Fábián István: Képek és versek
Ady
Isten festetlen szeme
V. L. Ezékiel újrónafői sétájára indul
Arccal a világnak: nem az idő múlik,
a létezés bora forr déli verőn, és
a múlás vesztő mezeje csak a test.
A festett műben Isten festetlen szemén
a fény értetlen szavú visszaverődés,
amire könnyű fátyolként hull le minden est,
mi elborít húsomban élő földeket.
Az üres kontúr – egyszerű szénrajz –
ural élő vörösre árnyékot adó zöldeket.
A mester valamit elfelejtett, vagy
csak kitöltetlenül otthagyott. Bármilyen is
volt az a kereszt: időm kitöltöm: rajzolok.
Imágo
DAL. EZ IS
Ember arcát írtam. Rájöttem, nem hasonlítok.
Arra az egyetlen szóra sem, mit karcoltam
századokig. Most látom, nincs titok.
Csak a megbántott ég, csak
a hátat fordított, nyitott
tenyerét lassan
becsukó
isten
Ló és madárka
