Almási Miklós laudációja
2018. december 18-án átadták a Városmajor 48 Alapítvány Életműdíját Spiró Györgynek. Almási Miklós laudációja a díjátadón hangzott el.
Fotó: Máthé András
Spiró György különös író. Túl a címeken, díjakon, valódi népszerűségen és világhíren, legendák övezik. Első – mondhatnám – bestseller – regénye, a Kerengő kapcsán ismerkedtem meg vele. Ami totál lebilincselt, mert az akkor divatos ún. irodalmi nyelv helyett hozzám szólt. Hozzám, nemcsak mert izgalmas olvasmányt kínált, hanem mert a sztori rejtvényekbe, ködökbe, titkokba volt csomagolva. Kapott is érte értetlen kritikákat állítólagos hozzáértőktől. A pesti, városi legenda viszont úgy tudta, hogy a regény főszereplője a szeretve-tisztelt, nagy formátumú egyetemi tanár, Pándi Pál. Tagadták, igazolták –mindegy. Ez a legenda nem fejtődik ki a regény során: marad a köd, meg a drámai cselekmény, amiben jól érzed magad.
Aztán jött az Az Ikszek című nagyregény, persze botrány, balhé lett belőle. Mert, hogy színházi regény, amiben az előadások kapcsán a kritikusok nem a darabról, nem a színpadról írnak, hanem frakciótagok a kormányon belül, álnéven egymásnak írnak egymást öldöső üzeneteket, politikai célzásokat, rendszerkritikákat, letolásokat. Vigyázat: valamikor a múlt században vagyunk. Ellenség-bélyeget kap. Okés, hiszen a történet Varsóban játszódik. (Ki is tiltják Lengyelországból…) De Magyarhonban is botrány lesz e célozgatósdiból. Spirónak egyszerű volt a válasza: minden, amit ezek a kritikusnak álcázott firkászok nehezményeznek, nem írói fikciók, hanem levéltárilag igazolható írások, azaz idézetek, a regénybeli politikai intrika nem kitaláció: tetszett volna más világban élni…
Drámáit említettem, Spiró nagy regényei mellett közönségkedvenc a színpadon, mondanám színházon belül is él. Az Imposztor című darabját Major Tamásnak írta Az Ikszekből, legenda lett belőle. A Csirkefejet Gobbi Hildának, amiből megint csak legenda lett. Mert egy nyuggertörténetből tragédia, gyilkosság lesz – és a közönség akkor ilyen mélyre leásó rendszerkritikát még életében nem látott.
Mellékesen ez a legenda folytatódik, hiszen a Csirkefejet épp most tiltották le a párizsi magyar intézetben. Nem a legenda miatt: a Csirkefej ma tán aktuálisabb, mint annak idején: egy nyugdíjas nénit sárba taposnak, aminek gyilkosság lesz a vége.
Gyilkosság: egyszer a tanszéken beszélgettünk, én panaszkodtam, hogy nem merek megírni egy sztorit, mert balhé lesz belőle. Mire Spiró rávágta: amiből nem lesz balhé, azt nem érdemes megírni. Hát ilyen.
A drámaíróságot nem véletlenül említettem: regényeit is ez a drámai lüktetés viszi. A Fogság című monumentális regényében van egy jelenet, a főszereplő Jeruzsálembe gyalogol, ahol börtönbe vetik egy tucat bűnöző közé. Az olvasó borzong a helyszín, a figurák brutalitásán, meg egy fura pasin, aki ott lődörög közöttük. Spiró – a drámaíró – nem árulja el, ki ez a fura figura, csak jóval a jelenet után derül ki, hogy a gonosztevők között Jézus éjszakázott közöttük. A regény rejtvényként villantotta be a figurát, te találd ki, kivel találkoztál, s egyáltalán: történelmileg ki tudta akkor, hogy a sitten a megváltó éjszakázott. A legenda históriailag is telitalálat, arról nem is beszélve, hogy a hatalmas regény egyik óriási truvája.
Minden regénye, drámája más, és mégis ő, Spiró a sokarcú íróóriás. Az olvasót elvarázsló mesélő. A Diavolina című regényében egy Gorkij-életrajz van kicsempézve, aminek jelenetein néha a hasad fogod a röhögéstől. A beteg, immár világhíres író Capri szigetén bekkelte ki a bolsevik uralmat, egy vagy tán két jelenetben Sztálin tör rá, környezete immár részeg tagjaival, lepusztítják az asztalt, vodka és borállományt, majd elviharzanak. A jelenet maga a komplett őrület – bár dokumentáltan valóságos eset – mert a gazda kísérői azért isszák közös rituáléban a vodkát a főnökkel, mert egymásra is vigyáznak, nehogy már egyik-másik közelebb kerüljön a vezércentrumhoz. Szatíra, ám rejtve – legenda ismét – a regényt ugyanis volt cselédje, majd ápolója, tán szeretője titkárnője írja, Spiró csak itt-ott villan elő a ködből, históriából, a valaha volt idők ködéből. Betű szerint regényt ír, de minden sorát legendák köde lengi körül, ugyan nem céloz ilyesmire, de ez a lágy köd emeli mindennapjaink fölé (vagy illeszti bele életünkbe) műveit.
Hát ez az, amit a mai irodalomban hiába keresünk: Spiró György a legnagyobbak egyike: a jónép alig várja, hogy jelenjen meg újabb és újabb regénye. Mert velük, az ő nyelvükön is ír, miközben az ún. magas irodalom prózáját formázza.
Befejezésül hadd említsem a Tavaszi tárlat című munkáját. A forradalom alatt/után játszódik, az elején a főhős (gépészmérnök) kórházba kerül, és az OSE végéig eltűnik. A tankok nyomában jövő tisztogatók számára ez az igazolatlan mulasztás gyanús lett. Először csak suttognak, hogy a mérnök úr felkelősdit játszott, aztán lassan terjed a hír, majd a vád, légüres tér veszi körül, nem szólnak hozzá, őt magát elkapja a jeges rettegés. Ki is rúgják. Nos, a rettegés anatómiája, ami itt félig szatirizált, félig hótkomoly formában adatik elő – mai világunk: a félelem köznapi jelenség lett. Spiró profetikus író, látja azt, amit még senki. Ezért szeretjük.
Gyurikám, fogadd gratulációmat.
* * *
A Városmajor 48 Alapítvány
Magánszemélyek nagyvonalú anyagi támogatásával megalakult a Városmajor 48 Irodalmi Társaság Alapítvány, melynek célja a kortárs magyar irodalom támogatása. Az alapítvány székhelye abban a házban, a Városmajor utca 48/B-ben van, ahol Polcz Alaine és Mészöly Miklós élt és alkotott. E választással az alapítvány tiszteletét fejezni ki Polcz Alaine és Mészöly Miklós embersége és művészete iránt, azt a figyelmes gondoskodást pedig, amellyel a pályakezdő írókat vették körül, példaértékűnek és követendőnek tekintik.
Az alapítvány minden évben egymillió forinttal járó életműdíjat adományoz a kortárs magyar irodalom olyan kiemelkedő alakjának, akit a kuratórium erre méltónak talál. (A kuratórium tagjai: Csáki Judit, Csordás Gábor, Ferencz Győző, Márton László, Reményi József Tamás, Tunyogi László és Vörös T. Károly.) Az alapítvány, tervei szerint, irodalmi esteket szervez majd kortárs írók számára, s amennyiben anyagi ereje lehetővé teszi, irodalmi ösztöndíjakkal is segíti a kortárs magyar irodalmat.
Az első Életműdíjas: Spiró György
