Földesdy Gabriella Egykoron Bácskában éltek című kötetéről
Földesdy Gabriella nem kevesebbre vállalkozik Egykoron Bácskában éltek című kötetében, mely először 2012-ben az Uránusz Kiadó gondozásában látott napvilágot, mint hogy anyai nagyszüleinek és a frigyükből sarjadt Sőregi leszármazottaknak Bácskához kötődő emlékeit felgombolyítsa, és méltóképpen lerója kegyeletét a délvidéki vérengzésben ártatlanul elpusztult rokonok és ismeretlenek előtt.
Az ember veleszületett tudásvágyáról már a bibliai teremtéstörténet beszámol. Éva a tiltott fa gyümölcséből szakítván, Ádámmal együtt kiűzetett a Paradicsomból, örök küzdelemre és véges életre ítéltetve az Úr haragja által. Azóta száll apáról fiúra a föld, mely a lét alapját jelenti, és öröklődik a betevő előteremtéséért, a család eltartásáért vívott mindennapok harca. És azóta kutatja kiapadhatatlan kíváncsiságtól hajtva, évszázados fájának milyen mélyre nyúlnak gyökerei, honnan került a mag az életet jelentő táptalajba, meddig terjednek elágazásai. Mert csak az nyugodhat bele jelen helyzetébe, aki szembesül azzal, honnan érkezett, kik voltak elei, és miért jutott neki éppen az a sors, aminek szűk kereteit oly gyakran szétfeszíteni kívánkozik. A múltba tekintés magyarázattal szolgálhat rejtélyesnek tűnő sorsmintázatok megértésére, és segíthet elfogadni egy nemzedékeken átívelő „átkot” is. „Amíg nem teszed tisztába a múltadat, nem működhetsz valódi íróként” – vallja Kelecsényi László a második kiadás előszavában.
Földesdy Gabriella nem kevesebbre vállalkozik Egykoron Bácskában éltek című kötetében, mely először 2012-ben az Uránusz Kiadó gondozásában látott napvilágot, mint hogy anyai nagyszüleinek és a frigyükből sarjadt Sőregi leszármazottaknak Bácskához kötődő emlékeit felgombolyítsa, és méltóképpen lerója kegyeletét a délvidéki vérengzésben ártatlanul elpusztult rokonok és ismeretlenek előtt. Múltfeltáró munkamódszere nem a ma oly divatos levéltári családfakutatás látványos eredményeket felmutató hagyományait követi. Az írónő nem parókiák poros anyakönyveiből, nem féltve őrzött bibliák megsárgult lapjairól, még csak nem is padláson tárolt ládikók megfakult szalaggal átkötött leveleiből tájékozódott ősei mindennapjairól és fordulatos élettörténetéről. Írott anyag híján élőbb, érdekesebb, szinte kiapadhatatlan forrásra lelt: saját édesanyja és unokatestvére, Varga Manci szolgált számára hiteles történetekkel és bőséges anekdotakinccsel. Családi legendáriumával azonban nem csupán családtörténetet ír. A mai Szerbia területén fekvő, védettséget élvező Holt-Tisza-kanyarulatának ölelésébe zárt Gyöngy-sziget és a körötte őrt álló települések (Óbecse, Bácsföldvár, Csurog és Törökbecse) földrajzi környezete, élővilága és helytörténete éppúgy megelevenedik a beszélt nyelvi fordulatokat követő szóhasználat és a táj pontos rajzolata által, mint az ott lakók alakja. A könyv alapos történelmi-szociográfiai hátterébe ágyazottságának köszönhetően kortörténeti dokumentum, az 1860-as évektől a második világháború végéig terjedő, bő nyolcvan esztendő történelmi tablója, mely nem nélkülözi a néplélek analitikus vizsgálatát sem. Olvastakor elkerülhetetlen a Szabó Magda Régimódi történetével és Illyés Gyula Puszták népével való összehasonlítás.
A százoldalas írott anyagot családi fotóalbum gazdag képmelléklete egészíti ki. A korabeli fotográfiákról uniformist viselő, szabadságos katonák, divatos ruhában pózoló, jól fésült fiatal leányok, félszegen mosolygó arák, büszke férjek és családi ebédre gyűlt rokonok néznek időtlen tekintettel az olvasóra, fájdalmaikat, életük titkait szorosra zárt ajkuk mögött őrizve – önmaguknak.
A kötet műfaji besorolása azért sem egyszerű, mert a tizenhét egységre bontott, sok középpontú szövegtest egyes fejezetei nem egyneműek a bennük megvalósítani kitűzött cél tekintetében. Míg a több részre tagolt előkészítés, a Tanyák a Gyöngy-szigeten a helyszínt, a történelmi eseményeket, a demográfiai mozgásokat és a mindennapi életet festi le, s mint ilyen, nem igényli az író személyes érintettségének hangsúlyozását, pusztán leíró jellegű, addig a kötet középső, anekdotisztikus részletekben gazdag fejezetei szinte tapintható közelséget feltételeznek. Jóllehet a szerző személyében nem jelenik meg az események részeseként, tekintve, hogy a háború lezárása után született, „közel ment a tényekhez”, miként Kelecsényi László hangsúlyozza. Földesdy Gabriella az egyívású, csupán később fogant rokon empátiájával és ősei iránt felelős érzékenységgel tárja elénk a Délvidék nemzeti békétlenséggel terhes, önmaga szülőföldjén elfogadott polgárként régóta megtelepedni nem tudó magyar közösség mindennapjainak történéseit és fennmaradásért vívott küzdelmeit.
Teszi mindezt elbeszélő, kedélyes, legtöbbször szánakozásmentes hangvételben, mely mellőzi az amatőr visszaemlékezések elfogódott látásmódjából származó, gyakorta édeskés stílust. „Az úgy volt, hogy az 1900-as évek elején az Urbán földbirtokosé volt a Gyöngy-sziget földjének nagy része” – kezd bele a forrásul szolgáló asszonyok mesélői modorában, – „de vagy megunta, vagy hallott valamit a közeledő kataklizmáról, áruba bocsátotta az egészet…”. Az olvasó e közvetlen hangnemnek köszönhetően szinte észrevétlen avatódik bennfentessé a Sőregi család legszemélyesebb ügyeibe. Először a gazdaság gyarapodásának titkaiba, a jól sikerült gyöngy-szigeti földvásárlás részleteibe nyerünk bepillantást, melyek révén megerősíttetik a történelemkönyvekből ismert tény: a birtok a vidéki életmód alappillére. „A jó bácskai, zsíros föld aztán eltartotta a kilenc élő gyermeket is, az összes lány kapott hozományt, amikor férjhez mentek, a fiúk pedig birtokrészt, ahol saját tanyát építhettek, és a saját földjüket művelhették…”…az ottani gazdák foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz a tulajdonhoz, amit a két kezük munkájával szereztek.” A Bácskában tetten érhető családi munkamegosztás a magyarság anyaországi területein is hasonló módon alakulhatott, tekintve, hogy egy adott korban a gazdálkodó életforma azonos viszonyokat teremtett az egyféle adottságú földrajzi környezetben. Így amikor a Délvidék helyi jellemzőiről olvasunk, a korabeli magyar paraszti-földműves lét mindennapjairól nyerünk széles panorámájú képet.
Aztán lassan feltárul előttünk a még a XIX. század végén is a boldogulás leghathatósabb eszközeként elkönyvelt intézmény, a házasság mint gazdasági alakulat fontossága, mely nem csupán a legkisebb társadalmi egység volt, hanem a birtok egybentartásának, sőt gyarapításának záloga. Nem volt ritka, hogy egymáshoz közeli földtulajdonaikat a gyöngy-szigeti gazdák gyermekeik házasságkötése révén egyesítették. Akkoriban ugyanis nem a lányok választottak férjet maguknak, hanem az apák – legtöbbször a kérők anyagi rátermettsége alapján. Nem egy hajadon siratta szerelmét a megfellebbezhetetlen atyai döntés miatt, de az íratlan törvénynek teljesednie kellett mindenáron: a gyermeknek meg kellett hajolnia a szülői akarat előtt.
A kötet szépsége éppen abban rejlik, hogy az élet leghétköznapibb, leginkább természetes menetéről ad számot, nem feledkezve meg a maguktól értetődő, legelemibb jelenségek vizsgálatáról sem. Az írónő a néprajzkutató igényességével szembesíti az olvasót az egykor a Délvidéken élő, hat elemit sem végzett serdülő fruskák további életlehetőségeivel, a megesett lányanyák kirekesztettség miatti félelmével, az erkölcsi elrettentés visszatartó erejével, de megrázó őszinteséggel szól a néplélek semmivel össze nem hasonlítható, mindent a maga természetességében elfogadó szemléletéről, mely a sokat szenvedett, alázatos emberek túlélési ösztönével magyarázható. A „gyerek pusztul, ház tisztul”, „Isten adta, el is vette”, „nagy szerelemnek nagy szar a vége”-szerű sommás megállapítások mind az egyszerű, ám praktikusan gondolkodó életfelfogásról árulkodnak. Hosszú távon azok a Sőregi utódok simultak bele könnyebben az életbe, akik nem lázadtak a generációk óta a családban öröklődő sorsminták ellen. Nem véletlen, hogy a nagypapa kilenc gyermeke és huszonhárom unokája közül a jól kitaposott lábnyomba lépők számára kényelmesebb járás esett, mint az ösvényről letérőknek. A szülői jóváhagyással szentesített házasságok még szerelem nélkül is hosszú, boldog szövetséggé értek, mert a régi öregek még ismerték a hétköznapok megszokott egyhangúságában rejlő hagyomány minden élt gömbölyűre csiszoló erejét.
Azonban a kötet az önmagukat ismétlő életek egyformaságának bemutatásán túl különös, drámai eseményekkel is szolgál. Egy közel ötven főt számláló, népes családi merítésben ugyanis éppen úgy felüti fejét a gonosz az élet kiszámíthatatlan fordulataiban rejtezve, mint egy egész város lakossága körében. A Sőregi família szerteágazó, bő lombot hozó fájának alázatosan fejlődő ágain kívül szokatlan vadhajtásai is voltak. Megesett egyszer egy testvérgyilkossági kísérlet, melynek főszereplője, az álnok béres helyett a fiatalabb Sőregi fiút ítélték három évi börtönbüntetésre. Kovács Rózsi megszökött fiatal szerelmével, és áthágva minden íratlan szabályt, szülői beleegyezés nélkül ment férjhez. Később apját, aki sértő szavakkal kikosarazta lánya korábbi szerb udvarlóját, az 1944-es megtorlás idején partizánok gyilkos kezére adta az önérzetében és nemzetiségi hovatartozásában megsértett fiú. Jusztit szűzdohánycsempészet vádjával feljelentették. Büntetését Pápán kellett letöltenie. Begre Eta egy ideig egy katolikus pap ágyasa volt. A sors fintoraként szerelemféltésből későbbi szeretője gyilkolta meg.
A helyi rendbe betagozódni képteleneket, a családi útról elkalandozókat megbüntették az égiek. Ám úgy tűnik, még a sors igazságosságát is meg szabad kérdőjelezni olykor. Elérkezett ugyanis a történelemben egy olyan időszak, amikor emberi ésszel felfoghatatlanná váltak az események. 1944 októberétől Tito partizánjai bevonultak a Délvidékre. Az ott élő magyar és sváb lakosság férfitagjait legyilkolták, a nőket pedig lágerekbe zárták. Közel negyvenezren haltak meg ártatlanul. A Sőregi család tagjai szétszóródtak. Néhányan Bácskában maradtak. Kötötte őket a szülőföld ereje. Mások az anyaországban kerestek új életteret. És voltak, akik nyugatra menekültek. Mert nem tudtak rettegésben élni.
Elfogadni, belátni és bölcsen beletörődni a nemzedékek által kijelölt pályába – az önmaga értékeivel megelégedni képes középszer boldogságának receptje. Békeidőben. De nem lehet minden körülmények között beérni pusztán ennyivel. Mert ideje van a tűrésnek, és ideje van a felháborodásnak. Az egészséges néplélek arányérzéke öntudatlanul is tökéletesen működik. Teszi a dolgát: megbocsát és emlékezik. De nem felejt.
Földesdy Gabriella: Egykoron Bácskában éltek. A Sőregi család szétszóródása.
Második, bővített kiadás. Kornétás Kiadó, Budapest, 2024
