Nyerges Gábor Ádám: Nincs itt semmi látnivaló
Ál-bűnügyi (mert lírai) körkép köznapjaink fájdalmairól, közönyéről és humoráról
Ez a mostani az ötödik verseskötete, most már tényleg csak mint érett költőről szabad szólnom Nyerges Gábor Ádámról. Illetve a csodálkozással, hogy ilyen gyors egymásutánban születtek ezek a kötetek, váltak sikeressé, és írója meg közkedveltté. És tudni kell, hogy közben regények is jöttek, szám szerint kettő. (Sziránó, 2013, és Mire ez a nap véget ér, 2020.) Hát mit mondjak, csak csodálkozom, hogy egy harminchárom éves szerzőből ilyen gazdagon áradnak a művek. (Tenném hozzá, hogy közben még folyóiratot is csinál, Apokrif címmel, épp tizenötödik évét ünnepelve a lap indulásának, igen: mintegy mellékesen egy fórumot tart életben, egy új generáció fórumát.)
Ez a kötet a verseket tagolva adja a nagyérdemű kezébe, mindegyik „fejezetben” kilenc vers lakik. (Az öt szekció a következő: Helyszíni vizsgálat, Kísérlet, Körülmények, Bizonyíték hiányában, Szembesítés.) Már a kötet címe is rendőri kifejezés, és e fejezetek pedig olyanok, mintha e kötet krimi lenne, pedig líra, ami csendesen, ám megkapóan megszólító hangon szól hozzád. De azért nyomozás is arról, hogy miképp él a magára maradó ember ebben a piszkos, ócska és mégis kihagyhatatlan világban.
Azért adtam címnek, hogy „narratív líra”, mert Nyerges Gábor Ádám itt minden versében rejtett történet búvik, amit felsőfokú nyelvi csoda fed, régi kifejezéssel, „mond valamit”, de ez persze félrevezető: lírájának fő erénye, hogy sejtet, mint akinek megakad a nyelvén a mondat, de te mégis tudod, miről beszél. Mindjárt az első vizsgálatban (Bevezetés a gyakorlati filozófiába címmel) egy ébredést, a hajnali kábulatot, a kávéig eljutás borzalmát meséli, s közben átfutnak olyan – most az álom és ébrenlét határán távol eső szavak, mint emberiség, történelem, filozófia – eh, nem lehet velük bajmolódni, mert „megállíthatatlan ez a délelőtt, ahogy van” – mondja a vers utolsó strófájában. Vagyis itt mindnyájunk titka bujkál, hogyan vesz birtokba a mindennapok melója, közhelye és magasröptű igénye, hogyan öblíti át agyunkat az ébredés fájdalma, amíg el nem érünk a kijózanodás (ébrenlét) szomorú gyakorlatához. Szóval a vers címével ellentéteben itt a kanti „gyakorlati észről” állnak össze a szavak, hanem itt líra van, a világra (a mindennapokra) ébredés fájdalmáról. Nyerges ezt meséli el, mondanám rossz kifejezéssel, de ez bújik meg kivételesen megkapó lírai áttételben, emberi nyelven.
És hogy milyen ez a nap, amire ébred az ember: a negyedik metszetben van (talán) egy válasz: „az elviselhetetlenségből csak fokot hűlő napokban” – mondja, építkeznek az utcában, pereg a penész a kórházi ágy felett, óriásplakátok lehunyják szemeiket stb. – gondolhatnád, na ez szép kis világra-ébredés, de a vers utolsó felütése kijózanít: „…hogy a kölkök legalább szerelmesek”. Hát ez így egyben a végtelen szomorú köznapból hirtelen kirángat valamibe (nem tudhatod, csak sejtheted), hogy van remény, mert a kölkök szerelmesek. És szeretni jó. Amitől az egész vers borul, illetve talpára áll, mint nyomozás az ébredésben elénk táruló világot illetően. Bomba jó líra, hogy úgy mondjam, mint a kötetbe beleesett olvasó. Illetve a „mesét hallgató” – a narrációba becsábított – könyvlapozó.
A kötet mértani közepén (harmadik, Körülmények szekcióban) prózaverssel találkozol, ha jól mérem be a műfajt. Egy HR-menedzser meséli el (narráció ismét) egy ember piaci értékét. Egy HR-es panaszkodik – „humánerőforrás” menedzser, régen személyzetisnek nevezték… Van itt minden, angol vagy olasz futballsztár jövedelme (2.4 millió euró per hónap…), meg átlagos íróasztali munkaerő, sőt nőnemű alkalmazottról is gondoskodnia kell, akinek – mondja a HR-menedzser – kénytelen beszámítani szülési szabadságának elmaradt költségét is, míg a másiknak el kell néznie, hogy szabad idejében fagotton játszik és kollégái szívesen hallgatják. Emellett gondolkodnia kell (a HR-esnek) a munkapad (desk), az egészségügyi szünet, a minimális komfort (légkondi nyáron) környezetéről, szóval sok mindent bele kell feccölnie egy „munkaerő” (workforce, mondja Nyerges) alkalmazásának árába (költségébe), míg végül megkapod azt a bizonyos számot, hogy vajon mennyit is ér neki egy ember piaci értéke manapság. Tömény szatíra, gondolhatod, de hogy a rafinált, mert fedett, elbeszélői hangon, közönyös vagy fájdalmas felhangokkal megszólaló versek között ilyen is akad, az merész húzás. Bátorság.
Sokféle ez a lírai hang – rövid, kevert tartalmú, vaskos, egytémájú versek, felkiáltások, elbeszélések egymásutánja. Engem a Kísérlet szekcióban felbukkanó Beismeréssel felérő című vers ragadott meg. Nincs poén, csak életünk ilyen-olyan apróságai, szereplőinek névtelensége. S mégis maga a totalitás. Muszáj idéznem belőle, bár tudom, hogy megtörni egy vers egységét maga a kritikusi bűn. Szóval: legyen az
„egy beismeréssel
felérő hosszúságú ölelés,
legyen akár ajtózárás
után a torokszorító,
metsző csend, legyen
magányos nő még
évekkel első háziállata
beszerzése előtt,”
Nem tudom, de ettől a verstől nem tudok elszakadni: valami el van itt mesélve, ami nincs kifejtve (ez ennek a narratív lírának a lényege) és mégis érzem, hogy itt fájdalom és köznapiság, közöny és gúny, valamint titkos együttérzés tombol a sorok semlegessége mögött. A fent idézett verstöredékben ilyen az a nő, aki még „évekkel első háziállata beszerzése előtt” – elsőre átfutsz a sorokon, aztán kapcsolsz, mert ezek fedett sorok, mögöttük egy élet tragédiája rejlik, a kimondatlan uralja a verset: a nő csak akkor vesz magának „háziállatot”, ha még képtelen kikecmeregni a magányból és kell neki valaki, aki csak őt szereti és akit csak ő szeret – kicsit bő lére eresztve ezt érzem a három sor mögött, de Nyerges ezt tudja igazán, a kimondatlan históriákkal, szomorúságokkal, örömökkel való játékot, a szavak mögötti tér „kinyitását” (elrejtését). Tökéletes modern líra.
Nyerges Gábor Ádám: Nincs itt semmi látnivaló. (Versek 2018-2020), Prae Kiadó, 2022, 113 oldal, 3290 Ft
A szerző dedikálja új könyvét az Ünnepi Könyvhéten, 2022. június 11-én, szombaton délután 2-kor a Prae Kiadó Vörösmarty téri standján
