Norman Jope első magyar nyelvű kötete
A 89. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Norman Jope kortárs angol költő első magyar nyelvű, Gólyák és rétesek című verseskötete az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában, az Apokrif Könyvek sorozat hetedik darabjaként, Tarcsay Zoltán fordításában.
Könyvbemutató 2018. június 9-én, szombaton, 19 órától a Nyitott Műhelyben, dedikálás június 10-én, 16 órától a FISz Vörösmarty téri standjánál.
Norman Jope
Június 9-én, a Nyitott Műhelyben, 19 órától mutatják be a kötetet. Az est házigazdája Tamás Péter, az Apokrif műfordítás-rovatvezetője lesz. A kétnyelvű bemutató első felében angolul folyik a beszélgetés Norman Jope-pal és Tarcsay Zoltánnal, akik fel is olvasnak a kötetből, a második felében magyarul folytatódik a beszélgetés a fordítóval és a két sorozatszerkesztővel, Fráter Zoltánnal és Nyerges Gábor Ádámmal. A helyszínen a kötet akciós áron megvásárolható és dedikáltatható lesz.
(A kötet már június 6-án, 17:30-tól, a Lumenben beszerezhető lesz a FISz Alapozás elnevezésű, könyvhétnyitó rendezvénye alkalmával, ahol Tarcsay Zoltánnal is lehet majd találkozni.)
Norman Jope és Tarcsay Zoltán június 10-én, a FISz Vörösmarty téri standjánál dedikálja a Gólyák és réteseket.
A szerzőről:
Norman Jope 1960-ban született, Plymouthban. Angolul eddig négy könyve jelent meg: a For the Wedding-Guest (Stride, 1997), a The Book of Bells and Candles (Waterloo Press, 2009), a Dreams of the Caucasus (Shearsman Books, 2010) és az Aphinar (Waterloo Press, 2012). Versei számos nyomtatott és internetes folyóiratban jelentek meg. A néhai Ian Robinsonnal közösen szerkesztette az In the Presence of Sharks című antológiát (Phlebas, 2006). Korábban a Memes című irodalmi és kulturális lap szerkesztője, valamint a Critical Companion to Richard Berengarten (Salt, 2011) című kötet társszerkesztője volt. Kritikai írásai a Tears in the Fence, Terrible Work, Stride és egyéb folyóiratok hasábjain jelentek meg. Jelenleg a felsőoktatásban dolgozik, és a plymouthi Language Club nevű irodalmi csoport egyik vezető tagja.
A fordítóról:
Tarcsay Zoltán 1987-ben született, Budapesten. Prózaíró, műfordító, költő, az Apokrif alapító szerkesztője. Kiadványszerkesztéssel és programozással is foglalkozik. 2007-től 2012-ig az Apokrif szerkesztőjeként a prózarovat vezetője, majd 2012-től a lap főszerkesztő-helyettese, 2015 óta munkatársa. Az ELTE BTK-n diplomázott, Irodalom- és Kultúratudomány mesterszakon. 2012 óta foglalkozik Norman Jope verseinek magyarításával – a szerző egyedüli magyar fordítójaként. Az utóbbi években elsősorban A befejezhetetlen munkacímű regényén dolgozik.
A könyv fülszövege:
Csöngetnek, váratlan vendég érkezik. Ugrik a pulzusunk, egyből védekező pozícióba rendeződünk. Fésülködünk, kényelmes, otthoni gönceinkből valami vállalhatóba bújunk, előhagyott holmijainkat behányjuk valamelyik szekrénybe, szellőztetünk. Otthonunkat igyekszünk mindinkább megfosztani otthonjellegétől, lesimítjuk ruhánk ráncait, mosolyt öltünk, elhitetni vágyott önmagunk kirakatává alakulunk. De mi lenne, ha minderre nem volna mód, ha valaki eleve így, természetes élőhelyünk otthonos lakóiként láthatna minket? Mi lenne, ha ez a valaki mindennek tetejében egy éles szemű, empatikus költő lenne, aki odanéz akkor is, mikor az etikett szerint elfordulni illene, de mégsem fintorog a látottak mián?
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy több mint húsz év alatt több mint harmincszor látogatott ide egy jeles angol költő, s egyszerre idegen és otthonossá váló tekintetét egy Bristolba költözött, nála majd’ harminc évvel fiatalabb magyar pályatársa szinkronizálja értő, érző módon, épp nekünk? Bele akarnánk-e nézi ebbe a realitásában groteszk, de groteszkségében oly reális tükörbe? Akarnánk-e látni magunkat rejtett kamerás felvételeken, kinyúlt, pecsétes pizsamában, mackónadrágban, mondjuk az orrunkat piszkálva? Ha nemet hazudunk is, tudjuk jól: naná.
Norman Jope olyan lüktető, zsibongó lírát teremt e pillanatképek mozaikjaiból, mely nem szépít és nem torzít, nem zeng ódát, s nem is katasztrófaturizmust művel. Utcákat, tájakat pásztáz, s épp azt figyeli, amit mi, kényelmes itteniek elszalasztunk: épületeken, tárgyakon az itt élők nyomát őrző, apró jeleket, járókelők arckifejezéseit, emlékhelyeinken múltak és jelenek örökös egyszerre történését. E gólyák és rétesek mentén olvasott világ identitásának háromdimenziós domborzati térképét, hegy- és víz- (és kávéház- és könyvesbolt- és piac- és lakótelep-) rajzát. Röntgenfelvételünket, mely, ha nem útikönyv gyanánt, hanem Hans Castorp módjára vesszük kezünkbe, akár madame Chauchat áttetsző teste is lehet.
Nyerges Gábor Ádám
*
Két vers a könyvből az Art7-en:
*
