Részlet a regényből
fotó: Kohán Ferenc
Thaisz a következő napon sem került elő. Marie erejét megfeszítve dolgozott reggeltől estig, ő törődött a gyerekekkel, etette, mosdatta, lefektette őket, mert a molnárné nem tudott lábra állni, folyton a férjét szólongatta, talán megszokásból, mert Thaisz nem bánt jól vele. Éjjel Marie ismét kióvakodott a kerekes fürdőházba. A faviskó félig besüppedt a nedves homokba, iparkodnia kellett, ha száraz lábbal ki akart onnan evickélni, tudta, hogy hamarosan elér a dagály odáig. Észbe kapott, hogy a pad alatt tegnap látott egy spárgával átkötött csomagot. Most magával viszi, elrejti a szobájában, és ha lesz egy kis ideje, megnézi, mi van benne. Már indult is vissza, elfáradt aznap, szükség volt egy kis pihenésre. Az ösvényen haladva a malom felé, valami megrezzent a bokorban, de nem ijedt meg, sietett tovább. Egyszer csak elé ugrott Thaisz, és erősen gesztikulálva adta a tudtára, hogy nem tér többet haza, ez maradjon az ő titkuk, várja a hajnali hajórakományt, segít kirakodni, aztán örökre elmegy innen, nem lát kiutat a helyzetéből. A kezébe nyomott egy bőrtáskát, és azt mondta, fontos iratok és pénz van benne, adja a feleségének, hogy ne legyen földönfutó. Míg összeszedi magát, megél ebből, fel kell nevelnie a két gyermeket. Marie szerencsére süket és néma volt, különben olyat mond Thaisznak, amit később megbánt volna. Ránézett és ment tovább, nem mutatott együttérzést, sem őt, sem az elhagyott családot nem sajnálta, ennek ellenére segítenie kellett rajtuk.
Thaisz szökése miatt Marie üzleti tervei romba dőltek. Hangtalanul tért vissza a kamrájába, s az ágyába bújva elhatározta, másnap hajnalban elgondolkodik, hogyan tovább. Addig kellett lépnie, míg a személyzet, a szolgák rá nem jönnek, hogy gazdátlanul maradt a malom, mert akkor szétszélednek, kitör a káosz. El sem tudta képzelni, mit lehet most tenni, hogy menjen tovább minden a régi kerékvágásban. Szökjön meg ő is? De hová menjen? Most lett csak igazán kísértő megoldás számára a városi patrícius ajánlata. Őt a molnár felesége fogadta be, az ő jóvoltából lett munkája és megélhetése. Az itt töltött évek alatt megtanulta a nyelvet, majd idővel kiigazodott a hétköznapokban. Őrzött a holmijai között egy jegyzettömböt. Az jutott eszébe, hogy a külvilág számára eljátszott fogyatékosságát javára fordíthatja ebben a szorongatott helyzetben. Úgy döntött, holnap kiáll a háznép és az alkalmazottak elé a füzettel, amire előre felírja, hogy vészhelyzet van, a molnárné irányítja tovább a szivattyú és a malom működését. Mindenki engedelmességgel tartozik neki, aki ellentmond, megnézheti magát.
Marie kora reggel leszaladt a konyhába, megvárta, míg a molnárné főkötőjét igazgatva, szipogva kicsoszog a konyhába, hogy kávét főzzön. Akkor Marie odalépett hozzá, és megmutatta a füzetébe előzőleg felírt fontos sorokat. A férje többé nem jön vissza, álljon a sarkára, lépjen a helyébe, vegye a kezébe a malom irányítását, ő mindenben segíteni fogja. Ha nem ezt teszi, hamarosan mehet a dologházba, vagy az utcára a gyerekekkel együtt. Átadta neki a bőrtáskát a pénzzel és az iratokkal. A molnárné szeme kikerekedett, s rögtön azután hangtalanul felordított, de azonnal felfogta, mit kell tennie. Föltette főni a kását, darálni kezdte a kávét. A megszokott teendők, a gépies mozdulatok segítettek neki, könnyebben visszatalált a kizökkent állapotból a túléléshez. Marie elmutogatta neki, hogy a közös reggeli után beszéljen a malom embereivel, és rövid, de erőteljes mondatokkal állítsa fel az új rendet. Különben mindennek vége. A molnárné bólintott, vagy ő, vagy én – villant át Marie agyán, és megfogadta, kitart elhatározása mellett, és elindul, amint megvirrad. Útitáskájába a legszükségesebb holmik mellé a tengerparti fürdőkabinban talált paksamétát is beletette. Vissza szeretett volna térni Amszterdamba, s ott is maradni, ha talál munkát.
Nem jutott el Amszterdamig, meggondolta magát, a város szélén szállt meg egy fogadóban. Szándékosan állt meg a határon, ott, ahol csavargók, bűnözők, cigányok, prostituáltak ütöttek tanyát. Olyan környezetben akart kerülni, amelyben a városi törvények fellazulnak, ahol minden átmeneti, de nem látszólagos, hanem felkavaró, igaz és zsigeri. Nem tudta, mit hoz a jövő, arról sem volt elképzelése, merre kanyarodik ezután az élete. Mindeddig másokhoz alkalmazkodott, de most kénytelen lesz alakot, formát, értelmet adni a jelennek és a jövőnek, nekiállni és megkeresni, ami a sajátja, a saját célját, a saját, a saját arcát, testét, a saját érzéseit. Régóta nem töltött hosszabb időt magával, pedig mennyire vágyott rá! Most érezte, hogy milyen nehéz önmagával lenni. A fogadó zöldségtároló verme mögött kapott egy kis odút. Néhány napot ki fog bírni itt. Ezek a kitagadottak mindent tudnak, okosak, az ő révükön könnyebben kiigazodik majd Amszterdamban, az ottani világ színén és fonákján. Marie az anyja révén spanyol–portugál–francia szefárd rabbicsalád leszármazottja, az apja ősei pedig katárok voltak, bárhonnan is nézzük, idegenek, akiket a Hét Tartomány egy távoli szigetén befogadtak, ott, ahol nem sújtotta őket a vegyes házasság tilalma.
Rőhrig Eszter: Porcelánpalota. Napkút Kiadó, Budapest, 2026. 214 o. 3590 Ft
