A Várkert Irodalom sorozatban
Aposztróf néven folytatódik 2019. szeptemberétől a Várkert Irodalom népszerű beszélgetős, felolvasószínházzal szerkesztett sorozata, ahol lassan három éve hónapról hónapra egy-egy téma mentén ülteti le vendégeit és több száz fős közönségét Juhász Anna irodalmár. A szezon első estjére szeptember 24-én kerül sor, az őszi, szüreti időszak ezúttal maga az est középpontjába is kerül.
„A szőlő halála csak átváltozás… Ha körülnézel a pincében, vajon gondolsz arra, hogy isteneket őrzöl hordóidba zárva?” – írta Pilinszky János egy prózai szövegében.
Karinthy Frigyes, Hamvas Béla, Márai Sándor, Pilinszky János és Ady Endre gondolatai – amellett, hogy a XX. századi magyar irodalom kimagasló alkotói, mind szerették a bort – inni, és írni róla. A magyar bor hungarikum, a hazai kulturális hagyomány fontos része. Emellett ott volt Petőfi, Krúdy és Gárdonyi asztalán, megjelenik Vörösmarty Mihály és Schäffer Erzsébet írásaiban is. S ha ma már lényegesen kevesebb is a bordal, mint évszázadokkal korábban, azért megjelenik többek között Dragomán György, Szabó T. Anna, Háy János szövegeiben.
Vendégek:
Kolovratnik Krisztián
Rudolf Péter
Tasnádi Bence
Debreczeni Mónika birtokigazgató (Vylyan Pincészet)
Horváth Csaba irodalomtörténész
Háziasszony: Juhász Anna
Szeptember 24, kedd 19.00 – Várkert Bazár