Mire ez a nap véget ér

|

Nyerges Gábor Ádám új regénye

A 2020-as Ünnepi Könyvhétre, szeptemberben jelenik meg Nyerges Gábor Ádám második regénye, a Mire ez a nap véget ér a Prae Kiadónál. A könyvet Péczely Dóra szerkesztette, fülszövegét Márton László írta, borítóját Tarcsay Zoltán tervezte, Misetics Mátyás Artificial light No. 5. című fotóalapú munkájának felhasználásával.

 

Nyerges Gábor Ádám író, költő, szerkesztő 1989-ben született, Budapesten, az Apokrif alapító főszerkesztője, az Art7 szerkesztője. Könyvei 2010 óta jelennek meg, eddig egy regénye, a Sziránó (Fiatal Írók Szövetsége, 2013) és négy verseskötete látott napvilágot; legutóbbi, a Berendezkedés 2018-ban, szintén a Prae Kiadónál.

A könyv fülszövege:

„Ez egy nevelődési regény, amelyben a nevelők nem játszanak lényeges szerepet. A regényben szereplő fiúk és lányok egymást vagy önmagukat nevelik, váltakozó sikerrel. Ez egy fejlődésregény, amelyben a szerző a fejlődésnek nem jelöli ki az irányát. Hőseire bízza, ki hová, mivé fejlődik. Ez a könyv egy közösség, egy gimnáziumi osztály négy évének regénye. Ez a könyv magányos és kiszolgáltatott tizenévesek regénye. Olyan személyeké, akik együttérzésre vágynak, de azt csak ritkán képesek nyújtani. Ez a mű egy ifjúkori önarckép. Főhősében, Sziránóban, aki szelíd humorral ábrázolt lúzer, egyszersmind az élet álruhás királya, a szerző a kamaszkori énjét teszi vizsgálat tárgyává. Ennek a műnek nincs főhőse. Kaleidoszkópszerűen villantja fel a szereplők sokaságát. Hol Kukát, hol Görcsegeret, hol további meghitten furcsa nevű szereplőket látok a középpontban. Megesik a szívem rajtuk, de azért mégiscsak Sziránó az igazán fontos. Övé az a biztos pont – nézőpont –, ahonnét a szerző kimozdítja helyéből a világot. Ezért a kimozdításért érdemes egy regényt megírni. És elolvasni.” (Márton László)

Interjú az íróval:

Mire ez a nap véget ér

CÍMKÉK: