1931-2020
Le Carré a hulló érzések költészetének mestere,
a hidegháború színpadának súgólyukaira tapasztja fülét,
a kémek lüktető halántékában tapadós méreg a rossz vérkeringés,
az ideggócokban az árulás járványa pusztít,
az árnyékvilág talaja ingoványos,
akár a csődbe ment szerelem,
merő fenyegetés mindenütt,
hosszú menekülés a kábult emlékezetből,
„A férfi, aki bejött a hidegről, zavarban volt: hogy is lesz most?”,
a kivénhedt kém meggémberedve a fagytól teázik,
Smiley ebbe a környezetbe tévedt antihős,
két világ határán borul rá az éjszaka sötétje,
rezignált költészet ez, mondja Petri György
George Smiley hűvösen csillámló bölcseletéről,
a nem volt hiába?
a minden hiába volt?
melankóliája görgeti napjait.
Az eredeti tehetség a sziken is virágot hajt,
Le Carré, a titkos zarándok épít új alapzatot a kémregénynek,
a mesterség valamennyi fortélya Smiley kisujjában,
a módszerben csak a bekötött szemű hit
és a cselvetés romlottsága üthet kisebb-nagyobb lyukat,
a szorongást áthangolja majd az érzékek csábítása,
a mámoron túl a lélek sem veszhet el,
Smiley-t a lelkiismeret-furdalás örvénye szívja magába,
a nem volt hiába?
a minden hiába volt?
alkonyi melankóliája
őt sem kímélheti, miközben léte orsóján
lepereg az idő, és amikor esküjét letette,
a nehéz napok után nem hált többé a hideggel:
Az embernek úgy kell gondolkodnia, mint egy hősnek,
hogy tisztessége a szúrós vadonban megmaradjon.
(Részlet a Melancholia nostalgica versciklusból)
