Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak
Az ő szorongása a mi szorongásunk: egyetemes célvesztettség. Ebben a világban a túlélés egyetlen módja a kiszámíthatatlanság: változó sebességgel, előre meg nem tervezett útvonalon, senkihez sem kapcsolódva, a tömegbe integrálódva kell menekülni.
Krasznahorkai László Mindig Homérosznak című kötete 2019-ben jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában. A rövid könyv szinte minden érzékünket célba veszi: a szerző szövegei mellett Max Neumann képeit látjuk, illetve Miklós Szilveszter dobjátékát hallgathatjuk meg az írások előtt található QR-kód beolvasásának segítségével. „[Ő]k, hárman, három különböző irányból mondják ugyanazt” – fogalmaz a fülszöveg. De mi is ez az „ugyanaz”?
A Mindig Homérosznak a szorongás, menekülés, üldöztetés létélményét adja át. Az odüsszeuszi utazásra való rájátszás fontos eleme, hogy Homérosz eposza a trójai háború után játszódik, az egyén bolyongását követi végig egy olyan világban, melyben számos veszély fenyegeti. Határhelyzet ez, az individuum élet és halál peremén mozog, identitásának odáig meghatározó elemei – férj, családapa, király, hős – messze vannak tőle, így saját „lényegével” szembesülhet. De míg Odüsszeuszt – ahogy erre Darida Veronika is rámutat kritikájában[1] – egy cél hajtja, jelesül, hogy hazajusson szeretteihez, addig Krasznahorkai kötetének főhőse így „él”: „neki, aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül” (19.). A Mindig Homérosznak magát az élet értelmét, célszerűségét is megkérdőjelezi.
A kötet névtelen és arctalan főhőse tisztában van üldöztetésével: „hisz hogy ok van rá, hogy ez az ítélet megszületett, nem volt kétséges előtte, csak az maradt homályban, mi ez az ok” (12.). Az alaphelyzet megidézi Franz Kafka alakjainak szorongását és kiszolgáltatottságát. Az olvasó az E/3 személyben elmondott – mely választás a távolság megképzését szolgálja, a szereplő alakjának általánosítását, csakúgy, mint a név- és arctalanság -, tagoltsága ellenére is végeláthatatlan szövegfolyam révén ugyanabba a helyzetbe kerül, mint a figura: mi sem tudjuk meg, kik üldözik őt, és azt sem, hogy miért.[2] Az ő szorongása a mi szorongásunk: egyetemes célvesztettség. Ebben a világban a túlélés egyetlen módja a kiszámíthatatlanság: változó sebességgel, előre meg nem tervezett útvonalon, senkihez sem kapcsolódva, a tömegbe integrálódva kell menekülni.
Az emberi lét egyes tartópillérei külön írást kapnak a kötetben, Élet, Hit és Reményhez címekkel. A legizgalmasabb szöveg azonban az Eltanácsolás, mely visszatekintve, utólagosan ad értelmet a történet végpontjának: „Mert mindent, ami jó, távol kell tartanod magadtól. És annyiféle jó van! Mert jó a nedves melegben, és jó az anyaölben! […] A jó nem erkölcsi kategória, a jó az a csalárd állapot, amelyik áttekinthetővé tesz, leegyszerűsít, és ebben a leegyszerűsítésben kiszolgáltat téged, mert a jó ellankaszt, hisz elhiteti veled, hogy ha a jóban vagy, akkor az örök térbe kerültél” (29-30.). A főhős története akkor ér fordulópontjához, mikor Kalüpszó szigetére (Mljet) érkezik, és azt érzi: „tényleg jó, hogy ide vetette a véletlen, és jó, hogy ezt Mljet el tudja hitetni vele, és jó, hogy hinni tud ismét valamiben, szóval, jó és jó, ismételgette a kiépített út mellett gyalogolva, és ment, és ment, és mondta, hogy jó” (77.). Az örök tér nyilvánvalóan a halál, ami akkor nyeli el az embert, amikor az biztonságban, „jól” érzi magát.
A kötet egy konkrét, hosszabb Odüsszeia-idézetet is tartalmaz. A művet egy idegenvezető citálja a japán turistáknak, mert az előbb említett szigetre történő utazásra szeretné buzdítani őket általa. A férfi azt is elmeséli, hogy Kalüpszó halálnimfa volt, a szigete pedig temetősziget. Homérosz Odüsszeusza megszabadul a nimfától az istenek közbenjárására, s folytatódik története, Krasznahorkai művének alakja azonban mintha itt, ezen a helyen, Mljet szigetén (az Odüsszeiában: Ogügié szigete) ért volna el útjának végéhez – szimbolikus és valós értelemben is. A főhős egy örvényszerű, kanyargós ösvényre kerül, megállíthatatlanul, szinte euforikusan száguld benne lefelé, majd egy szakadékba esik. Ennek a szakadéknak az alján, a sziklafalban található Odüsszeusz barlangja.[3]
A könyv ritmikáját, a Krasznahorkai-féle hosszú mondatokat remekül támogatják Miklós Szilveszter dobszólói, melyek az üldöztetés, menekülés ritmusát is lekövetik: a szívdobbanást, a lépések zaját. Max Neumann arctalan, fekete-fehér, kifejezéstelen szemű figurái a kiüresedést, szorongást, (halál)félelmet, élettelenséget és életképtelenségét is jelképezhetik: árnyékoldalunkat, mellyel nem szívesen nézünk szembe.
Krasznahorkai László Fotó: Magvető Könyvkiadó
A Mindig Homérosznak akár monotonnak és önismétlőnek is tűnhet, azonban ritmikája a permanens üldöztetést, menekülést mutatja meg – a modern ember életét. Külön kiemelendő, hogy a történetnek lehet aktuálpolitikai olvasata is, azonban ennek csak a lehetőségét villantja fel a szerző, egy-két szó, félmondat segítségével. A főhős például üvegeket vált vissza, gyűjt össze, mely megidézheti a hajléktalan létet, annak állandó – politikai, társadalmi – üldözöttségével. A hajózás a tengeren – Horvátországban játszódik a történet -, a menekülés szó maga és az aleppói fenyők (melyek tényleg honosak azon a vidéken) pedig a menekültválságot hívhatják be a szövegtérbe. A művészetre magára is történik egy apró utalás: „örök dialógusban volt önmagával, amelyről nem is sejtette, hogy talán túl is éli őt” (27.). Ezek az indikátorok egyáltalán nem olyan explicitek, mint például Tolnai Ottó Szeméremékszerek – A két steril pohár című kötetében, a mű itt sokkal inkább az olvasóra bízza, hogy mit olvas ki belőle. Így lesz a Mindig Homérosznak egzisztencialista textbook helyett nyitott mű.
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak. Magvető Könyvkiadó, 2019, 84 oldal, 3799 Ft
[1] Darida Veronika, Menekülésregény, Élet és Irodalom, LXIII/45., 2019. november 8.
[2] Darida Veronika a könyv mottóját is e mentén értelmezi: „»Ne tudd meg« – ez a könyv mottója, és valóban ismeretlen marad számunkra a menekülés kezdete és oka, ahogy a menekülő számára is az.” Uo.
[3] A barlang a kötet alcímében is szerepel: Odisejeva Spilja, azaz Odüsszeusz barlangja. A legenda szerint itt talált menedéket Odüsszeusz hajótörése után.
