Menni vagy maradni
Mai magyar színdarabok – Olvasópróba 4.
Itt egy új sorozat, kortárs magyar drámáké, a fiatal Selinunte Kiadó gondozásában. Az Olvasópróba címet viseli, és tematikusan válogatják ki a kötetekben található darabokat a szerkesztők. Az elsőben a történelmi múltunkkal foglalkozók vannak együtt, régimódian hívhatnánk történelmi drámának ezeket. A másodikban a manapság egyre népszerűbb ifjúsági színdarabok olvashatóak, amelyek azt a közönségréteget célozzák meg, akikkel korábban nemigen törődött a színház. Azokat, akik már nem gyerekek, s még nem felnőttek – de rengeteg sajátos problémával küszködnek. A harmadik kötetben ismert klasszikusok maira hangolva jelennek meg. S a legutóbbiban pedig napjaink égető társadalmi kérdését járja körül az öt mű, Menni vagy maradni címmel.
Már önmagában az is dicsérendő, ha kortárs drámák kiadására adja a fejét egy kiadó. De hogy a tematikus szerkesztés mellett fontossá válik, hogy napjaink társadalmi kérdései, közéleti problémái is fölmutatódjanak – ettől különös értékessé válik ez a kötet.
Az öt színdarab öt különböző szerzője más-más korszakot vizsgál, és más-más eszközzel dolgozza föl témáját. A tematikus sokszínűség mellett a formai sokféleség is izgalmassá teszi a kötetet.
Azt írtam, hogy öt szerző – de ez nem igazán pontos. Kárpáti Péter például két művel is szerepel, két egymástól nagyon különböző művel. Az egyik az Ultonia, mely egyáltalán nem viseli magán a hagyományos, arisztotelészi dramaturgiai jegyeit – de hát hol is vagyunk már attól, amúgy is? Kárpáti talált egy nagyon érdekes szociográfiát 1929-ből Tonelli Sándor közgazdász és szociológus tollából, aki 1907-ben maga is fölszállt az Amerikába tartó Ultónia nevű kivándorló hajóra. Kárpáti ebből az írásból indul el, szinte filmes szkeccseket rajzol föl, minijeleneteket, sorsokat mutat föl – egy gazdag, sokszínű előadás szövegének alapjaként. Egyrészt a korabeli hitelesség szempontjából is izgalmas, másrészt az emberi viszonyok, a kiszolgáltatottság ma is érvényes modelljét ragadja meg – megőrizve a dokumentarista jelleget is.
A kötet záróműve, a Moszkva-Peking transzszimfónia is Kárpáti Péter nevéhez fűződik. Ennek egy érdekes utazás a kiindulópontja. Egy csapat színházi alkotó, köztük a szerzőn kívül Bodó Viktor rendező, díszlet-, jelmez-, fénytervező, dramaturgok, színészek útra keltek a híres transzszibériai vasúton, beszélgettek, olvasgattak – s mindezt színdarabbá formázta Kárpáti Péter, melyet 2017 decemberében a Schauspiel Frankfurt be is mutatott Das Ministerium der Verlorenen Züge címmel. Ezt az úton levés érzetét fogalmazza meg, apró jelentekben, fölhasználva többek közt Jerofejev Moszkva-Petuski című könyvének egy-egy részletét is. Benne van az otthontalanság érzete is, az egymáshoz igazodás nehézsége is, humorral és keserűséggel.
Különleges szerző Hajdú Szabolcs is, aki film- és színházi rendezőként, színészként és művésztanárként egyaránt izgalmas alkotó. Az Ernelláék Farkaséknál című színművéből készült előadás – jellegzetes Hajdú Szabolcs-osan, olyan, mintha a helyszínen születne a szöveg, mintha nem is lenne hagyományos színjátszás – s most a kötetben olvasva kiderül, erős, megkomponált szerkezet, stilárisan is egységes mű ez. A menni vagy maradni kérdését is plasztikusan ragadja meg: az itthon maradó, úgy ahogy megélő házaspárhoz beállítanak az elmenést választó rokonok, és beszélgetni kezdenek…
Hagyományosabb dramaturgiai mentén halad Dragomán György korai drámája, mely érdekes módon a megszületése idején, több mint tíz éve, nem került a színházi szakemberek figyelmének központjába, most viszont mintha beérett volna. Szinte egyszerre mutatták be Kolozsvárott és Budapesten, Visky András és Máté Gábor rendezésében. Dragomán az önéletrajzi elemekkel átszőtt legsötétebb ceaușescui időkbe játszódó drámájában azt a pillanatot ábrázolja, mikor már nincs választás, menni kell – de nem sikerül. Talán néhány éve ez az elmúlt időnek tűnhetett föl, most meg újra sokaknak napi kérdés. A modern Iphigénia-történet jól megírt mű, remek szerepekkel, dialógusokkal. Ha nem lenne olyan csípős, amiről szól, talán több színház is játszaná.
A kötet Diggerdrájver című művének ihletője egy Bicskéről Londonba emigrált blogger, mely szövegre Epres Attila talált rá, és Bagossy Lászlóval együtt formálták előadássá az Örkény Színházban 2015-ben. Ez a megszokott értelemben tényleg nem dráma – de a szerkezet, az élőbeszédet megközelítő megfogalmazás, a megrendítően fölemelő optimista hit – mégis érvényes színpadi szöveggé teszi, melyet reméljük, más színházi alkotócsapat is fölfedez majd magának.
Befejezésül visszatérve a Salinunte remek sorozatára, elkerülhetetlen megemlíteni Szűcs Mónika nevét, aki a kötet szerkesztője, szöveggondozója, remek előszójának írója és a gazdag függelék összeállítója, aki az Ellenfény folyóiratnak évek óta társszerkesztője Sándor L. Istvánnal, aki ennek a sorozatnak is a felelős kiadója. Ez az információ nem tartozik szorosan a recenzióhoz, azért említem meg mégis, mert két olyan ember hosszú idő óta tartó szívós munkájáról van szó, akik régóta benne vannak a magyarországi színházi életben, különös odafigyeléssel vannak az újdonságok felé, ami az Ellenfénynek is fő profilja, és most létrehoztak egy új kiadót, mely láthatóan szintén a kortárs színházért van. Várjuk az újabb köteteket!
Menni vagy maradni? Mai magyar színdarabok, Selinunte Kiadó, Budapest, 2018.
