Hosszú délutánok Kelecsényi Lászlóval
Mohai V. Lajos: Stációk (részlet)
Kelecsényi László
XIV. DÉLUTÁN
Mikor szerepeltél először igazán a nyilvánosság előtt?
Hatéves koromban. Az iskolai karácsonyi ünnepségen, a tornateremben szakács jelmezben, négy sornyi szöveggel. Be voltam rezelve, rendesen.
Mikor írtad az első drámádat? Én hatodikosként írtam egy háromfelvonásos „drámát”. Sajnos elveszett, amikor Kanizsán lebontották a gyerekkori otthonunkat. Gondolom, téged is elkapott a hév?
Igen, csak egy kicsit később. Viszont, most hogy faggatsz, eszembe jut egy másik szereplésem. Az általánosban volt egy remek magyartanárnőnk, aki minél inkább színesíteni akarta az órákat, de sajnos, csak egy évig tanított minket. Ő eszelte ki, hogy játsszuk el a Toldi Második énekét. Dramatizálta a jelenetet, amikor Miklós az örökségét kéri a bátyjától. „Itt a juss kölök; ne mondd, hogy ki nem adtam!” Ezt deklamáltam. Csak arra emlékszem még, hogy pofon kellett ütnöm Szabót, aki Toldi Miklóst domborította, pedig ő lett az osztály hőse, amikor ’57-ben azt kiabálta az orosztanár után, hogy ruszkik, haza.
Bátor gyerek.
Kiderült róla, hogy az apja a magyar néphadsereg tisztje. Aztán másodikos gimnazista korunkban, egy rettegett kémia óra után Zénó barátommal elkezdtük a sorsunkra alkalmazni a III. Richárd sorait. „Jégcsap vagy? Kedvességed megfagyott? Szólj, hozzájárulsz, hogy, meghaljanak?” Ebből lett aztán A tanuló tragédiája – Madách Imre után szabadon, amit nyakra-főre felolvastunk az osztályban, ahogy folyamatosan készült. Valahol még most is megvan a papírjaim között.
Folytatás?
Tizennyolc évesen, érettségi után jelentkeztem a MAFILM Színészképző Stúdiójába. Az első fordulón túljutottam: Bacsó Péternek mondtam el a Párisban járt az őszt. Aztán a második rostán kiestem.
Komolyan gondoltad, hogy filmszínész leszel?
Nem gondoltam én semmit. Csak jó lett volna a filmgyárba járni. Később sikerült, más szerepben, dramaturgként.
Végül mégis játszottál, igaz, csak a saját darabodban.
Az újabban elterjedt felolvasó színházi körülmények között. S nem dobáltak meg paradicsommal. Drága volt a zöldség, késő ősszel tartottuk az előadást.
Miről szólt a darab?
Egy Krúdy Gyula életéből merített történet. Régi ismerőse, egy fogadósnő, le akarja szoktatni az alkoholról, és beköltözteti a panziójába…
Kelecsényi László, Mohai V. Lajos
Mit alakítottál benne?
Egy minden lében kanál hírlapírót. Szvobodának hívták, azaz, aki nem tudná, szabadnak. Ám ez előtt, már ’90-ben írtam egy rendszerváltáskor játszódó darabot, de akik olvasták, fanyalogtak. Egy jeles dramaturg is. Ha netán Kazimir Károly színházába viszem, valószínűleg előadják. De nem számít. Most érzem csak igazán drámaírónak magam.
Minek vagy kinek köszönhető ez?
Két éve, 2014-ben kaptam egy váratlan felkérést egy ismerős rendezőnőtől, hogy Kapolcsra írjak gyorsan Karádyról egy életrajzi darabot. Énekesnő is volt hozzá, időpont is, azaz határidő. Belevetettem magam a munkába: a régi díva és a címszerepet játszó énekesnő életéből kellett formáljak egy olyan jelenetsort, azaz afféle kanavászt, ami megél a nézők előtt egy nyári délután és koraeste. Naponta próbáltunk, úgyszólván együtt laktunk, folyamatosan írtam a darabot. Ne kérdezd, ki voltam – ez lett a címe…
A darabot eljátszó énekesnőt Krasznai Tündének hívják?
Mindjárt mondtam volna a nevét. Igen, ő az, aki majdnem megnyerte a 2013-as X-Faktort…
De nem nyerhette meg, mert…
Hogy miért nem, azt most hagyjuk. Ez már az ő sztorija, neki kellene megírnia…
Vagy egy szellemíróval megíratni, aki te is lehetnél.
Mondom, hogy ez az ő históriája, neki kell akarnia, hogy a tapasztalataiból, amit a szórakoztatóipar és a bulvár világában gyűjtött, írjon vagy írasson valamit, valakivel.
Később jó néhányszor felléptetek együtt, színes műsorlap borítóján szerepeltetek, készült veletek egy páros interjú, aztán a Karády dalestekkel rangos helyeken is megfordultatok.
Így van, kedves tőled, hogy elmondod előlem. Felléptünk a Pozsonyi Pikniken, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyáresti programjában, a Fészek Művészklubban…
Mondtam, hogy rangos színhelyek, és ez is a munkásságod része.
Persze, nem is akarom tagadni, méghozzá fontos része, mert ez a Kapolcs utáni fellépéssorozat, az a pár hónap csinált belőlem drámaírót. Mondhatni, Tündének nagyon sokat köszönhetek. Átalakította az életemet. Később egy Tolnay Kláriról szóló felkérésre sem tudtam nemet mondani, ez több előadásban is ment, felolvasó színházi körülmények között, két profi csapattal, s utoljára rendeztem is, és még ez előtt írtam egy bosszúdrámát egy másik színésznőnek, aki szeretett volna egy gonosz, ám mégis ártatlan fiatal nőt eljátszani. A darab elkészült, Haláltündér címen megjelent a Kortárs folyóiratban, csak épp a színésznő hagyott cserben.
Megmondod a nevét?
Dehogy mondom, nem érdemli meg.
Bünteted a nőket?
Mindenkinek, ami jár.
Van, akiket dédelgetsz?
Magánügy.
Akkor konkrétabb leszek. Úgy tudom, van egy újabb felfedezetted.
Jól tudod. Orbán Borinak hívják, ragyogóan énekli Edith Piaf örökzöld sanzonjait és más francia dalokat. Számára írtam egy életrajzi színpadi játékot, amelyben a gyereklány Piafot jeleníti meg majd a jövő, azaz a 2016/17-es évadban.
Merész vállalkozás egy kezdővel.
Kockázat nélkül nincsen siker. Hegel írja a Fenomenológiában, hogy egyedül csak a kockázat igazolja a szabadságot.
No lám, slágerek örvén kibukik belőled a filozófus.
Nem vagyok filozófus.
Egyik szereped, amit megtagadtál.
Helyesen tettem. Az írókat jobban kedvelik az emberek, mint a filozófusokat.
Ilyen fontos, hogy szeressenek?
Mi másért élnél?
Ez még végszónak is jó lenne, de vannak még kérdéseim. Két újabb, már nem életrajzi darabod született az elmúlt hónapokban. Beszélj róluk.
Másképp életrajziak. Közvetlen élmények kihívására születtek. Talán így lehet a leghatásosabban darabokat írni. Lehet, hogy Shakespeare-ben ott rejlett III. Richárd jelleme?
Hogy kerül ide Shakespeare?
A Tisztítótűz főszereplője egy negyvenes színész, aki a III. Richárd bemutatója utáni éjjelen hazafelé tart, amikor egy parkban egy otthontalan lányba botlik…
Ez az alaphelyzet?
Igen. Összejönnek, és mindkettő átformálja a másik életét.
Ez a vége? Erre fut ki a darab?
Egészen más a vége. Szerelem a vége. Szobaszínházi körülmények között már látható volt, remélem, egyszer meg lehet majd nézni színpadon, profikkal.
Miféle szobaszínházban?
Egy színifőiskolás lánnyal előadtuk, azaz felolvastuk egy belvárosi irodalmi szalonban, egy magánlakásban.
A másik darab, az eddigi utolsó? Mert ugye lesz újabb?
Lesz újabb. Amit utolsónak mondasz, az egy házassági játszma. Háromféleképp is mesélhetném, a három főszereplő nézőpontjából.
Arra már nincsen idő.
Kettős vereség a címe. Két nőnek ugyanaz a férje illetve a szeretője, csak erre sokáig nem jönnek rá. Lélektani dráma, humorral, szenvedéllyel, szerelemmel. Elég rövid voltam?
Elképesztő vagy.
Amennyiben?
Amikor elkezdtük ezt a beszélgetéssort, még nem tudtam, kivel ülök le.
Azt nem hiszem. Mit lapozgatsz? Ez a Latinovits-könyvem.
A mottóját akarom felolvasni… „A küzdőknek, az örökké kockáztatóknak, a harcot soha fel nem adóknak, a végül mindig győzedelmeskedőknek.” Ez tulajdonképp az ars poeticád.
Megint ezzel jössz. Nem tudom, mi az ars poeticám, ha egyáltalán van ilyenem. Most én mondom, hogy lassacskán befejezhetjük…
Még nem esett szó a 2016-os könyvhétre megjelent regényedről, amely egy trilógia második része.
Mit mondjak róla? Szerelmes regény, politikai regény, nyolcvanas évek, filmgyár meg egy lány, egy szép és nagy szerelem.
Az a vége, hogy kikiáltják a köztársaságot a Kossuth téren, s te, bocsánat, a főhősöd, Keleti Dávid ott tudja meg, mint Ádám Madáchnál, hogy a párja anyának érzi magát. Tényleg így történt a valóságban?
Nem így. Ez egy regény, a fele sem igaz annak, amit leírok.
Mi igaz?
Az, hogy van egy most huszonnyolc éves fiam. Csodás gyerek – mondatja velem az apai elfogultság. S itt a vége, fuss el véle.
Mohai V. Lajos: Sációk. Hosszú délutánok Kelecsényi Lászlóval. Napkút Kiadó, 2017, 128 oldal, 1947 Ft
