KutyaGOló Zsámbékon
Kollár-Klemencz László az Öreg Banda írója, és az egykori Kistehén zenekar frontembere Háy Jánossal különleges produkcióval készül július 14-én a Zsámbéki Nyári Színházban. A két alkotó és barát először a Rájátszásban találkoztak először, majd zenés-irodalmi produkciókkal járták az országot.
„A KutyaGOló az érzelmek közössége, dalok, versek és novellák, sokszor a legfrissebb szövegek bemutatója. Eredetileg egy magazin kérése volt, hogy nézzünk valahogy másképp a világra, mondjuk úgy, mint egy kutya (János) vagy egy ló (Laci). És ez a Laci és János egymás mellett maradt, hogy gondolkodjon sorsokról, otthonról, szerelmekről, teremtésről és pusztításról, életről és halálról. Az előadás címével azt is kifejezzük, hogy egy olyan eredendő képet szeretnénk megmutatni ezekről a dolgokról, amit még nem hamisított meg a világ.” – mondta a darabról Háy János.
Kollár-Klemencz László szerint egyfajta művészi párbeszédnek lehetnek a részesei a nézők az előadás alatt:
„Mindkettőnk szövegeiből válogattunk, régiekből és egészen újakból is. Az a kohézió, ami mindkettőnk munkáiban benne van, az, ahogyan látjuk és érzékeljük a világot, ez a kapcsolat lesz az est fókuszában. Témafelvetések mentén egymás gondolataira válaszolunk majd, magunknak, egymásnak és a közönségnek, szövegekkel és dalokkal.”
Kollár-Klemencz László és Háy János közös produkciója július 14-én lesz látható a Zsámbéki Nyári Színházban
A KutyaGOló mellett a Zsámbéki Nyári Színház júliusi műsorán HOBO Hármasoltár című estje, Szabó Balázs és Bandájának Csöndkabát című előadása, Visky András Kitelepítés című regényének zenés felolvasószínházi változata és Vecsei H. Miklós és Balla Gergely Mondjad, Atikám! című József Attila estje is látható lesz.