Sohr Sárika és Oscar Wilde

|

Takács László írása

Aki szereti régi könyvek után kutatva bújni az antikváriumokat, annak sok olyan könyve van, amely valamikor másé volt.

Oscar Wilde 1854-1900

Nem tudom, ki volt Sohr Sárika. Nem tudom, mikor született, és azt sem tudom, mikor halt meg. De van egy könyvem, ami valamikor az övé volt. Sok olyan könyvem van, amely valamikor régen másé volt. Vagy majdnem egyenesen hozzám került, vagy közben még másoké is volt. Ez persze nem különösebben meglepő dolog. Aki szereti régi könyvek után kutatva bújni az antikváriumokat, annak sok olyan könyve van, amely valamikor másé volt.

Sohr Sárika könyve azonban – azt hiszem – egészen különleges, s ennek talán a Sohr család az oka, akikről szintén nem tudok semmit. A Wilde Oszkár Aforizmák és ötletek című könyvecske, amelynek paradoxonjait Radó Teréz fordította, mindössze 48 oldal, 1907-ben jelent meg a Magyar Könyvtár sorozatban. Kicsi, puha fedeles, sérülékeny könyv, amelynek a sorsa általában az, hogy néhány évtized után elpusztuljon. Sárika könyve azonban meg lett mentve az enyészettől, mert beköttették, s míg a gerincre arany betűkkel írta föl a könyvkötő a szerző nevét és a mű címét, a tulajdonos neve a borítóra került. Így ismertem meg Sohr Sárikát. Aztán, amikor belelapoztam, még többet megtudtam róla, mert olvasta is a számára bekötött könyvet. Ami tetszett neki a szellemes mondások közül, megjelölte. Vonalkát húzott például a mellé, hogy A ki legtávolabb áll attól a kortól, a melyben él, leghívebben tükrözi vissza, vagy, hogy Mindenkinek szemében, a ki történelmet olvasott, az engedetlenség az ember ősi erénye. Engedetlenség által történt minden haladás, – engedetlenség és lázadás által. De megjelölte ezt is: Tapasztalat az a név, melyet mindenki a botlásainak ad, meg azt, hogy: Milyen asszonyra mondják, hogy rossz? Az olyanfélére, a kit egy férfi sohasem ún meg, és a 45. oldalon azt is, hogy: Barátaimat jó külsejükért választom, ismerőseimet jó jellemükért, ellenségeimet jó eszükért.

Sohr Sárika talán kamaszos dacból jelölte be ezeket a rövid aforizmákat, s esetleg meg is tanulta őket. Amikor láttam, hogy valóban olvasta a könyvet, kutatni kezdtem utána. Régi lapok digitális adatbázisa a leggyorsabb segítség, aminek köszönhetően nyomára is bukkantam Sárikának, akit lassan ismerni véltem. Rendszeres olvasója volt ugyanis 1914-ben a Pesti Naplónak és a Magyarországnak, hétről hétre beküldte a lapokban feladott rejtvények megfejtését, s a szerkesztő olykor biztató üzenetet is küldött neki: Rajta, csak légy szorgalmas rejtvénymegfejtő Sárika!, vagy megdicsérte: Jó a rejtvény, Sárika!,  vagy: A levélpapírod nagyon tetszett nekem, hiszen kedves trónörökösnőnk fényképét viseli magán. […], de drukkolt is neki, hogy ne csak dicséretet kapjon: Derék lányka vagy, szorgalmas rejtvénymegfejtő. Kíváncsi vagyok, mikor potyog már öledbe egyszer valami szép jutalomkönyv. Erre nem kellett sokat várnia egyiküknek sem, mert egy héttel később, november 8-án sorsolás útján jutalomkönyvet nyert Sárika, s tény, hogy pár héttel korábban, szeptember 6-án egy „lapda” pottyant az ölébe.

Nemcsak megfejtései voltak helyesek, hanem egyéb írásokat is küldött a lapokba, ahogy azt szintén a szerkesztői üzenet árulja el a Pesti Napló 1915. június 6-ai számában: A „Naplóm” rovatba szánt dolgokat egyenesen oda küld Sárika, mert külön szerkesztője van ennek a rovatnak s annak is. Csak a borítékra kell ráírnod „Naplóm rovaté”. A szerkesztő szívén viselte Sárika ügyeit, hiszen egy bizonyos helyes megfejtést beküldő Sohr Erzsitől megkérdezte: testvére vagy a Sárikának? Ekkor Sohr Sárika, akiből aztán 1915-re már inkább Sári lett, versírással is próbálkozott, de a lap nem közölte az írását: Hangulatos versike, csak dicsérni tudom, de gyermekujságba nem való – üzente neki a szerkesztő május 30-án. December 12-én még megjelent a neve, hogy sikeresen megfejtette a föladott rejtvényt, de 1916-tól már hiába keressük, nem küldött több megfejtést, se rejtvényt, se verset. Életéről, későbbi sorsáról semmit sem tudok, s így is csak annyit, hogy szerette a rejtvényeket és Wilde néhány aforizmája tetszett neki. Később, azt remélem, férjhez ment, és férjezett nevén folytatta hűséges levelezését a rejtvényrovattal. Könyve most egy darabig az enyém. Emlékére idemásolom egyik rejtvényét:

(halandó)

CÍMKÉK: