Handi Péter: Ma is üres galamb jött, felség!
Handi Péter versei láttatnak, a szöveget olvasva könnyű magunk elé képzelni a szürreális, olykor kifejezetten humoros képeket.
Handi Péter azok közé az íróink közé tartozik, akik – évtizedek óta külföldön élve – időről időre egy kötettel adnak irodalmi életjelet magukról és arról a világról, amelyben élnek. Esetében ez hol néhány éves, hol akár évtizedes kihagyásokat jelent. Az 1956 óta Ausztráliában, Melbourne-ben élő szerzőnek a most megjelent kötete a nyolcadik a sorban. Egy regény, három novelláskötet, humoreszkek gyűjteménye és egy útirajz alkotja az életmű epikai részét. A 2005-ben megjelent Gyakorlatok a fogódzó nélküli korláton mellett pedig a 2021-es könyvhétre kijött Ma is üres galamb jött, felség! a második verseskötete. Már a címe is a híradás szándékára és egyben annak nehézségére, vagy éppen lehetetlenségére utal.
A vékonyka, mindössze 27 verset tartalmazó kötet egyetlen ciklus, a tartalomjegyzék tördelése azonban jelzi, hogy a nyitó- és a záróvers kissé elkülönül a többitől, ars poeticaként és létösszegzésként olvashatók. Mindkettő kapcsolódik a látás-tapasztalás érzéki élményéhez, és egy-egy tárgyat emel metaforikus helyzetbe. A Homály egy kimustrált látcsövet, melyen keresztül sokáig élesen látszódtak a részletek, és most, a fiókban heverve nem tudni, a látcső üvegszeme vagy a rajta keresztül a világot nézők látása homályosult-e el. Itt is megfogalmazódik a híradás szándékának kudarca: „én továbbra is élesben szállíthatnám a Távolt” – ha lenne rá fogadókészség vagy -képesség a látcső másik oldalán. A záróvers, a Póz egy oldalára dőlt búgócsiga szemszögét azonosítja a világból kifelé még nem készülődő, ám a lehetőséggel már számoló lírai én látószögével. A két verset keretnek tekinthetjük, amelyben a megszólaló egyszerre mások szemlélődésének eszköze, ami közel hozza és felnagyítja a távolit, a különben elsikkadót; és maga a szemlélő, aki egy sajátos látószöget választott magának.
A két határvers közé ékelődő szövegek rendezőelve egyszerű: a címeket állították ábécé sorrendbe. Indokolható megoldás, ugyanis nincsenek éles határok, a hangütés és a forma is egységes, a verseket visszatérő motívumok fűzik egybe. Az egyes szám első személyben írt szabadverseket a bármi megtörténhet érzete fűzi egybe. Hiszen, ahogy a kötet mottója mondja: „Ezek mindig összekeverik a dolgokat”, a péket a kertésszel (Feladtak postán), a pizzát a zongorával (Félreértés). A lírai én kis távolságtartással, de tudomásul veszi a világ abszurditását, nem rácsodálkozik, inkább tudósít, leír.
Ebben a világban átjárható az idő, megtörténhet, hogy egy nyugodt, tévénézős estébe belecsönget egy középkori lovas, hogy körmöci aranyért zabot vegyen (Kopogtató); a római katona pedig egy mai péküzletbe viszi javítani a tógáját (Aquincum).
A földrajzi távolságok áthidalásához jól jöhet egy akciós perzsaszőnyeg, főleg, ha „még maradt léglökéses, mert ezek a propellerhajtásosak elég hamar tropára mennek…” (Alkalmi vétel). Hogy a kommunikációs szakadék áthidalásához nem elég pár kontinenst vagy éppen az időt átutazni, arra egy példa a Sok a szöveg lírai énje, aki nem kíváncsi az őt megszólító történetére, csak egyszavas, célirányos választ hajlandó adni.
Hogy Handi Péterre erős hatással volt Christian Morgenstern nonszensz költészete, az a Morgenstern-parafrázis című vers nélkül is egyértelmű. A szerző azonban rá is játszik erre a lelki rokonságra, a német költő tehenét két versben is megidézi. Igaz, itt nem kihalt tengeri tehénről van szó, hanem egy Heves megyei, egészen pontosan dormándi magyar tarkáról, és az állat nem Müllernét keresi, hogy kihalásáról értesítse, hanem a lírai ént látogatja meg Pesten, egy évekkel ezelőtti nyaraláson tett ígéretre emlékeztetve őt.
Ez a szürreális, abszurd világ nyelvi játékokkal, a bevett szófordulatokra, nyelvi közhelyekre való folyamatos rákérdezéssel egészül ki. Van, hogy egyetlen szó indítja el az asszociációsort, mint a Romkocsmában, amelyben a háborús szó- és fogalomkészlet idéztetik meg, és kerül oppozícióba azzal, amit ma értünk ez alatt a fogalom alatt: „… a pincér előzékeny, lesöpri székemről a repeszdarabokat […] – Melasszal tetszik? – kérdi később, az édességnél”. Az Alkalmi vétel az elkoptatott szófordulatok használatáért kér – ironikusan – elnézést az olvasótól: „Bocsássék meg e mondat; kíváncsiságomat legyőzve…”.
Handi Péter versei láttatnak, a szöveget olvasva könnyű magunk elé képzelni a szürreális, olykor kifejezetten humoros képeket. Például a sétálóutcába begördülő tengeralattjáróét (Sétálóutca), amelyből döbbenten szól ki az egyik tengerész: „Kapitány… a radar befuccsolt…! Ez itt nem Norvégia…”
A letisztult, fekete borítóra egy kalligrafikus, piros M és a betűk egy részének sárgás-narancsos árnyalata hoz színeket. E borító egyszerűségében is pontosan visszaadja a kötet hangulatát. A költői önmeghatározás komolyabb/komorabb végpontjai között egy játékos, a világra szüntelen érdeklődéssel reflektáló, annak értelmetlenségét is megértő belátással fogadó költői attitűd lenyomatát viseli magán.
Handi Péter: Ma is üres galamb jött, felség! Joshua Könyvek, Budapest, 2021, 47 oldal, 2000 Ft
