kabai lóránt: moaré (versek és fotók, 2018–2020)
Kivitelezésében és szerkezetét tekintve egyaránt erős munkát tarthatunk a kezünkben. Aktualitása nyilvánvaló: a fotók és a szövegek rendre a keserű magyar valósággal szembesítik az olvasót.
„Fekete országot álmodtam én” (Babits Mihály)
Borbély Szilárd kabai lóránt 2010-es klór című kötetéről szóló kritikáját a következő szavakkal indítja: „A JAK-füzetek 163. darabja bátor és izgalmas vállalkozás” (Élet és Irodalom, 2010. október 8., 20.). Ez elmondható a 2021-es moaréról is, amelyben szabadversek és fekete-fehér fényképek váltogatják egymást. Kivitelezésében és szerkezetét tekintve egyaránt erős munkát tarthatunk a kezünkben. Aktualitása nyilvánvaló: a fotók és a szövegek rendre a keserű magyar valósággal szembesítik az olvasót.
A kötetcím értelmezéséhez Csehy Zoltán fülszövege ad támpontot: „A moaré hullámos mintázatú selyemszövet. De így hívják a képernyőt elözönlő, zavaró csíkokat is.” A moaré mintája olyan, mint egy optikai illúzió: a szemlélő egy idő után elveszik az össze-vissza hullámzó vonalak között. A moaré szövet különös mintázatát a kötet felépítése is leképezi.
A moarét a kabai lóránttól az eddigiekben megszokott kísérletező kedv és avantgárd gesztusok jellemzik: már a tartalomjegyzék rendhagyó szerkezete kihívás elé állítja a befogadót, kibillenti a lineáris befogadás egyértelműségéből, azzal, hogy rájátszik a moaré szövet mintázatára. A három elkülönülő oszlopból álló tartalomjegyzékben először a versek kezdősorai és az oldalszámok, majd a szövegek keletkezésének ideje, végül a cikluscímek (országház, családi kör, anka könyve, zsuzsi könyve, a metavers csábítása, pozsonyi könyv) szerepelnek. Szembetűnő, hogy sem az oldalszámok, sem a dátumok, sem a cikluscímek mögött álló számok nem valamilyen megszokott sorrend szerint követik egymást, hanem összevissza. Az is szokatlan, ahogyan kabai ciklusokba rendezi a verseket: egy-egy verset több ciklusba beemel, másokat viszont mindegyikből kihagy. Úgy tűnik, a szövegek csoportosítása tematikai rendet követ. Az egyes ciklusok között ugyanakkor nincsenek éles határvonalak. A kívülről, konkrétan a… kezdetű vers azt rögzíti, hogyan látja a költő saját hazáját Pozsonyból („kívülről, konkrétan a szomszédból figyelem, mi folyik / manapság otthon. kényelmi állapot” – 63.). Ez a társadalmi, politikai reflexió nemcsak a pozsonyi könyv, hanem az országház című ciklusban is szerepel. Az a bakonynánai szélben ülve… kezdetű szöveg az anka könyve, a családi kör és az országház versei között is helyet kapott: az otthon közege, a gyermekkort idéző idill a mindennapi események elől jelent menedéket az én számára („végre olyan távoli számomra a »polgári magyarország«, amilyennek már rég lennie kellene. de erről ennyit, / itt és most kiélvezem a békét, a csendet” – 17.). Az idézőjeles kifejezés a kötet kontextusában pejoratív csengésű, a lesújtó állapotokra utalhat.
A kötetnyitó vers („kezdeni magammal mit…” – 9.) a tartalomjegyzékben az utolsó helyre kerül: az olvasó tulajdonképpen bárhol elkezdheti a kötetet, és az sincs kőbe vésve, milyen sorrendben olvassa a verseket. Akárhol nyitjuk ki a könyvet, ugyanazzal szembesülünk: kellemetlen érzésekkel, szorongással, pusztulással, magánnyal. Mintha erre reflektálnának a magyar eső… kezdetű vers sorai: „ez az eső köpköd, egészen korszerű, / árja kísérője az ismétlődő kurzusnak, / annak indulatai, gyűlölete, közönye / illő párja” (13.).
A moaré szövet mintázata érthető azon zűrös, káosszal teli világ képi analógiájaként, amely a kötetből kirajzolódik. Ebben a moaré-országban él kabai: ezt jeleníti meg a tipográfiai megoldás is, hogy a címben a moaré „é” betűjének alsó íve a szerző nevében folytatódik. A kötetborítón látható kézfej erezete is moarészerű: a megfáradt ember vizuális szinekdochéja. Kemény István kabai semmi szín című 2016-os kötetének fülszövegében a következő szavakkal vezeti elő a verseket: „Figyelem: ebben a könyvben elég sok a sötét gondolat, az egzisztenciális bizonytalanság, a kegyetlen önelemzés, a hitnélküliség!” A 2021-es kötet versbeszélője is hasonló hitnélküliséggel, sőt, cinizmussal szemléli a körülötte zajló eseményeket: „semmi feltámadás, csak / ideges izzadságcseppek orrcimpámon, / gyűrött arcom, aludjak el én is” (15.).
A tartalomjegyzék két részre osztja a kötetet; az alcímeket (egy kétrét, kétrét mása) kabai a mintha minden, holott… kezdetű versből veszi: „kicsi ország, kicsi élet, egy kétrét a magyar eső, / s mert valahol összeérnek, kétrét mása kúszik elő: alávetett, / feltűrt lélek” (85., kiemelések tőlem). Ezekről a sorokról a „kétrét görnyed” közkeletű kifejezésére asszociálhatunk: egy olyan ember képe jelenik meg előttünk, akit súlyos terhek nyomasztanak. Az egy kétrét alcím alá sorolt versek politikai és társadalmi reflexiók, az ország pusztulása miatt kiábrándult én ezekben a szövegekben sorstársai helyett is beszél. A kétrét mása versei ezek személyes fonákját alkotják: a versek a mindennapi élet történéseihez, a gyermekkor emlékeihez, a prágai ösztöndíjas úthoz kötődnek. A tartalomjegyzékben különválasztott szövegek a kötetben keresztezik egymást, ami arra utalhat, hogy a privát szféra nem választható el élesen a közéletben zajló eseményektől: „csak mintha lassan egészen egybemosódott volna […] a két leépülés” (24.).
Nem csak a dátumokból látszik (a legkorábbi 2018. 01. 10.), hogy a moaré szövegei az aktuális történésekre reflektálnak. A szövegekben több utalás van az elmúlt néhány év közéleti és társadalmi diskurzusaira: „letükrözött karanténban visszanéz / egy bandzsa, vén szem, mindjárt mintha elhagyottan” (85.); „kívülről, konkrétan a szomszédból figyelem, mi folyik / manapság otthon” (63., kiemelés az eredetiben); „a közöny és a gyűlölet illiberális demokráciája” (24.).
Köztudott, hogy kabai lóránt nemcsak a kortárs magyar irodalom meghatározó figurája, hanem képzőművész is: grafikáiról, festményeiről, fotóiról, kollázsairól is jól ismert, több kiállítása volt. A vizualitás a korábbi irodalmi munkáiban is fontos szerephez jut. 1994-es Holdfogyatkozás című debütáló kötetének szövegeit Laczkó László rajzai kísérik; a 2003-as nem kijárat (esőkönyv) című kötetet kabai grafikái; a 2010-es klór verseit a szerző fotói illusztrálják. A moaréban ezeknél még hangsúlyosabban van jelen a vizualitás: minden szöveghez tartozik valamilyen fotó. A versek ugyanakkor nem szigorú értelemben vett ekphrasziszok, a fotók pedig nem pusztán illusztrációk: különálló alkotásokként is érvényesek, együttes értelmezésük azonban további jelentésekkel gazdagítja a kötetet.
„A noirt nem enyhítik, hanem inkább még hangsúlyosabbá teszik a melankolikusabb, érzelmesebb hangok” – írja Deczki Sarolta kabai semmi szín című kötetéről (Élet és Irodalom, 2016. július 8., 18.). A moaréban is a „noir-hangulat” válik uralkodóvá, az ironikus hang nem oldja, inkább tovább mélyíti a cinikus világlátást – „valószerűtlen üres az ég. »nemigen van isten«” (69.). A fekete-fehér fotók tónusai szorongást keltőek, amire egyes képeken különböző technikai megoldások is ráerősítenek (ilyen például a szűk képkivágás, a döntött perspektíva, illetve a homályosítás). A képek fekete-fehér színárnyalataival összhangban a versekben is dominálnak a sötét tónusok, ami a borongós, depresszióba hajló hangulatot fokozza: „kemény cseppek, jégverséhez mértek / a kimódolt, hallgatag sötétben” (13.); „»nyers sötétet festve« – jutott eszembe / egy befejezetlen vers címe, mikor megint komolyan éreztem, / jobb volna egyszerű embernek lenni” (39., kiemelés az eredetiben); „hideg napok, hideg helyek, nem kelletek / már senkinek, sötét hetek, sötét nevek, benneteket / nem szeretlek” (53.).
A fényképek a pusztulás nyomait őrzik: hajléktalanok egy csoportja, elhagyatottnak látszó terek és épületek, földön heverő, gazdátlan használati tárgyak, az utcán szétdobált szemét és csikkek. A magyar eső… kezdetű vers mellett közölt fotón emberalakokat ábrázoló szobrokat látunk, a perspektíva finoman jobbra billen, a talajt törmelékhez hasonlatos falevelek borítják be, az előtérben az egyik szobor a földön hever, karja fájóan hiányzik. Ez a felvétel is a rombolást, a pusztulást idézi. A szobrok olyanok, mintha bánatukban kővé dermedt emberek volnának, akiket megtépázott a magyar eső minden indulata, gyűlölete és közönye.
A moaré technikai szempontból figyelemre méltó kötet, kabai lóránttól megszokott erős versekkel. A fotók izgalmas párbeszédet alkotnak a szövegekkel. A közéleti vonatkozások miatt mélyen elgondolkodtató és megrázó kabai munkája, amely egy jól átgondolt, szépen végigvitt koncepció mentén építkezik.
kabai lóránt: moaré (versek és fotók, 2018–2020). Joshua Könyvek, Budapest, 2021, 104 oldal, 2500 Ft
