Utazás a tarkövi vicinálison

|

Mohai V. Lajos: Utazás a tarkövi vicinálison

Mohai V. Lajos Kosztolányi-könyvét mutatják be a Kossuth Klubban június 12-én, szerdán,  délután ötkor

A Könyvpont Kiadó gondozásában jelenik meg a Könyvhétre Mohai V. Lajos Utazás a tarkövi vicinálison (Kosztolányi-tanulmányok) című kötete.

A mű a József Attila-díjas író Kosztolányival foglalkozó dolgozatainak legjavát gyűjti egybe, 45 év munkáit.

A könyvet Takács László egyetemi tanár, Bánki Éva író és Bodrogi Csongor irodalomtörténész mutatja be.

Részlet Takács László Előszó-ajánlásából:

A Tarkő felé tartó vicinálisra Pacsirtával, Kosztolányival és Mohai V. Lajossal mi, olvasók is, valamennyien felkapaszkodunk. Mert ez a vicinális egyszerre visz a tarkövi pusztába és a tarkői magaslatra. Kosztolányi – ezt jól mutatja, hogy a kötet több évtized, közel fél évszázad írásaiból lett csokorba kötve – már a fiatal Mohai V.-t kézen ragadta, s aki – visszaszorítva a kinyújtott kezet – a mai napig nem engedte el azt. Úgy ragaszkodik hozzá, mint öreg, bölcs útitárshoz, aki jól ismeri már azt az utat, amelyen a tarkövi vicinálisok járnak: tudja, hol áll meg a vonat, mit érdemes nézni a tájon, kiket ajánlatos szemügyre venni az utasok közül.

Kosztolányi egyetlen percre sem kalauz, hanem igaz útitárs. Ez emeli ki őt a huszadik század sok kiváló magyar írója és költője közül, hogy az utazás szerelmeseként bátran maga mellé enged bárkit, aki társául akar szegődni. Ő az a kellemes világfi, akivel éppúgy örömmel utazunk Délre és Északra, Nyugatra, sőt akár Keletre is, határon belül és újonnan emelkedő határokon túlra is. A vicinális latin szó. Jelentése: „szomszédos”. Az a vicinális azonban, amely Tarkőre visz, egyszerre döcög át az egész világon, ugyanakkor visz egyre mélyebbre önmagunkba. Külön kis világokat választ el egymástól és köt össze, s így eljut ahhoz is, aki szomszéd, amit más, nagyobb távlatokat nyitó szóval talán felebarátnak lehetne nevezni. Kosztolányi esetében ez a szó ráadásul nagyon is indokolt, különösen, ha arra gondolunk, kivel utazik együtt Pacsirta a vicinálison és ki adja le a csomagját a végállomáson, vagy ha felidézzük az Édes Anna elején álló latin nyelvű imádságot.

Nemcsak útitársunk, felebarátunk is Kosztolányi, és biztos vagyok benne, hogy ez az a különösség, amely a fiatal egyetemista Mohait annyira elbűvölte, hogy Kosztolányi életművének, regényeinek, verseinek értelmezéséhez újra és újra visszakanyarodott. Figyelme azonban nem korlátozódott – és most sem korlátozódik – csupán Kosztolányira. Azokra is tekint, akik fontosak voltak Kosztolányi számára (mint Csáth Géza), vagy akik számára kortársként vagy kései értelmezőként fontos Kosztolányi. A központ azonban még ő, aki a tarkövi vicinálison utaztatja Pacsirtát, így nem meglepő, hogy a kötet végén fontos, a szerzőnek különösen kedves és az értelmezés szempontjából megkerülhetetlen Kosztolányi-szövegek is helyet kaptak.

CÍMKÉK: