Radnóti Miklós

Részlet Fráter Zoltán esszékötetéből

Mindent megírtak már Radnótiról, bár kétségtelen, az egyes szövegek újraértelmezésével még sokáig, sok tekintetben árnyalható a kép. Róla szólván az igazi tét azonban a megközelítés alapvető újdonsága lenne.

Fráter Zoltán

Személyes elfogultság

„Állok az ablakomnál. Most száll föl a reggeli köd. Először a fekete hidat hagyja el és egyre hosszabb lesz a híd. Majd a másik part házai bontakoznak ki és a tornyok. Állok az ablakomnál, várok. Lassan feltűnnek a hegyek, és ahogy tisztul, mintha jönnének egyre közelebb. Fejükön még könnyű fátyolként hordják a februári hajnalt. Száz éve halt meg Berzsenyi Dániel.”

Tizenévesen olvastam először ezeket a sorokat, Radnóti Miklós írásának első bekezdését Berzsenyi Dánielről. Ez a hangütés azóta is az esszé személyességének meghaladhatatlan iskolapéldája számomra. A köd felszállásának folyamata, a tisztuló látkép leírása mellesleg az esszé tárgyának kibontakozását, a tisztán látás fokozatos elérését is jelzi. Állok az ablakomnál, állok én is, de hiába várok. Nem látok semmit. Éjszaka van. Jobb híján magamba nézek, valamiféle belső vízióban reménykedem. Mindent megírtak már Radnótiról, bár kétségtelen, az egyes szövegek újraértelmezésével még sokáig, sok tekintetben árnyalható a kép. Róla szólván az igazi tét azonban a megközelítés alapvető újdonsága lenne. Ezen töprengek, ábrándozom, szertelen gondolataim ide-oda cikáznak. Nem értem, miért jár a fejemben Petőfi, mindenesetre leveszem a polcról összes költeményeit. Az apostol utolsó szakaszaiban, amikor az idős Szilveszter merényletet követ el a király ellen, de eltéveszti a lövést, őt viszont lefogják, és a földre teperik, ezt találom: „Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre / Az isten átkát? nem elég, / Amely már rajta fekszik? / Nem volt elég a Krisztust megfeszítned, / Minden megváltót megfeszítesz hát? / Boldogtalan, százszor boldogtalan nép!” És ekkor felszállt a köd, és kettős felismerésre jutok.

Radnótiról írni könnyű. Nincs olyan középiskolás, aki ne ismerné verseit, kivált a bori noteszben fennmaradtakat, az élni akarás és a hivatástudat torokszorító példáit. Szerelmi költészete a mai napig népszerű, sőt egyre több lányt hívnak Fanninak. S ki ne emlékezne a Nem tudhatom… harmadik sorában olvasható jelzős szerkezetre: „messzeringó gyerekkorom világa”? Eltűnt gyerekkorunk megnevezésére már önmagában is használjuk a „messzeringót”.

Radnótiról írni nehéz. Nem csupán a döbbenetes és felháborító vég miatt, hanem azért is, mert a rá irányuló kutatói érdeklődés megváltozásának kellős közepén vagyunk. A kétezres évek elején, az összegző kritikai életrajz elkészültével s a költő születésének századik évfordulójára megjelent új és új szempontú tanulmányok sorával elkezdődött az a folyamat, amely a biográfiai alapú költészetértelmezéstől elszakadva elsősorban Radnóti verseinek líratörténeti helyét és poétikai sajátosságait igyekszik megfogalmazni. Előbb-utóbb meg kellett barátkozni a gondolattal, hogy a szép számmal felgyűlt kortársi emlékezések feltehetően nem fognak tovább gyarapodni. Amit a személyes körülményekről és a pálya alakulásáról tudni lehet, nagy többségében tudjuk már. Gyarmati Fanni naplójának 2014-es publikálása a hiteles tanúságtételek vélhetőleg utolsó kiemelkedő eseménye.

Radnóti Miklós

Jelen gondolatkísérlet, amely megelégszik az esszé lehetőségeivel, nem törekszik sem új adatok feltárására, sem az életmű felforgatására. Sokkal inkább szerény főhajtás a rengeteg apró tényt összegyűjtő és a nagyobb összefüggéseket megvilágító kutatás előtt. Nem vetekedhet Ferencz Győző nagymonográfiájának körültekintően dokumentált alaposságával, a mindennapi mozzanatoktól a versek elemzéséig ívelő részletességgel, a korszak viszonyainak ismertetését és a fogadtatás folyamatának bemutatását is magában foglaló feldolgozással. Nem mellőzi, mert Radnóti esetében különösen nem mellőzheti az életrajz tényeit és időrendjét, hiszen költészetének szerves része, hogy versbe emeli a halálos fenyegetettség napról napra fojtogatóbb köreit, a testi és lelki szenvedés fokozódását, szinte a pusztulás pillanatáig. Ebben a tekintetben az életmű életrajzi indíttatása és egybeforrottsága Petőfi végzetéhez áll a legközelebb, azzal a különbséggel, hogy Petőfi nem külső kényszer miatt vett részt a hadi eseményekben.

Az esszé azonban – bár adott helyeken futólag több kérdést is érinthet – csak néhány ötlet felvetésére és azok alátámasztására vállalkozhat, mintegy meghatározott oldalnézetből láttatva az életművet. Ezúttal arra szeretnék rámutatni, hogy Radnóti nem csak bizonyságtevőként nagy költő, hanem indulásától kezdve, merész látásmódjával, eredeti képalkotásával, szokatlan beszédmódjával már az első kötettől megkülönböztetett figyelmet érdemel. Másrészt szeretném próbára tenni azt a – nyilván vitatható – elképzelést, hogy Radnóti pályájának történéseiben és lírai kifejeződésében mintha egyszer már végigjárt útra ismerhetnénk. Egyetlen gondolatot kívánok taglalni csupán, Radnóti versbe írt életének és a jézusi passió utolsó fejezetének párhuzamát. Még pontosabb kijelöléssel: írásom fő törekvése arra irányul, hogy felszínre hozza az életrajz és a költői pálya megfeleltethető vonásait Jézus keresztútjának állomásaival, a via dolorosa stációival. Magam is meglepődtem, amikor módszeres végigtekintés után kiderült, hogy kivétel nélkül minden szakaszban akadnak – természetesen nem szó szerint azonos, inkább metaforikusan értendő –, lényegük szerint egyező pontok. Ezzel persze nem azt szeretném bizonygatni, hogy Radnóti életének alakulása összevethető, összemérhető lenne Jézuséval, de az egyes fordulópontok – legalábbis szimbolikus értelemben – talán mégis utalnak a jézusi keresztút stációira. Természetesen még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy a hasonlóságokat, egybeeséseket Radnóti tudatos döntésének, szándékosságának tulajdonítsam. Meglehet, olyan egybeesésekről van szó, amelyek bárki életére vonatkoztathatók, s a Jézus-ábra értelme éppen az, hogy a passió végkifejlete szinte mindenre tartalmaz példát, miként a Bibliában alapvető emberi élethelyzetekre találunk mindenkor érvényes, tanulságos eseteket. (De ezek csak megértést segítő, magyarázó ábrák, amelyek közül egyik sem szó szerint másolandó minta.) Nézzük a keresztút állomásait és Radnóti életének mozzanatait:

I. Jézust halálra ítélik. – Radnóti már megszületésével „bűnbe esett”, származása miatt fogják halálra ítélni.

II. Jézus a keresztet vállára veszi. – Első kötetének megjelenése bizonyítja, hogy költő, ez Radnóti „keresztje”.

III. Jézus először esik el a kereszt alatt. – Radnótit vallásgyalázásért elítélik az Újmódi pásztorok éneke „erkölcstelen” versei miatt.

IV. Jézus találkozik az édesanyjával. – Radnóti feleségül veszi szerelmét, az anyát is pótló Gyarmati Fannit.

V. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet vinni. – Költészetét elismeri a Nyugatot szerkesztő Babits, aki kurátorként Baumgarten-jutalmat ad Radnótinak.

VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak. – Vas István a barátság kendőjével és közös műfordításukkal enyhíti Radnóti megpróbáltatásait.

VII. Jézus másodszor esik el a kereszt alatt. – Munkaszolgálatban Radnóti büntetőtáborba kerül.

VIII. Jézus találkozik a síró asszonyokkal. – Radnóti szakít Beck Judittal, a viszony Juditot és Fannit egyaránt megviseli.

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt. – Radnóti az öngyilkosság gondolatával foglalkozik a nyolc hónapja tartó munkaszolgálatban.

X. Jézust megfosztják ruháitól. – Radnótit megalázzák és megverik, vagyis megfosztják a méltóság ruhájától a „tisztelgési gyakorlaton”.

XI. Jézust felfeszítik a keresztre. – A bori munkatáborban Radnóti magyar költőnek vallja magát, ezért két hatalmas pofont kap.

XII. Jézus meghal a kereszten. – Elgyengült, beteg munkaszolgálatos bajtársaival együtt Radnótit is tarkólövéssel kivégzik.

XIII. Jézust leveszik a keresztről. – Megjelenik Radnóti posztumusz kötete, a Tajtékos ég.

XIV. Jézust sírba helyezik. – Radnótit eltemetik a Kerepesi úti temetőben.

Ezekre a – nem Radnóti által akart, hanem általam vélt – párhuzamokra kívánok rávilágítani az életrajzban és a versek közegében, méltatva a kötetről kötetre formálódó költészet eredményeit. Hiányoljon bárki bármit, ennél átfogóbb célkitűzésem nincs. Hiszen hagyományos értelemben az esszének nem is okvetlenül feladata a tudományos mélységű elemzés.

Mielőtt elmerülnénk az adatok, motívumok, apró megállapítások folyamában, tisztázzunk még valamit. Teljes mértékben egyetértek a szakirodalom következtetésével, hogy Radnóti költői hangját és emberi önazonosságát szinte a kezdetektől a baloldaliság és a katolicizmus határozza meg. Anélkül igaz ez, hogy kisajátítanánk őt akár a baloldali, akár a katolikus költészet, akár a katolikus és baloldali költészet számára. De igazi költő jellemzésére egyébként is elég csak annyit mondani, hogy költő, hozzátéve, hogy az egyetemes kultúrán belül melyik nemzet irodalmát gyarapította műveivel, vagyis milyen nyelven írta verseit. Radnóti Miklós egyszerűen és a legteljesebb mértékben magyar költő.