Csehszlovákiai történet
Az óvárosban csatangoltam. Kedvemre volt, ismerős terepen jártam. A Slávia Kávéház üvegtáblái előtt megálltam. A folyó fölött a késő délutáni napsütésben a Hradzsin ragyogott.
Egy ismeretlenekből álló szakszervezeti csoporttal utaztam Csehszlovákiába. Véletlenül esett rám a választás, valaki az utolsó pillanatban visszamondta a beutalót. Két hét semmittevés Márienské Láznéban, az öreg monarchia Marienbadjában. Az első repülőutam volt. Rázott, zakatolt a CSA-gép, viharfelhők morogtak alattunk. Mintha sötétzárkában lettünk volna. Három napot Prágában időztünk. Egy garzonokból álló furcsa épületbe kvártélyoztak be bennünket a Károly-hídhoz közel. Portásunk idősödő nő, élelmes teremtés a Kórház a város szélén című tévésorozatból; dauerolt haja platinaszőkén világított. A keszthelyi kórboncnok-főorvos Józsival kaptam közös szobát. Igénytelen bútorok álltak a csupasz falak mellett. Hatalmas, barnára festett kétszárnyas ajtó nyílt egy szűk folyosóra, ahonnan csigalépcső vezetett az étterembe. A magas ablak szűk udvarra nézett. Előtte cigarettafüsttől elsárgult függöny. A parketta roskadozott a lépéseink súlya alatt. Újabb zárka, gondoltam. A csoport összetétele vegyes volt, pártmunkások, szochazások, szakszervezeti fejesek vidékről. Kádár-kori lerakat. Néhány orvos az ország minden pontjáról.
Nemigen keresték egymás társaságát. Az idősebbek gyanakodva méregettek mindenkit. Kórboncnok Józsi nem tartozott közéjük. Pirospozsgás képe életvidám volt. Jó húszassal idősebb nálam. Be nem állt a szája, ha már eleget ivott. Márpedig mindig ivott. Ez Prágában egyszerű feladat. Mesélt a Balaton északi partjának vízi hulláiról. Májustól szeptemberig mindet ő boncolta Keszthelytől Keneséig. Meglepődtem, hogy mennyire odavan a munkájáért. Lázasan ecseteli a részleteket. A test felázását, mint a vízben létrejövő hullajelenséget. (A hullaviaszos átalakulástól megborzongtam.) A boncmestere alkalmasságát egyetlen alkalommal sem mulasztotta el méltatni. Közben elcsuklott a hangja: „A boncmester szakértelme nem utolsó szempont a jó kivitelezésért”, mondta, és az ajkát csücsörítette elégedetten. Mintha a szeme elé tárult volna az összes vízihulla teteme, akikkel dolga akadt.
Kórboncnok Józsiban figyelemre méltó személyiséget ismertem meg. Sohase szakítottam félbe. Elraktároztam minden szavát. Végül is a napjaink meg vannak számlálva. Halál ellen nem terem fű a kertben.
A kötelező programok után maradt néhány üres órám. Az óvárosban csatangoltam. Kedvemre volt, ismerős terepen jártam. A Slávia Kávéház üvegtáblái előtt megálltam. A folyó fölött a késő délutáni napsütésben a Hradzsin ragyogott. Azt számolgattam, hogy hányszor játszottam le magamnak Smetana Moldváját. Fölgyorsult a szívverésem, odasétáltam a vaskorláthoz. Áhítattal néztem a vizet. Üveges felszíne lassan csörgedezett. Alant a partszegélynél, sötét lombok árnyékában, szerelmi fészkek bújtak meg. Az egész stilizált képre emlékeztetett, olyasfélére, amit a konyhai falvédőkre szoktak hímezni.
A hatás váratlanul ért. Vártam, hogy mielőbb továbbinduljunk.
Busszal utaztunk városokon, falvakon, mezőkön, komlóültetvényeken és félhomályos erdőkön keresztül. Először láttam komlóültetvényt. Égbenyúló karók közé feszített huzalokon éledeztek a komlótobozok. Szép látványt nyújtottak, ahogy elfátyolozták a környezetüket. A települések bejárata előtt újabb meglepetés ért: feliratok buzdítottak a szocializmus építésére, a munkaversenyre, a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátságra. A létező szocializmus görcsös szellemétől elkámpicsorodtam. Kórboncnok Józsi dülledt szemmel pásztázta a tájat, kezében csőrös ivópoharat tartott karlsbadi Becherovkával. (A Becherovka zöldes-sárgás színű gyomorkeserű, azaz bitter. Ánizzsal, fahéjjal és körülbelül 32 más gyógynövénnyel, fűszerrel ízesítik, alkoholtartalma 38 százalék.)
Lassan haladtunk, szinte oldalogva a kis hegyi falvakon át. Marienbad a Monarchia híres fürdővárosa, csehül Mariánské Lázně, a Cseh erdőkben fekszik, magaslaton, évszázados fenyők ózondús koszorújában. Mesebeli vidék. Virágos jókedv kerített bennünket a hatalmába. Azt tettünk, amit akartunk. Az éjszaka nappallá, a nappal éjszakává változott. A csoportból néhányan a Benes-villába jártunk át „Stara Miszlivecskára”. (Alig fejeztem be az egyetemet, még zöldfülűnek számítottam az éjszakai életben, de nem zúgolódtam miatta. Raszinnyaival a kicsapongások később kezdődtek.) Az egykori csehszlovák államelnök méltóságteljes villájának alagsori helyiségeiben hajnalig nyitva tartó lokál működött. Tánczene, Karel Gott, ABBA-együttes. Félhomály, sejtelmes árnyak mindenütt. Valutázók, stricik, felderítők. (Közel az NSZK-határ.) Az egyik konzumnő kívánatos cigánylány nagy, hullámzó körtemellekkel. (Minden este ott van, hozzátartozik a berendezéshez, ebből gondolom. Szemet vetek rá. Az első próbálkozásnál felsülök.) A Stara Miszlivecska, az Öreg Vadász, calvadosszerű párlat, a boltban literes zöld üvegben árulták, népies idillt ábrázoló rajzzal a címkéjén. (Vettem belőle ajándéknak.) Szúrós ital, szokni kell. Ittuk, számolatlanul döntöttük magunkba Kórboncnok Józsival.
A nők is ittak, az asztallapok alatti testi érintkezések növelték a helység varázsát. A szesz és az erotika hajtotta az erekben vért. „Mi szesszel jöttök utánunk”, incselkedett velünk a csajtársaság. Álljon meg az idő, kívántuk. Hajnalhasadtáig folyt a mulatozás. Részegeskedésünknek váratlan esemény véget vetett. Elszakadt a cérna az egyik környéken szolgáló határvadásznál és a vécéfolyosón megkéselte a társaság egyik tagját. (Talán épp a kacér cigánylány miatt, de erre nem derült fény.) Begyulladtunk, tartottunk az incidenst következményeitől. A katona bajonettet használt, amivel mélyen belevágott a felső karba. Folyt a vér belőle. Ijedelem támadt. Kórboncnok Józsi munkához látott, hogy elállítsa a vérzést. A személyzet mentőt hívott. Percek alatt híre ment az eseménynek, kiszállt rendőrség. Bevittek bennünket az őrszobára, majd a jegyzőkönyv fölvétele után a katonai rendészet egy városhoz közeli laktanyába szállította a társaságunkat. Hosszú, alagsori folyosón várakoztunk. Ismét kikérdeztek, külön-külön kerültünk sorra. Mielőtt elengedtek volna, megtudtuk, hogy a késelő hírhedt kötekedő. Azzal engedtek el, hogy a hajunk szála se görbül meg. Nem tudhattuk. Kint már pirkadt. Új nap kezdődött a Cseh erdő fölött.
A visszaút sem volt zökkenőmentes. Hat órát késett a pesti gép, a ruzynai repülőtéren kushadtunk. Aztán az útlevélkezelők akadékoskodtak, tovább húzódott a beszállás. Szörnyen berregett a gép, amikor fölszálltunk, Prága tornyaira sötétség borult. A Benes-villára gondoltam meg szép cigánylányra. Képzeletemben a mellére borultam. Kórboncnok Józsi cserepes ajakkal bámult maga elé a semmibe. Ingén átütött az izzadtság. Már messze járt, várták a friss vízihullák a keszthelyi öböltől Keneséig.
Őt azóta se láttam. Egyre csak halogattam a meglátogatását, erre azonban végül nem került sor.
(Részlet egy életrajzból)
