtérben pedig egy klónozott, büszke, meleg pár díszeleg. (Ám a női melleket viselő, gázmaszkos páron nem látszik semmilyen érzelemnyilvánítás. Kétségtelen, az ábrázolás a posztmodern stílusba bőven belefér.)
Az igazi kavalkád most következik: A nemzetközi sci-fi regényes-filmes világa. Az egyik szerzővel kapcsolatban írja: a műfaj bűne, hogy összekeverik a intelligenciát a tudattal. S a modern ember mátrixokba van bezárva. S az önmagunktól való megszabadulás a 21. század létfontosságú túlélési stratégiája lesz.
A sci-fi egyik mai őse H.G.Wells, akinek az ötlete Az időgép, mely az időben való(múlt-jövő) járást teszi lehetővé. Az angol Huxley Szép új világa több szkepszist tartalmaz, már a címben is. Megvalósul a Világállam, amiben nem lehet kilógni a sorból. A születés lombikban történik, hogy a Közösség, Azonosság és Állandóság ne sérüljön. A kis rigmus –„Szóma, ha mondom, segít a gondon. Már egy köbcenti, helyre döccenti.” –máig fennmaradt. A családi életnek „veszedelmei” vannak, amitől a gyermekeket is óvják. Nem marad szó nélkül Georg Orwell 1984 című regénye sem. A mű a totális diktatúra karikatúrája, amelyben két főszereplő: a Nagy Testvér és a gyűlölet. A Nagy Testvér és apparátusa mindenkit szemmel tart, magánélet nem létezik. A három tétel mondat jól jellemzi az adott társadalmat: A háború béke, A szabadság szolgaság, A tudatlanság:erő. A főhős Winston rendhagyó figura, aki titokban könyveket olvas és naplót ír. Munkahelyén pedig átírja a múltat. Meg kellett tanulnia „újbeszélül”.Az egypárt ural mindent. A megfélemlítés, a terror és besúgás tartja össze az új világot, Winstont elkapják és Szeretet minisztériumában megkínozzák. Végül tudata elkorcsosul, a végső stádiumban már szerette a Nagy Testvért.
Belép a képbe Daniken a Jövő emlékeivel, majd Bradbury a Marsbéli krónikájával.
A könyv másik fele – a valóságon túli rész – a szerző álmaival foglalkozik. Nehéz erre mit mondani, a szerző elővette 1991-től tíz éven át lejegyzett álmainak szövegét, és utólagos „megfejtésükbe” kezdett. Segítségül hívta Jungot, egy német álomfejtő-pszichológust, Hanns Kurth-ot, Krúdyt és másokat. Ebben érthetően sok a családi „jóslat”, előérzet, lelepleződés, de nehéz követni az utalásokat, a széttartó következtetéseket, az utólagos találatokat. Úgy tűnik, Szemadám nem csak interpretátora, partnere is akart lenni a (magyar) jövőkutatásnak. Talán erre nem volt igazán szükség. Természetesen nem róható fel autodidakta volta, hisz alapos idézetekkel illusztrálta szövegét, és tartalmas irodalomjegyzékkel tanúsította felkészültségét.
Több szempontból „határterületeken” járt, s mint ilyen sok értékes ismeretet adott közre. Azt hiszem, az „álomfejtések” nem tartoztak ezek közé.
