Magukra maradt bútorok

|

Írók bútorai a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből

A tárgyak is elárvulnak, nemcsak az emberek.

Babits Mihály

Itt maradnak enyészetig a földi létben, ha használják őket. A nagy emberek bútorait illik megbecsülni, s jó esetben méltó helyre kerülnek – jelen esetben a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe –, hogy az utókor is láthassa, milyen falak és tárgyak között éltek szeretett nagyjaink.

Itt most erre a bepillantásra nyílik mód. Az első teremben mindjárt három szintbe rendezve többféle korból és stílusban ülőalkalmatosságok sora, hogy érzékeljük, mi is ülhetünk olyanokon, amilyeneken a jelesek is akár. Ezeknek a bútordaraboknak mindegy, ki használja őket. Itt a tájékoztató tábláról megtudhatjuk, melyiknek ki volt a gazdája. Ez is érdekes, sokat mondó, s talányos. Láthatjuk például Petőfi székét, ami valójában nem volt az övé – nem tellett a költőnek ilyesmire –,  de mikor Orlai Petrich Soma le kívánta festeni, hát elkértek a szomszédból egy gyönyörűen faragottat. A falon láthatjuk a festményt, Petőfit a széken ülve, s a széket a maga valóságában, Petőfi nélkül. Ha már székek, akkor vannak itt csodák. Például Nagy László kertjük kivágott cseresznyefájából maga faragott magának egy szépséges széket. Szentkuthy Miklós olyan masszív ülőalkalmasságon elmélkedett, amelyben évszázadok sok stílusa, ereje sűrűsödött.

Itt áll a Csinszka által Ady számára csinosított lakásának nefelejcsszínbe kárpitolt karosszéke. De itt látható Arany János lányának kelengyéül vásárolt szekrénye és Kosztolányi Dezső csupasz, könyvek hiányát szenvedő könyvespolca. Pedig volt rajta könyv, szép sorjában, mint Kosztolányiné vallomásából tudjuk, de a lakásból a háború során minden mást elvittek, csak a könyvek maradtak a kifosztott lakásban a polcon. Aztán itt áll egy íróasztal, nem különösebben díszes, ékes. A története azonban az. Várady Szabolcs első önálló lakása tizenhat négyzetméterébe nem fért be a házmesterrel készíttetett íróasztala, s amikor átköltözhetett az édesapjától örökölt negyven négyzetméteres otthonba, akkor pedig íróasztala nem volt. Szerencsére megörökölte Vas Istvánét. Az asztalt Szántó Piroska vette egy festőtől, használtan és drágán, de nagyon jól szolgált a művészházaspárnál huszonkét évig.

Nemes Nagy Ágnes

A falakon körben rengeteg fotó – százkilencről van listám –, ismertek és kevésbé ismertek, amelyeken betekinthetünk a hajdanvolt otthonokba, a regények-versek születésének helyszíneibe. Megidéződik Jászi Oszkár, Heltai Jenő, Ottlik Géza, Lengyel József, Márai Sándor, Mészöly Miklós, Weöres Sándor, de Benedek Elek és Bálint György is; a valaha voltak, a mindig lesznek. Van, aki maga alakíthatta környezetét, van, aki másoktól örökölt és van, aki belakta a semmit. Mesélő képek ezek, mesélnek az emberről. Aztán a képeken még láthatók a bizton megsemmisült hajdani otthonok és azok a tárgyak, amelyeket jó lenne – ha kallódnak valahol – fellelni.

A múzeumban található több mint háromszáz bútorból itt ötvenet állítottak ki. Rajtuk keresztül közelebb kerülhetünk az írókhoz, mert nagyon sok minden elárulnak ezek a tárgyak a használóikról is.

Számomra legérdekesebb az utolsó terem, körben a tintakék fallal, s a terem közepén az íróasztalokkal. Tíz darab, tíz íróé, s mindegyik különböző. Kassáké annyira egyszerű, hogy konstruktivista alkotásnak is beillenék, bezzeg Jókaién ott a XIX század első évtizedeinek romantikája. A falon vetített idézetek, főként olyan szövegek, amelyekben a szekrény, az ágy, az íróasztal bekerült az irodalmi műbe is.

Ez a kiállítás is – mint a PIM többi bemutatója – interaktív. Játszhatunk a képernyő előtt, kitalálhatjuk, hogy a megjelenő tárgyat ki használhatta, s egy másikkal, hogy a szobabelső a kitakart alakkal kinek a környezete lehetett.

A kiállítás katalógusa – a kihelyezetteknél gazdagabb tartalommal – az októberi Margó Fesztiválra jelenik meg.

Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum

A kiállítás kurátora Zeke Zsuzsanna

A kiállítás megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2020 március 31-ig.

CÍMKÉK: