Nyerges András: Mimikrik évada, avagy katyvasz minden mennyiségben
A lapok nem hazudnak. Vagy igen? Itt pár soros hírekből évtizedes válogatáshalmazt találsz egy hosszú (kegyetlen) korszak lapkivágásaiból, melyeken jót röhögsz vagy elkomorulsz, de nem fogsz unatkozni.
Apró újsághírek – hat-nyolc sorosak, ritkán félflekkesek – gyűjteménye 1940-től 1970-ig: kortörténeti mozaik. Mozaik mert Nyerges nem a „nagy történelmi” híreket gyűjtötte kosarába, hanem a hátsó lépcsőn, apróhirdetésekben, suttogva elhangzott mondatokat szedte csokorba, évről évre a januárokat szemlézve. Nem fukarkodott a mikrofilológiával: a hírhedt-híres újságok blődlijei mellett a mára már elfelejtett lapok pár soros hírei, kommentjei, reklámjai között is kutakodott évtizedeken át, és amit itt átad, az voltaképp egy emberöltő léptékű, ám árnyékban maradt dokumentum. Mutatok egy példát ebből a Nyerges által feltalált műfajból: 1948. januárt írunk, a szöveg pedig imígy beszél: „Melasz utalványukat még sokan nem hozták be, emiatt a melasz lehozatala nagyon elhúzódik. Január 20-a után utalványokat már nem veszünk át, tehát azok érvényüket vesztik. (Független Újság)”. Ki az a még élő ember, aki tudja, mi volt a melasz? (Bár a figyelmes olvasó erre is választ találhat a könyv 16. oldalán.) Meg azt, hogy honnan kellett „lehozni”? És hogy miért épp január 20-a a határidő? Csupa képtelenség, ám a hír értéke épp abszurditásában van. (Valamikor egy kabarétréfa szólt e szöveg „dallamára”, hogy tudniilliik, olyan nőt nem veszek feleségül, akinek fogalma sincs, mi az a melasz… A tréfa arra céloz, hogy a házasulandónak a túl fiatal nő formái ugyan tetszenek, ám képtelen lenne akár csak pár percig dumcsizni, azaz egy nyelven beszélni vele, hisz még azt se tudja, mi az a melasz…)
De vannak itt rémesebb szövegek is – mondhatnám, túlnyomórészt azok: mert az ilyen blőd szövegek csak frissítésként szolgálnak Nyergesnél. Komolyabb, (véresebb) közlendők is nyomdafestékbe keveredtek. Íme: „A jópénzért zsidómentésre vállalkozó társaságok példája a most kézrekerült néhány ember. (…) …az Oroszy Cukrászdában Szlovákiából menekült zsidók jönnek össze, akik hangosan tárgyalnak hamis iratok beszerzéséről. (…) A két Dohány utcai zsidót előállították és mindkettőt letartóztatták. (Függetlenség, 1943)”; vagy: „Örömmel értesítem tisztelt barátaimat és vendégeimet, hogy Kazal László többé már nem lép fel Király Kávéház-éttermemben. A tulajdonos. (Magyar Út, 1944)”.
Muris „hír” az is, hogy – 1944 januárjában (!) – azt írta az Új Nemzedék című lap, hogy „Sztálingrádnál visszavertek minden szovjet támadást”, (ugyanis egy évvel korábban, 1943. február 2-án, Sztálingrádnál a német csapatok megadták magukat Paulus tábornagy vezetésével. 1944 januárjában pedig az oroszok már Poroszország határát döngették…)
„Január 1-től kezdve teljesen szabad a szappan… – közli egy lelkes hír –. (…) A szappanjegy követte sorstársait, a cukorjegyet, petróleumjegyet: csak a kenyér-, a liszt- és zsírjegy maradt meg… (Világosság, 1949)” (A mai olvasó tán el sem tudja képzelni, milyen négy év volt akkor már mögöttünk petróleum és zsír nélkül…)
Aztán kultúra (1958-ból): „Az operatív egység [!] tagjai tartalékos tisztek, kiszista munkásőrök. Az egység most az erkölcsrendészeti, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi osztály munkáját segíti. (…) …berándulunk a belvárosba, mi újság a Paradizóban, az Annában, a Jerevánban. A rákospalotai Tavasz mozi előtt több fiatalkorú sündörög. Ki van ugyan írva, hogy a Vágyakozás c. film csak 16 éven felülieknek – de talán sikerül bejutni. Néhány perccel később S. K. munkásőr, a járőr parancsnoka, több fiatalkorút vezet ki a nézőtérről. (Magyar Ifjúság)”.
A könyvben itt az író személyes megjegyzése következik – dőlt betűvel szedve, megkülönböztetendő a normál betűs kordokumentumoktól, ezek a dőlt betűs bejegyzések nyilván a könyv összeállításának jelenében, vagyis nem régről származnak: „Ma már igencsak nehéz volna megmondani, hogy ez a film miért került a tizennyolc éven felülieknek engedélyezett művek kategóriába, elvégre semmi sem volt benne, ami meghaladta volna az erotika az idő tájt kanonizált mértékét. (…) Sokkal rejtélyesebb viszont, hogy a Mokép egyáltalán miképp kaphatott engedélyt a megvásárlására? Tudniillik a forgatókönyv (és az alapjául szolgáló regény) szerzője az a Jean-Paul Sartre volt, aki (Albert Camus társaságában) tiltakozást szervezett Déry Tibor elítéltetése ellen.” A személyes – jelenbéli – megjegyzésből az is kiderül, hogy ’57 körül írókat vetettek börtönbe, köztük Déryt, meg hogy ebből nemzetközi botrány keletkezett. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a börtönben Déry megírta legjobb avantgárd regényét, a G. A. úr X–ben című művét – hogyan kaphatott tollat-papírt? Szabadidőt? Asztalt? stb. – mindez már az akkori Kádár-rendszer titka marad.
Itt megállok, mert az évekre (januárokra) bontott újsághíreket (életképeket és baromságokat) többször is megszakítják az ilyes dőlt betűs bejegyzések, Nyerges András mai jelenéből visszatekintve. Ami a könyv kompozíciójának izgalmas érdekessége: Nyerges nemcsak megidézi a múltat, hanem játszik az idővel; időjátékának érdekessége abban áll, hogy egyfelől vannak korabeli, 1944-es vagy 1965-ös hírek, azaz akkori „tényvalóságok”, másfelől vannak azokhoz a hírekhez fűzött, későbbi bejegyzések. Ám ez utóbbiak is két részre oszlanak: későbbi bejegyzés például, hogy Nyerges 1944-ből felidézi gyerekkora élményét Irén nevű nagyanyjával, aki bigottan vallásos asszonyként nem bírta elviselni, hogy a családba bekerült egy zsidó származású feleség, és folyvást csesztette a férjet (Nyerges apját), meg csinálta a ribilliót a családi ebédeknél…
Vagyis a könyvben háromféle időben kalandozunk, a lapok megjelenésének dátumában, az író jelenében (vagyis a mához közeli időmetszetben), és egyben a felidézett, „akkori” múltban, úgy, ahogy azt az író ma látja. Ez az időjáték hihetetlenül feldobja a dokumentumsorozatot, hiszen a korabeli szövegeket beleilleszti a jelenbe. (Olykor, ráadásul, még áthallásokkal is…) Ez utóbbira íme egy gyöngyszem: „A reakciós elemek legújabban az egyetemek autonómiájának jelszavával hadakoznak. Erre a régi értelemben vett autonómiára azonban nincs szükség, nem szükséges a tudományt ilyen módszerekkel megvédelmezni. (…) Azokkal szemben, akik az egyetemeken a rendet és a fegyelmet meg akarják bontani, ugyanúgy járunk el, mint más rendbontókkal szemben… (Népakarat, 1957)”
A könyv vége felé írja meg a szerző vallomását, nevezetesen, hogy a lapok kancsal dokumentációja miért végződik az 1970-es évvel, miért nem folytatódik? Hát azért nem, mert Nyerges kiállt egy balos elhajlás miatt kiközösített írótársa mellett, amire büntetésül hat év (hivatalosan ki nem mondott) szilencium következett – azaz egyetlen lap, egyetlen folyóirat nem közölt tőle kéziratot. (Tenném hozzá, hogy a Tűz-tánc című, 1958-as antológiában való szereplését szinte máig nem bocsátották meg neki… Miért? És miért pont őt pécézte ki a rendszer, hiszen abban az „elátkozott” antológiakötetben későbbi neves, díjazott szerzők is szerepeltek [mint Garai Gábor, Váci Mihály], velük semmi baj nem volt. Nyergest viszont elkapta a gépszíj…)
Hat év hosszú idő, Nyergest majdnem elfelejtették a lapok, a kiadók. Viszont jóval később „feltámadás” következett, a Voltomiglan című regénye óriási siker lett, Magyarhonban több kiadást megért, külföldön számos nyelven is megjelent, Nyerges belépett a nemzetközi irodalomba. Ami, persze, azt a bizonyos hat év „csöndet” nem kárpótolja.
De ezt csak zárjelben írom ide. Böngészd vidáman korunk „sajtólenyomatát”, hihetetlen tárhaza a butaságnak, hazugságoknak, furcsaságoknak, meg az „egykor” légkörének – tutira fogod élvezni.
Nyerges András: Mimikrik évada, avagy katyvasz minden mennyiségben. Kronosz Kiadó, 2021. 508 oldal, 3500 Ft
