Veszprém-Balaton 2023
Február 23-26. között másodszor rendezik meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt irodalmi rendezvényét, a Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált. Idén már a tavalyihoz képest egy nappal tovább, azaz 4 napon keresztül, 13 helyszínen és több mint 100 programmal várják az irodalom szerelmeseit Veszprémben.
A fesztivál eredeti koncepciója 2023-ban sem változik: a Holtszezon egy olyan összművészeti fesztivál, amely elsősorban az irodalomra, azon belül is azokra a határműfajokra helyezi a hangsúlyt, amelyeket sokan kedvelnek, de ritkán találkozhatunk velük kulturális eseményeken. Ilyen például a fantasy, képregény, dalszöveg, hip-hop, sci-fi és a krimi műfaja. A négy nap során az alkotóműhelyeken és előadásokon túl idén olyan újdonságokkal is találkozhatnak majd az érdeklődök, mint például Magyar Krimiszemle csapatának szervezésében megvalósuló első hazai krimi találkozó, vagy a 2023-as év egyik legnagyobb hazai hip-hop ünnepe, ahol olyan népszerű zenészek lépnek színpadra, mint például Beton.Hofi.
A Holtszezon idén nemcsak hosszabb lett, de nemzetközi vizekre is evez, hiszen idén több neves nemzetközi alkotó is csatlakozik az eseményhez, akik között helyet kaptak olyan művészek, mint Leopold Maurer bécsi képregényrajzoló vagy Kira Poutanen finn ifjúsági regény szerző.
A rendezvény frissességét mi sem bizonyítja jobban, hogy nem csak az előadók sorában lesznek jelen olyan fiatal, feltörekvő művészek, mint a Little Moon Sessions tagjai, hanem a program jelentős része is a veszprémi egyetemi hallgatók csoportja által kidolgozott terv alapján állt össze, és az események moderálását is helyi fiatalok végzik majd.
A Holtszezon Fesztiválra látogatók nemcsak a hazai zenei élet jeles képviselőinek koncertjein (Platon Karataev, Beck Zoli, iamyank, Szűcs Krisztián/Heaven Street Seven lemezbemutató) bulizhatnak, de olyan ősbemutatók részesei is lehetnek, mint például Vecsei H. Miklós, Junior Prima díjas színész és a POKET Zsebkönyvek megálmodójának koncertszínházi előadása. Idén a színház világa a tavalyinál jóval jelentősebb szerepet kap az események során: a Hangvilla Stúdiószínpada kísérletező színpadi műfajoknak és színházi nevelési programoknak is teret ad.
A rendezvényeknek olyan ikonikus veszprémi találkozási pontok biztosítják a helyszínt, mint az Íródeák, a Szeparé, az Incognito, az Expresszó, a Terem, a Papírkutya vagy a KUNSZT.
A Holtszezon rendezvényei idén is ingyenesen látogathatók lesznek, de bizonyos események előzetes regisztrációval tekinthetők majd meg. A részletes programokról és a további feltételekről a fesztivál honlapja és Facebook oldala ad bővebb információt.