Hölderlinhez hasonlítják
Paul Celant ma Európa legnagyobb költőjeként tisztelik, verseit ugyan csak félig-meddig ismerik, jelentését, ízét, lírai tartalmát meg végképp csak a hozzáértők, mégis, ő az isten a líra egén.
Paul Celan 1920-1970 Fotó: Wikipédia
Csernovicban született, akkor ukrajnai, aztán bukovinai, majd ismét Ukrajnához, ill. a Szovjetunióhoz tartozó kisváros, hatalmas ortodox templommal, pedig zsidó közösségéről volt híres. Celan születésekor kb. harmincezer óhitű lakta, mígnem a német megszálláskor deportálták a zsidók felét, a másik felét az egykori polgármester valahogy megmentette. Mert akit elvittek, azt megölték, Celan anyját például tarkólövéssel küldték a másvilágra. A költő élete végéig nem tudta feldolgozni, hogy nem sikerült szüleit megmentenie.
Világhírét a Halálfuga című versének köszönheti (Todesfuge, 1945). Igaz, az se ment könnyen. Először Romániában jelent meg, majd csörgedezve kapott utat német nyelvterületen, míg végül felfedezték. Merthogy Csernovicből, ahol valahogy megúszta a holokausztot, elmenekült, Nyugatra. Pest, Bécs, Párizs.
Párizsból lett a Gruppe 47 német írócsoport levelező tagja, és onnan alakult véres-ellentmondásos szerelme az osztrák költő és esszéista Ingeborg Bachmannal. Együttlétük nem tartott sokáig, Celan szakított vele, vagy Bachmann unta meg?, nem tudom. (Max Frisch lett az új szerelme.) Celan viszont nem tudta ezt a viszonyt felejteni, a szakítás után öt év csend jött, majd szerelmes versek és könyörgő levelei Bachmannhoz, máig rejtvényként hatnak. (Celan közben ugyanis megnősült, feleségül vett egy francia grafikusnőt, Gisèle de Lestrange-ot.)
De nem is erről akarok itt mesélni, hanem arról a kibicsaklott kísérletről, amiben Celan meglátogatta Heideggert. (1967) Erre az utazásra engedik ki az elmegyógy kórházból, ahol már pár hónapja kezelik, a történet innen nézve még rémesebb. A találkozás a hírhedt „nem-beszélgetés” nevet kapta: Heidegger nem akart megszólalni saját múltját illetően, Celan meg nem tudott másra gondolni. Hiába adta fel a jobbnál jobb labdákat, Heidegger nem válaszolt.
A találkozó – melyből volt még kettő – erről a nem-beszélgetős társalgásról lett híres. Számomra az a drámai kérdés, hogy miért vonzódott Celan, valamint a híres filozófus, Hannah Arendt oly erősen Heideggerhez. Arendt egyetemi hallgató korában – tehát még ’33 előtt – Heidegger kedvese is volt, a háború, meg a náci valóság elszakította őket, az ötvenes években mégis találkoztak, zsidó létére az isten tudja miért tudott megbocsátani a német filozófusnak náci vonzalmaiért. De Celan talán még furcsább. Családilag sérült, a traumát haláláig cipelte magával, és most ott ül Todtnaumbergben, Heidegger híres kunyhójában és csak a csend köti össze őket. A költő hiába vár egy halk „bocsánat” szót a nácikkal való „flörtölésért”, vagy akár csak erre való célzást: de nem, ilyen nem fordult elő, csak a csend marad köztük. Celan meg viszi haza Párizsba csalódását, majd a Szajnába veti magát.
Nem ragozom, furcsaság, történelmi abszurditás, pláne, hogy Heidegger un. „fekete füzetei” megjelentek (titkos naplói, melyek tele vannak antiszemita utalásokkal). Inkább Celan verseiről írnék. Ez az a kor, amit Adorno mondata jellemzett: Auschwitz után barbarizmus lírát írni. Aztán az történt, hogy a frankfurti iskola főnöke megismerkedett Celan verseivel, és visszavonta túlzó ítéletét. Csoda.
A versek rejtvénye, misztikája. Segítségért Bacsó Béla filozófiai elemzéséhez fordulok. Korunk – Celan kora – a szavak ellehetetlenülését hozta. (V.ö.: A szó árnyéka, Paul Celan költészetéről, 1997.) Ezért a költői szó lebeg a gesztus, a hallgatás és kétértelműség felett. „A költői szó Celan szavával örök ellenfény, a szó szembehelyezkedése, és egyben ítélkezés a szót felélő világ felett”. A szavak ellehetetlenülését Celan olykor talányos, rejtvényszerű, szürreális és vallomás-szerű versei képesek áttörni, ám teljes jelentéshátterüket még e mélyen filozófiai segítséggel sem tudom felmérni.
Hangzásukat csodálom, ám késői verseivel már bajban vagyok. Igazuk van azoknak, akik Celant Hölderlinhez hasonlítják: a racionalitás (érthetőség) határán, azon túl és azon innen billegve írja verseit, ahogy a toronylakó, ezért ez a fura szavakba zárt titkolózás, palackposta. Száz év nem volt elég megfejtésükhöz.
Hát valahogy így próbálom mai fejjel megfejteni, kibogozni líráját, vagy hallgatni, mikor ő maga mondja a Halálfuga című zseniális versét. Csoda.
