Bolgár égbolt

|

Marin Georgiev: Se Isten, se ördög

Mai irodalmi tájékozottságunk szétszabdaltságának szomorú jelensége, hogy alig valakit ismerünk a bolgár irodalom jelenkori világából.

hj5c0593-1

Alig valami tudunk a bolgár irodalomról és művészetről. Mintha arrafelé manapság nem fordulna el a tekintetünk. Tájékozódásunk esetlegességeit is jelzi ez a tény: kevés bolgár művészt tudnánk fölsorolni, akinek legalább a neve jól csengene a magyar füleknek. Pedig van évtizedek óta működő kulturális közvetítőrendszerünk; kulturális intézetek, műfordítói programok, ösztöndíjak. És amennyire én meg tudom ítélni  távolból, és a kérdésben avatott barátaim segítségével, a kölcsönösség is eltökélt. Egy dologra azonban érdemes külön fölfigyelni: a berlini fal leomlásával, és a térségben bekövetkezett történelmi és politikai fordulattal nem nőtt egyenes arányban e kultúrák egymás iránti érdeklődése.

A bolgár irodalom javait is jóval kevésbé látjuk,  fedezzük fel, mint akár fél évszázaddal ezelőtt. Igaz, azt a korszakot mindenekelőtt olyan műfordító-óriás fémjelezte, mint Nagy László, aki saját művészi karakteréhez keresve sem találhatott volna jobb szerzőket a bolgár költőknél, illetve a bolgár népköltészetnél. Mintegy félezer oldalnyi bolgár műfordítás fűződik a nevéhez, többségében népköltészeti alkotás, de Hriszto Botevtől Ekaterina Joszifováig szerepelnek költők is. Valószinűleg e jelentős költő munkája alapjaiban járult hozzá annak idején a bolgár irodalom megbecsüléséhez. Azóta sok idő telt el, érdemes lehet ezért valamelyest fölfrissíteni ismereteinket! Jó alkalom erre a hetvenéves, és a magyar irodalom közvetítésében is érdemeket szerzett – Sinka Istvántól önálló verseskötetet fordító — Marin Georgiev költői munkáinak vázlatos bemutatásával, hiszen a Napkút Kiadó jóvoltából szép kötete, Se Isten, se ördögcímmel már magyarul is olvasható.

Elsőként azt tűnt a szemembe, hogy a bolgár költőnek szerencsés találkozása volt magyar fordítóival, kik között ott található kiváló Utassy József, továbbá Kiss Benedek és Rózsa Endre, s e vállalkozás organizálója,  Szondi György irodalmár, a Napkút kiadó vezetője. A fordítók a Nagy László által lerakott pilléreken építkeztek. Olyan nyelvi rétegeket tártak föl Marin Georgiev költői munkáinak átültetésekor, amelyekkel többnyire Nagy László is dolgozott. Ez mindenekelőtt talán – és legerősebben — Utassy József és Kiss Benedek fordításait jellemzi: a képi világ magyar nyelven történő biztos megjelenítése (egy másik nyelven való visszaállítása), a népi-népnyelvi poetizáltság, a hagyományos versritmus-kezelés, és a hosszú versek, összetett kompozíciók kérdése. (Georgiev mind a kötött versformákkal, mind a részekből összefűtött nagyobb kompozíciókkal bátran él.)

És itt álljunk meg: a népnyelvi poetizáltság magának Marin Georgievnek a költői nyelve, költői gondolkodása. Ennek visszaadása, pátoszának keresése és megtalálása mindegyik fordítót jellemzi. Utassy József és Kiss Benedek  – ha szabad így fogalmazni – költőibb pozíciót foglal el, Szondi György bulgarista pedig helyenként talán éppen azért látszik nehézkesebbnek, mert hűségesebben  ragaszkodik az eredetihez. Az, hogy a magyar kötetnek mégis egységes hangvétele van,  – a szerző költői erejét bizonyítja. Georgiev mindenekelőtt a népi hagyományhoz, a táji és falusi költészethez, motívumvilághoz  kapcsolódik, ezt a nyelvet beszéli. Három csikó, a Falusi állomás, Az elhagyott ló című versei alapjában foglalják össze e költészet univerzumát. Nem véletlen, hogy számunkra közelebbi, és érthetőbb példával éljek: a magyar  költők közül legtöbbet Sinka Istvántól fordította, és a mostani kötetében is helyet kapott egy Sinkához címzett költemény. Talán halványan még arra is utalhatnék, hogy Sinka költészetéből mintha kicsit ráismerhetnénk az övére is. Folytatva a magyar vonatkozásokat,  Georgiev verset írt nemzedéktársához és egyik magyar fordítójához, Utassy Józsefhez is: ebben – ha jól olvasom – inkább már a népi szürrealizmus intellektuális hajtásai dominálnak. S valóban, ez a líra nem merül ki a falusi élményvilág egysíkú reflexióiban: a magyar költészet némileg korábbi párhuzamaihoz hasonlóan e reflexiókat összetett világértelmezéssé is képes szervezni. Jó példa erre a Vízimalom című vers, amelyet Szondi György annyira fontosnak tartott, hogy Kiss Benedek fordításán kívül (rendhagyó módon) a saját átköltésében (Malom) is felvett e kötetbe – az olvasó csak találgathat, hogy az eredetinek Kiss komorabb vagy Szondi szójátékos magyarítása felel-e meg. A kötet többségét egyébként a kiadó Szondi György fordításai teszik ki, aki  azt  a minden fordítót átható dilemmát, hogy „szép hűtlen legyen”, vagy a nyelvi egyenértékűséget keresse inkább hűséggel, szemlátomást az utóbbi javára oldja föl. (Legalábbis a bolgárul nem tudó recenzens számára így látszik). Ezekben a versekben mindenekelőtt a bolgár népi hagyomány szerepe a domináló vonás, amelynek közeibe azonban bebújik a groteszk és az (ön)irónia is. Ilyen lehet a Szamár című fülszövegen is olvasható értelmetlen  – vagy talán szándékoltan roncsolt?-  négysoros is.

Nyilván más utak, törekvések, más belső arányokkal fölépített lírikusi életművek is vannak a a bolgár költészetben, amelyre odafigyelhetne a magyar olvasó, mindenesetre most a Napkút kiadó jóvoltából van kire odafigyelni: a magyar irodalom bolgár barátja, Marin Georgiev ő.

Marin Georgiev: Se Isten, se ördög

Napkút, 2015

CÍMKÉK: