Kelecsényi László beszélgetése Kállai Katalinnal
1961-ben indult az ősváltozat, melynél többek között Pándi Pál és Váci Mihály bábáskodott, később pedig Juhász Ferenc jegyezte a lapot.
Mellettük Farkas László tevékenykedett örökös robotosként, míg a rendszerváltás után szinte egyik napról a másikra szűntették meg azok, akik úgy gondolták, nincs szükség rá. Sajtótörténeti vizsgatétel lehetne, hogyan lett a régi Új Írásból a még mindig nyomtatott Tekintet folyóirat, majd annak kimúlásával online formátumban feltámasztott új folyama. Farkas Lászlóé az érdem, aki nem adta fel, s maga és szerzőtársai örömére öt és fél évvel ezelőtt folytatta a szerkesztői munkát. Az online folyóirat 75. száma 2025 januárjában jelent meg, de már nélküle, mert Farkas László 2024 júliusában elhunyt.
Az interneten olvasható lap mégsem szűnt meg. Jubileumi száma Kállai Katalin főszerkesztésében látott napvilágot – erre az alkalomra kivételesen nyomtatott formában. Az új főszerkesztőt kérdeztük erről a sajtótörténeti csínytevésről.
Kelecsényi László: Hogyan lett a folyóirat főszerkesztője?
Kállai Katalin: Megválasztott a ’rendi gyűlés’. Na, jó, nem az, hanem az Új Írás online írói köre. Farkas László – a ’mi Lászlónk’ – halála után a közösség úgy döntött, hogy nekem szavaz bizalmat. Szoktak így főszerkesztőt választani?
KL: Ezek szerint igen. Hogyan készül a lap egy-egy száma? Miként tartanak kapcsolatot a folyóirat munkatársaival?
KK: A legnagyobb segítőm Farkas Monika, aki már az online változat születésénél bábáskodott, amúgy meg családi alapon gyerekkorától szívta magába az irodalom levegőjét. Szerzőinkkel – a lap nevéhez hűen – online tartjuk a kapcsolatot. Működik. Emellett havi egy alkalommal összejövünk törzsasztalunknál, a belvárosi Ibolya presszóban, amely kellőképp retró hangulatú ahhoz, hogy közel hatvanöt év története lengedezzen körülöttünk. Ott szoktuk személyesen meghányni-vetni a folyóirat ügyeit. Legutóbb például a jubileumi számot és annak élő bemutatóját az RS9 Színházban.
KL: Van-e valamilyen konkrétan megnevezhető koncepciója a szerkesztésnek?
KK: Az alap az, hogy tartjuk magunkat az „örökös szerkesztő”, Farkas László közel hat esztendőn át tudatosan követett koncepciójához, amely múlt és jelen irodalmi összefonódásának kortárs lenyomatát jelenti, valamint ahhoz a fajta értékközpontúsághoz, amely a mi esetünkben a teljes nyitottság. Minden szempontból. Természetesen egy vadiúj főszerkesztő ad magára annyit, hogy kissé – mondom, kissé – elmozduljon az addigiaktól. Szeretnénk erősíteni például a fiatalok jelenlétét, szeretnénk új rovatokat létrehozni, ilyen például az Örkény után, szabadon létrehozott Szaporátlan kotró, amely szerzőink ironikus vénáját igyekszik megcsapolni. Indult egy Mesterséges Intelligencia rovatunk, bár saját külön bejáratú mesterséges intelligenciánk nincsen, de szent borzadállyal próbálgatjuk, adott esetben mire képes. Jó és rossz értelemben egyaránt. Szakonyi Károly és Horváth Péter épp a januári, jubileumi számban indított, Szombati kurzus címen, egy irodalmi beszélgetős rovatot – ki, mit tart a világirodalom emblematikus írásairól. De ne gondoljon senki egyfajta belterjességre, igazán közvetlen, baráti hangnemben zajlik a társalgás, hozzá még azt is tervezik, hogy szűk körükből kilépve lehetőséget adnak másoknak, így későbbiekben a magunkfajta „egyszerű halandók” is hozzászólhatnak.
KL: A tartalomjegyzéket böngészve nagy nevektől, régi, bevált szerzőktől kezdve alig ismert, csak itt pubikáló írókig terjed a skála. Van-e valamiféle tudatosság a szerkesztésben? Magyarán: előfordul-e, hogy visszautasítanak kéziratot?
KK: Bízom benne, hogy van tudatosság a szerkesztésben. Méghozzá az a fajta, már említett értékközpontúság, amely egyik oldalról tiszteletben tartja az Új Írás több, mint hat évtizedes hagyományait, másik oldalról egyfajta – társadalomkritikát sem nélkülöző – elfogadó attitűddel reflektál saját korunkra. De ne tévedjünk. Ez azt is jelenti, hogy szép számmal utasítunk vissza kéziratot, miközben a koncepciót illetően állandó szerzőinkkel folyamatos dialógusban vagyunk. Idén például a József Attila-év kapcsán kértünk nagyobb aktivitást, de Jókai 200. évfordulójáról sem feledkezünk meg. És sorolhatnám.
KL: Miután internetes lapról van szó, a közlésnek nincsenek terjedelmi korlátai. Ennek ellenére tekintettel vannak-e olyasmire, hogy hány betűhely egy-egy beküldött írásmű?
KK: Egy olyan korban, mikor a betűt nagy elánnal igyekszik fölváltani az egyszerűbben dekódolható álló és mozgókép, és abból is a könnyen emészthető instant tartalmak, próbáljuk nem túlterhelni az irodalom iránt érdeklődő olvasót. Persze, minden műfajnak megvan a maga hozzávetőleges terjedelme. Egy Kenyeres Zoltán, egy Tverdota György fémjelezte komoly irodalomelméleti munka többnyire nagyobb terjedelmet kíván, mint egy novella vagy akár egy regényrészlet. És versben sem az elbeszélő költeményeket ambicionáljuk…
KL: Januárban megjelent nyomtatott számuk után tervezik-e, hogy továbbra is így jelennek meg?
KK: Ennek egyrészt anyagi korlátai vannak, másrészt a nyomtatott folyóirat, kár szépíteni, egyre kevésbé illik korunkhoz. De a századik számot ismét szeretnénk nyomtatott változatban viszontlátni.
KL: Kapott-e vagy kap-e a lap bárhonnan bármilyen anyagi támogatást?
KK: Technikai segítségünk van, anyagi nincsen.
KL: Nemrég egy leányfalusi helyszínen „színházat alapítottak”. Szakonyi Károly egyik remekbe szabott hangjátéka került színre az egyre divatosabb felolvasószínházi formában. Tervezik-e ennek folytatását?
KK: Természetesen. A színházalapítás azt jelenti, hogy nem hagyjuk abba. Január közepén az RS9 Színház egy kultikus előadását, Az utolsó tekercs című Beckett-színjátékot láttuk vendégül a leányfalusi Faluházban, februárban pedig egy (remélhetőleg) mulatságos farsangi összeállítással visszatér az Új Írás online írói köre.
KL: Úgy hallottam, hogy alapítottak egy évente kiadandó díjat egykori jeles főszerkesztőjük, a 93. évében elhunyt Farkas László emlékére. Mondana valamit erről a frissen létrehozott irodalmi díjról?
KK: Az Ibolya presszóban folytatott hosszas beszélgetések után néhány kávé, pohár sör, ünnepi alkalomra szánt pezsgő mellett úgy döntöttünk, hogy hívhatunk ugyan kívülről zsűrit, de végső soron mi ismerjük a legjobban magunkat. Azaz: az évente egyszer kiosztandó díjat az Új Írás írói fogják anonim megszavazni. Győzzön a legjobb, vagy legalábbis az, akit magunk közül a legtöbb szavazattal megválasztunk. Így is meg lehet ugyan sértődni (az író rendkívül sértődős fajta), de legalább nem tudjuk, kire haragudjunk.
A folyóirat januári, nyomtatott száma még megvásárolható az Írók Boltjában.
