Élet a temetőben

|

Máirtín Ó Cadhain: Sírok a sárban

Föltárul egy távoli ír falu közösségének minden gondja-baja, az embereket szorító problémák, gyűlölet és szeretet, de mindez szatirikus-realista keretben, sok humorral fűszerezve.

A legelevenebb holtak az ír temetőkben nyugszanak. Jobban mondva: nem nyugszanak. Máirtín Ó Cadhain (1906–1970) műve legalábbis ennek a bizonyítéka. Az ír nyelven írt Sírok a sárban eredetileg 1949-ben jelent meg, de igazi figyelmet csak akkor kapott, amikor 2015-ben a Yale University Press elfeledett remekműveket közzétevő sorozatában angolul is megjelent. A Sírok a sárban valóban különleges írásmű. Ahogy a cím is utal rá, egy ír falu temetőjében játszódik, a sírok mélyén, ahol a halottak vitatkoznak, veszekednek egymással és beszélgetnek élőkről és holtakról, de a kettő között meglehetősen vékony határ húzódik, mert amíg telik az idő, szépen mind odakerülnek azok is, akiket korábban még élőkként emlegettek. Valamikor a II. világháború idején hallgathatjuk ki e sírbeli beszélgetéseket, 1944-ben. A meglehetősen sok szereplőt fölvonultató dialógusok hátterében sötét árnyként rajzolódik ki a háború. Gyakran kerül szóba Hitler, aki az egyik halottnak amolyan reménysugár, míg mások Franciaország fölszabadításában és Churchill segítségében bíznak.

De mindez csak távoli történelmi vászon, amely előtt a falu és a környékbeli falvak egymást ismerő alakjainak mindennapjai zajlanak. A háború oly távoli, hogy akad olyan halott, aki azt sem tudja, hogy már nem az I. világháború idején fekszenek a sírban. Nincs elbeszélő a műben, csak beszélők, akiknek hangja magyarázat nélkül váltakozik, így nem kevés olvasói erőfeszítést igényel a bonyolult rokoni szálak folyamatos észben tartása mellett a megszólalók szétválasztása s az olykor elliptikus kijelentések értelmezése. Ez a művelet természetesen elhagyható, s így olyan érzésünk is lehet, mintha egy temető mélyén hallgatóznánk anélkül, hogy látnánk a hangok birtokosait. Akiknek egyszerre gondja élet és halál. Hogy mi történt másokkal és mi történt velük, mert onnan a sírból lehetetlen megmondani, hogy az egyfontos parcellába kerültek-e vagy a negyedfontosba, vagy éppen kaptak-e szép keresztet már s hány gyertya égett a temetésükkor. Az élet gondja azonban még jobban nyomasztja a holtakat, hogy kié lett az egyik agglegény földje, kinek sikerült folyamatos hízelgéssel örökössé furakodnia, az amerikai nagynéni örökségére kinek sikerült rátennie a kezét, s míg a francia halott éppen írül tanul a sírban, addig a tanárnak itt kell megtudnia, hogy felesége dehogy maradt hű hozzá, összeszűrte a levet a postással. Vagyis igencsak zajlik az élet a temetőben, hiszen az élet nem hagyja nyugodni a holtakat, pedig van, aki csak egy kis nyugalmat szeretne.

A síri nézőpontból föltárul tehát egy távoli ír falu közösségének minden gondja-baja, az embereket szorító problémák, gyűlölet és szeretet, de mindez szatirikus-realista keretben, sok humorral fűszerezve. Hiába veszik magukat komolyan a holtak, a helyzetük nem engedi meg nekik, hogy bosszankodáson, veszekedésen, halálon túli intrikán túl bármit is tegyenek. Annak ugyan igencsak örülnek, ha végre megérkezik a temetőbe, akit korábban fél lábbal a sírban láttak és oda is kívántak, de – mint a tanár példája mutatja – alaposan el tudnak keseredni, amikor az élet hírei megérkeznek a friss halottakkal, vagy amikor valakit véletlenül rájuk vagy túlságosan közel temetnek hozzájuk. Mindebből talán kiderül, milyen, valóban különleges irodalmi csemege Ó Cadhain műve, s milyen jól tették a Yale University Press szerkesztői, hogy újra fölfedezték és angolra fordították. Dicséret illeti a magyar fordítót is, aki finom érzékkel igyekezett visszaadni azokat a különböző nyelvi regisztereket, amelyeken e derék halottak megszólalnak, hiszen ebben a temetőben a halál sem egyenlővé, sem ártatlanná nem teszi őket, s hiába várnak arra, hogy valamikor majd a Léthé vizéből igyanak.

Fordította: Dudik Annamária Éva

Joshua Könyvek, Budapest, 2017, 312 oldal, 3200 Ft

CÍMKÉK: