Mohai V. Lajos verse
Szendrő Borbálának
Ez itt a hegytető, lábamnál a város kurta szalagja;
a mélyben örvény, fáradtságos ösvény.
A távolság összemossa a bolyhos fényeket,
valaki közeledik, a tarlott sövénynél lépeget.
Egy mészfal tetején üvegcserép villan,
a Nap megpihen a szemhatáron, feszíti hátát,
s elillan; költő lakomája. Az ablakot már mindenki zárja,
mintha mindenki valamire várna, holott este lett.
Lassan kutyák hangja tölti be a teret, ahol a csend leülepedett.
Holnapra a rózsák szára megered, ahogy a szerelem.
