Mészáros Tibor: Egy 20. századi Odüsszeia
Márai Sándor élete – Két kötet, 928 oldal, 4106 lábjegyzet
Márai Sándor 1900 Kassa -1989 San Diego
Nem tudtam, mire vállalkozom.
Márai Sándorról írni két vaskos kötetben, mondhatni emberfeletti feladat. A Márairól szóló első nagymonográfiáról írni, hasonlóképp emberpróbáló kihívás. A szerzőnek bevallása szerint bő másfél évtizede volt erre a munkára, de egészen biztos vagyok benne, több mint tizenöt éve kísértette meg a gondolat, hogy elinduljon jelképesen megmászni a Csomolungmát, s miután megjelent ez a kétkötetes opusz, abban is biztos vagyok, hogy nem hagyja abba, hogy lesz folytatás, mert Márai Sándornak nemcsak az életműve, hanem a vele foglalkozó irodalom is tenger – azaz kimeríthetetlen. Így kell nekem nekivágni, hogy betűről betűre megolvasva Mészáros Tibor szövegezését, hogy valami élményszerűt adjak át azoknak, akik nem veszik a fáradságot, hogy utánozzanak, csak nézegetik a két, egyenetlen vastagságú, folyamatos lapszámozású kötetet, beleolvasnak imitt-amott, aztán jóindulattal félreteszik, hiszen még az eredetit sem olvasták, mert mára nálunk is elmúlt a felfokozott érdeklődés a szellemi javaival hazatért konok emigráns iránt. Nem fogy annyira – mármint Márai –, mint akár tíz-tizenöt éve – súgta a fülembe (valóban a fülembe, mert mobilon), egy szakmabeli nemrég. Így hát nagyon is érzem a szellemi kihívás erejét: ismertetést, recenziót, bírálatot (nem kívánt törlendő) írni róla, cipelni mindenhová, félkézzel tartani a könyvet, másik kézzel lapozni, a harmadikkal ceruzával aláhúzogatni – nem is szellemi, fizikai teljesítmény. Állóképesség – ez kell hozzá. De ha Márai Sándor magyar írónak volt állóképessége kibekkelni a történelem támadásait, nekünk kutyakötelességünk legalább némiképp hasonlítani hozzá.
Ebben a munkában benne van minden, amit Márairól mai tudásunk szerint tudni lehet – érdemes is, és kell is. (Apró, meglehet csak vélt, hiányok akadnak, de erről később.) Számomra az első, eléggé megdöbbentő információ, hogy mennyi, csupán terjedelemre kicsiny írás, rövid cikk rejlik/porlik könyvtárak folyóirat-gyűjteményében. Aki azt állítja, hogy jól ismeri Márait, fussa csak végig a két kötet jegyzetapparátusát, és hallgasson el. Mészáros Tibor gazdagon idéz, de aminek felidézésére nem volt itt helye és ideje, az meglehet tovább árnyalhatná MS-ről alkotott mégoly alapos képünket. Kincskeresőnek kell lennünk, nyomtatott és világhálós forrásokat bújnunk, hogy elmondhassuk, igazán ismerjük az 1900 és 1989 között élt szerző teljes pályaképét. Persze enélkül az őrületes filológiai munka nélkül is képet alkothatunk, ha elolvassuk a 4-5 legfontosabb Márai-opuszt (nem mondom meg, melyeket, mindenki helyettesítse be a magáét), s még inkább jelentősen gyarapodik a tudásunk, ha Mészárost Tibort forgatjuk – újra mondom – betűről betűre.
Most úgy érzem magam, hogy tenyerem öblével kell kimernem a tengert. Ezt csak egyféleképpen lehet, ha nem akarok teljesen kudarcot vallani kedvcsináló írásom közben: a pars pro toto, a rész az egész helyett módszerét alkalmazva. Márai őrjáratokat tartott, szellemi vizsgálatokat végzett; nem ült meg toronyőrként egyetlen megfigyelési ponton sem. Kíváncsiságból, olykor kényszerből lépett tovább. Még ha hosszasan is elidőzött egy-egy helyen (Berlin, Párizs, Salerno, New York, San Diego – mit hagytam ki?), valamiképp – lelkileg mindenképp – becsomagolt kofferek fölött/mellett ült és írt, mígnem tovább kellett állnia. Vándor is volt, bujdosó is volt, s a kor szégyene, a történelemé, hogy élete egy híján kilenc évtizedét ekként kellett végig élnie. Hiszen ő arra teremtődött, hogy pontos megfigyelőként pásztázza a múltat és a lelki tájakat, hogy a köreit ne zavarja senki, hogy a buta római katona ne lépjen be az életébe, hogy 20. századi magyar Arkhimédészként nyugodtan szemlélődhessen és írhasson. Nohát éppen ez az, ami nem adatott meg senkinek, aki az elmúlt évszázadban tollat vett a kezébe, s kéziratpapír fölé görnyedt.
S mégis itt van ez a monumentális, most már majdnem egészében felmért hatalmas életmű. Ne legyünk hát telhetetlenek. Mészáros Tibor nagymonográfiájának sok egyéb erénye mellett az a mellékhatása is működni kezd, hogy lépkedünk az otthoni könyvespolchoz vagy sietünk a közkönyvtárba, pótolni a mulasztásainkat. Állítom, vagy csak vélem, hogy nála több Márait senki sem olvasott. Voltak ugyan részkísérletek (Rónay László, Szegedy-Maszák Mihály, Pomogáts Béla, Szávai János – elnézést attól, akit kifelejtettem) az életmű feltérképezésére, de most megkaptuk a viszonylagos teljességet. Rajongók, kutatók és érdeklődök – itt van, amire vágytunk. Az úgyszintén teljességre törő bibliográfia (Helikon és Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadása, 2003) után kezünkben tarthatjuk, pontosabban kezünk ügyében tarthatjuk ezt a művet. A Márai-fanok már nem lehetnek meg nélküle: a 20. századi Odüsszeiát járó, kalandornak semmiképp sem tartható virtuális írófejedelem sorskatalógusától.
Jöjjenek a „bájos tények”. Csak arra van terepünk, hogy új tanulságokra és megállapításokra figyeljünk föl. Ha nem így tennénk, beleveszhetnénk a már remélhetőleg ismert tényekbe, adatokba. Kassa város krónikájába, a nem is kényszerű, inkább menekülésszerű első, ifjúkori emigrációba, s a többi, nem mind bájos ténybe, pl. a leányfalusi háborús menedékbe, vagy az 1945 utáni vándorlás állomásainak szemlézésébe. Az első, ami szembeötlik, amit én úgy aposztrofálnék, hogy az írói sajtcédulák üldözése és meglelése. Tudom miféle munka ez, egy félbemaradt Krúdy-összkiadás immár egykori robotosaként megtapasztalhattam, milyen öröm egy-egy új, eladdig nem ismert publikáció felbukkanása. Ha csak a kötetben nem közölt, de itt a jegyzetapparátusban feltüntetett Márai-publikációkat összeszednénk, szép kis kötet telne ki belőlük. Hány év, hány tekercs mikrofilm pörgetése, töredezett lapok olvasása kellett ahhoz, hogy ezekből a morzsákból folyamatos szövegezésű szakirodalom legyen. Mészáros Tibor árverési katalógusokat, privát levelezéseket, rádióarchívumokat, s a Máraival bármiféle kapcsolatba hozható forrásokat is felkutatott, hogy teljes alakjában állítsa elénk a Mesterét. Merthogy a bibliográfus-monográfus annak tekintette, abban egészen biztos vagyok.
Megerősít bennünket régi tudásunkban, vagy rárajzol egy új korszakolási verziót a terjedelmes életműre. Néha igazolja, néha átírja eddigi tudásunkat. Megengedi, hogy kételkedjünk. Hogy tovább higgyük, vagy ne higgyük, Márainak egészen a végső emigrációjáig előbb a publicisztika, aztán a regényírás volt a legfőbb alkotási terepe, majd 1944-45-től, s főképp 1948-as távozása után a napló került a fókuszba, abban a műfajban élte és írta bele magát – nem takarékoskodom a helymeghatározással – a világirodalomba. Emigrációban papírra vetett, s olykor nagy késéssel nyomdába jutott regényei a korábban ismertekhez képest fanyarabbak – bocsánat a meglehet vulgáris filmes hasonlatért, mintha citromba harapnánk narancs helyett. No persze, az is a miénk, magyaroké, még ha a kiadás nyomdahelye nem minden esetben utal erre. Egy óriási életmű nem kevésbé nagy dilemmája ez, melynek még az érzékeltetésébe is beleviszi az ember – jelen esetben jómagam – saját Márai ízlését. Mert nem igaz, hogy a harmincas-negyvenes évek regényei bármennyire is giccsesek volnának. Hadd legyek szubjektív egyetlen példa erejéig. Az igazi című opusz, a szerelem és a házasság válságának tematizálója, több és hasznosabb életvezetési tanácsot ad, mint a későbbi, már az emigrációban született olykor szintén áthallásos történelmi, olykor áltörténelmi regényei. Mészáros nem szab kánont – szerencsénkre. Nem mondja, hogy ezt vagy azt a szövevényes prózatestet bármi oknál fogva jobban kellene kedvelnünk amannál. Kalauzol minket a rengetegben; megismertet az eredetinél jóval kellemesebb Márai-végrendelettel. Ez mind a tiétek eljövendő magyarok, akik még figyeltek ránk, akik még olvastok ezen a magányos nyelven.
A magánélet sem marad titokban. Főképp azóta nem, mióta napvilágot látott a feleség diáriuma, ez itt és most más téma. Neveket kapunk, nemcsak a két legismertebb „külső kapcsolat”, két jeles magyar színésznőét (Mezei Mária és Tolnay Klári), hanem a kalandok hölgyeinek nevét is – kizárólag a teljesség kedvéért, jelezve, hogy egyetlen író sem szobor, főként nem szent, nem állhat napi huszonnégy órán át modellt saját idealizált portréjához. A fentebb említetteken túl megkapjuk a teljes Márai-univerzum személyi kislexikonját, nem csak a kötet Függelékében, hanem a szövegezésében is. Ezek a személyek főként az emigrációs időszakban számítanak fontosnak, mert így vagy úgy mindegyikük az elhagyott hazához kötik az írót. Legyünk pontosabbak: nem Márai hagyta el Magyarországot, az hagyta el őt. A konok emigráns, miként e cikk elején jellemeztem őt, nem óhajtott szóba állni a hűtlennel, amíg az ismert és kívánt feltételek nem teljesülnek be.
Ennek az alapos munkának fő kérdése: látjuk-e, láttatja-e a szerző velünk a fáktól a hatalmas Márai-erdőt? Magyarán nem vész-e bele az adataiba, nem mulaszt-e el egy valamennyire is átfogó írói portrét felvázolni? Sokan felhorkannak erre a kérdésre, hogy akkor ez a két kötet micsoda, ha nem írói portré? Sietek megnyugtatni e munka fizikai és szellemi súlyától elrettenő nem-olvasókat: megvan a szellemi portré, az írói arcél legfőbb vonásainak rajza. Amit hiányolhatunk, az a lehetetlen; még hosszú időnek kell eltelnie, hogy a szó szoros értelmében mindent tudjunk Márai Sándorról. Ez egy alapos kísérlet a mindentudásra.
A Mikó utcai lakás erkélyén
A kötet Függeléke tájékoztat a Márai-hagyaték, a kéziratos és tárgyi emlékek sorsáról. Kislexikont kapunk az író életében fontosabb szerepet betöltő személyekről. Alapos életrajzi kronológia tudósít a posztumusz évekről. Az idestova két évtizede kiadott bibliográfia természetesen rövidített, ám felfrissített változatát kapjuk néhány oldalon, s az író halála után kötetként megjelent szakirodalom listája sem hiányzik. Filmográfia is van: a művei ihlette rövid vagy egész estét betöltő mozgóképek felsorolása árnyalja az utóéletet. Végül pedig a régi, valamint a mai magyarországi és a külföldi emlékhelyek adattára zárja a Függeléket.
Egy magára valamit adó recenzensnek hiányokat is illik találni, főként egy ekkora terjedelmű, jelentékeny munkában. S ha talál, illendő megosztani az olvasóival. Nincs külön jegyzéke a Márai életében suttyomban, itt-ott megjelentetett mégoly apró, ám jogtalan közléseknek, és a halála utáni hazai kiadástörténetnek, a Márai-biznisz haszonélvezőinek. Messzire vezető eszmefuttatás lenne, s igazában nem tartozik ide, de ejtsünk szót egyszer erről, s nemcsak Márai utóéletére értve az itt következő gondolatsort. A sokszor szűkölködő, anyagi gondokkal gyötrődő írók/k/ munkáiból olyan személyek profitálnak, akiknek az örökhagyó életében vajmi kevés közük volt az elhunythoz. Ilyen-olyan rokonsági szinten ölükbe hullott egy kincsesbánya. Nekünk is, és ennek örülhetünk majdnem egészen maradéktalanul. Néhány apró szeplő rontja csak teljes örömünket. Például nem értem, hogy az igen alapos, kötetről kötetre haladó szemlézés során a főszövegben miért nem említtetik az Ajándék a végzettől című, a Felvidék és Erdély részleges visszacsatolásáról szóló cikkösszeállítás. Ez is Márai-mű, még akkor is, ha utólagos szerkesztői kéz rakta időrendbe az egyes cikkeket. Annál inkább említésre méltó a Helikonnál csak 2004-ben napvilágot látott több mint háromszáz oldalas mű, mert sokan, még a rajongók sem tudnak a létezéséről. Pedig józanságra intő szakirodalom: a mi és a ’szomszéd népek érzékenységéről’ szól. Hogy ezzel az Esterházy bon-mot-val fejezzem be Mészáros Márai-monográfiájának bemutatását.
(Utóirat. Felbukkan emlékeimben egy régi film még a múlt századból. Truffaut rendezte 1966-ban Bradbury regénye alapján. Üldözik a könyveket. A tűzőrség nem tüzet olt, hanem köteteket éget. Az olvasók, ha tehetik kimenekülnek abból a világból. Mindegyikük megtanult egy jelentős regényt. Van, aki a Robinson Crusot mormolja, akad olyan, aki a Twist Olivért memorizálja és A nyomorultak sem marad ki a sorból. Most nem néztem bele a filmbe, csak úgy dobtam be három fontos regény címét. Nem biztos, hogy ezek szerepelnek Truffaut-nál. Abban azonban egész biztos vagyok, hogy Mészáros Tibor ott sétál köztük, és legkedvesebb Márai-regényét ismétli.)
Mészáros Tibor: Egy 20. századi Odüsszeia. Márai Sándor élete. I-II. MMA Kiadó, 928 p. (folyamatos lapszámozás), 2024, 8800 Ft
