Le silhouette

|

Dialógus a női identitásról

A Szabó Magda-centenárium alkalmából került sor a Római Magyar Akadémia Dialógus a női identitásról című kétnapos programsorozatára a Falconieri palotában május 30. és 31. között. A érdeklődők Valentina Murabito fotós, Szabó Magda által is inspirált pop-up kiállítását, illetve Szabó István Az ajtó című filmjét tekinthették meg, majd a két szekcióból álló kerekasztal‑beszélgetés során az olasz és magyar irodalmi élet kiemelkedő személyiségei a női identitás kortárs irodalomban betöltött szerepéről beszélgettek.

 

Szabó Magda neve jól ismert az olasz közönség előtt, kevés magyar író kapott akkora publicitást az országban, mint ő. Az Einaudi Kiadó publikálta Az ajtó című könyvét, amely 2005-ben elnyerte a Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerésének számító Mondello-díjat. Az Edizioni Anfora kiadásában megjelent Für Elise című művét pedig az Unità napilap 2010-ben a legjobb külföldi regénynek választotta. A 2003-ban alakult, kortárs közép-európai szépirodalmat publikáló Edizioni Anfora egyébként számos magyar szerző munkáját adta már ki: Szabó Magda Abigél, Für Elise, Tündér Lala, illetve Disznótor című regényeit, valamint Kosztolányi Dezső, Rejtő Jenő, Békés Pál, Grendel Lajos, Füst Milán, Oravecz Imre, Száraz Miklós György írásait. A kiadó a közeljövőben tervezi Szabó Magda Freskó, illetve Kosztolányi Dezső Édes Anna című műveinek megjelentetését.

 A Női identitás a kortás irodalomban című kerekasztal-beszélgetésen az olasz és a magyar irodalmi élet jeles alakjai vettek részt: a világhírű olasz írónő, Dacia Maraini; a kortárs olasz irodalom kíváló szakértője Dagmar Reichardt professzor asszony; Antonella Cilento, Nadia Terranova, Simonetta Sciandivasci olasz, illetve Ugron Zsolna, Kemény Zsófi magyar írónők, továbbá Juhász Anna, a Szabó Magda-centenárium rendezvényeinek felelőse, és Szilágyi Mónika a milánói Anfora kiadó igazgatója. (Forrás: Balassi Intézet)

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: