Kelecsényi László: Ideje van – Ottlik-tanszerláda
Részlet
Ottlik Géza az ötvenes évek második felében elég sokat tartózkodott a szigligeti Alkotóházban. Nemcsak az ottani jó társaság és a nyugalmas körülmények vonzották oda, hanem egyszerűen az olcsóbb megélhetés. Mivel akkor már jó ideje nem volt állásban, nem volt mindegy számára, mennyit költ. Nem sokkal könyve megjelenése után, ide, az Alkotóházba kapta azt a levelet, amelyet most teljes terjedelmében betűhíven, azaz az eredeti helyesírással, közlünk.
Kedves Géza bácsi már a 195-tödik oldalán tartok a könyvének és monthatom nagyon örülők hogy az ifjusági lapterjesztő felhívta rá szives figyelmemet a sok kedves csinny és kopéság valloban nagyon élvezetes olvasmány Nekünk gyermekeknek és igen jol szórakozok és mindig fel olvasok belőle kis öcsémnek is mert ö még nemtud olvasni és neki Is igen tecik, a könyv nyomán mostmár el határoszta hogy nem lessz katona tizst hanem mozdony vezető.
tesék még sok ilyje jo könyvet írni! Jo egéséget és szorgalmat kivánok hozá mert nagyon fontos nekünk Magyar gyermekeknek azijen könyvek.
Igen kíváncsian várom milesz a könyv végén a kis Medvével mert igen szeretem a Macko történeteket nagyon tecet a kormos pista bácsi Vackor Mackolya is
És maradok Tiszteletel géza bácsinak hü olvasoja és tisztelője
Márkus Edith
ált. III./b. oszt. tan
A borittékot anyukám cimzi meg asztongya ne komponitáljuk Otlik bácsit a levél hordo elött.
Kelecsényi László Fotó: Wikipédia, Stekovics Gáspár
Vegyük komolyan egy kicsit ezt az első olvasásra idétlennek tetsző ugratást. Merthogy valamilyen irodalmi tréfáról van szó, azt egykönnyen be lehet látni. Ilyen művésziesen elrontott helyesírással csak előre megfontolt szándékkal lehet egy levelet papírra vetni. No de ki lehet az elkövető?
A borítékon jól olvasható a postabélyegző dátuma: 1959. november 16. Tehát csakis olyasvalaki írhatta, aki azonnal hozzájutott a könyvhöz, hiszen az első példányokat a hónap elején kapta kézhez a kiadótól a szerző.
A feladó neve a borítékon: Márkus Edith, Bp., VIII. Tolnai Lajos u. 14.
A címzés: Ottlik Géza író, Szigliget, Írók Alkotóháza.
Ki lehet a titokzatos Márkus Edith, aki harmadik osztályos tanuló létére a magyarországi zord ötvenes évek végén th-végződéssel meri leírni az utónevét?
Nyugodjunk csak meg, a feladó ugyanis fiktív személy. Tolnai Lajos utca ugyan van a nyolcadik kerületben, de nincs és soha nem is létezett benne 14-es számú ház.
Azt mindenesetre tudjuk róla, hogy szerepe szerint nemcsak a helyesírás-tudatlannak igyekezett mutatkozni, de írását gyerekessé téve feltehetőleg bal kézzel követte el csínyét. A szöveg egyébként elárulja, hogy semmiképp sem lehet szó harmadik elemistáról. Ezt a levelet egy tájékozott személy írta.
Először is tudta azt, hogy Ottlik Géza író éppen Szigligeten időzik. Ettől mindjárt szűkül kör arra a néhány emberre, a feleségére, valamint szűkebb baráti körének (Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Szántó Piroska, Vas István) tagjaira, akik tisztában voltak, hogy hol tartózkodik.
Nem véletlen a célzás sem, a kötet 195. oldalára. A regény első kiadásában ugyanis ott (Második rész, 10. fejezet) arról lehet olvasni, hogyan tréfálják meg egymást a növendékek a gyakorlótéren.
A hivatkozás Kormos István meséjére felettébb olvasott, bennfentes levélíróra vall. Az első Vackor-történetet 1956-ban publikálta Kormos, és a felnőtt igényeket is kielégítő, sokak által a magyar Micimackónak tartott meséi írói berkekben is hamar népszerűvé váltak. A két „medvealaknak”, a regénybeli Medve Gábornak és Kormos Vackorjának párhuzamba állítása vérbeli értelmezői bravúr, profi olvasóra utal.
Soha nem derült fény arra, ki írta a levelet.
Részlet Kelecsényi László: Ideje van – Ottlik-tanszerláda című, a Savaria University Press gondozásában megjelenő könyvéből
