Péntek Imre írása
A pályatársak megtisztelése sohasem egyszerű feladat.
Fotó: Wikipédia
Főleg a mi esetünkben. Hisz amikor az Elérhetetlen föld című antológia megszerveződött – ennek is már majd’ ötven éve – úgy alakult, hogy egyetlen női társunk lett a Kilencek csapatában. De ízlése és harcias természete hamar egyenrangúvá tette, fiúsította. S hogy milyen energiák rejtőztek benne, az később, a rendszerváltás időszakában derült ki. Megalapította az Írók Szakszervezetét, majd elindította a Széphalom Könyvkiadót. A Várkonyi Nándor, Jókai Anna és Karácsony Sándor életmű-kiadások szerkesztői munkáját dicsérik. A sárvári középiskolás diák költők-írók pályázatának szervezője, 1990 óta.
Több generáció épült be felfedezései nyomán az egyetemes magyar irodalomba. Pályatársa és férje, Oláh János a Magyar Napló főszerkesztőjeként dolgozott 2016-ig. Kettősük jelentős szerepet játszott és játszik a kortárs irodalomban. Mezey Katalin az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője is. Örömmel látom, hogy a szerkesztések és az idegőrlő szervezőmunka miatt elmaradt kötetei is sorra megjelentek. Most látszik igazán sokrétű munkásságának horizontja. 2015-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. Barátságunk valahol a Pesti Barnabás utcai Bölcsészkari épületben kezdődött, valamelyik előadóteremben vagy persze az alagsori menzán. Hála Isten, sosem szakadt meg. Mit adjak ajándékul? Végül azt a találtam ki, hogy verseit felhasználva írok egy kis hommage-t, 75. születésnapjára. Lírai virágcsokrom is éltesse soká a költőt!
Fényes érmed
Mezey Katalin szavaira és motívumaira
Jártuk az egyhangúságot
a menza alatti mélyben
se nyugalmat, se biztonságot
az életre nem remélten
s velünk kószálva váltig
egyetlen női társunk
nem kábított már álhit
az áltatásra ráunt
téptük mit is tehettünk
a füzéres nyírfaágat
elfogta már a lelkünk
a csúfondáros imádat
elkövettünk hét bűnt
bevallani volt mit
és hallatszott a léptünk
el nem halkulva holtig
a türelem is elkopott
arcunkra vésődtek ráncok
szóltak a súlyos dobok
járták a fölényes táncot
jaj mit ért az ifjúság
a mögénk folyt súlyos évek
időnk elnyelte a zsák
megedződött a lélek
S a végén sem lehetsz nyugodt
miféle világ ez kérded
kereshetsz megannyi okot
míg felvillan fényes érmed
