Fészek szakadék fölött. Kiss Benedek válogatott bolgár versfordításai
Egy versgyűjtemény margójára
Sok nagy hatású fordításgyűjtemény fűződik magyar költőkhöz, és jellemzően ezek a gyűjtemények a magyar költőknek, a magyar költészet ambícióinak és lehetséges mintáiknak állítottak tükröt. Egyfelől tehát van a „vonzások és választások” alapján összeállt fordításgyűjtemény (ahogy megítélésem szerint ebbe a körbe tartozik Kiss Benedek válogatott versfordításainak a kötete, amelynek a margójára ezek a sorok íródnak), másfelől vannak olyanok, amik talán túlmutatnak ezen a célon, noha ennek a szempontnak a jegyében is jöttek létre. Erre is van — reményteljes és a kitűzött célját messze meghaladó – példa. Egy a sok közül: a XX. századi költészettörténeti megújulás elképzelhetetlen lenne Kosztolányi Dezső nevezetes Modern költőkje (1914) nélkül. Azóta is nagyszabású fordítói életművek jöttek létre a magyar irodalomban a két föntebbi elképzelés jegyében. A teljesség igénye nélkül csak a múlt századiakat idesorolva: a „szép hűtlenek (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád), aztán Weörestől Ilyésig, Kálnokyig, napjainkig sokan mások.
És persze a délszláv, és mindenekelőtt épp a bolgár irodalom vonatkozásban (és vonzásában): a kivételes költői életművel rendelkező Nagy László, akinek egész munkásságában fontos volt a bolgár népköltészet és költők tolmácsolása. Számomra az ő munkásságából a népköltészet tolmácsolása emelkedik ki. Én ezekre rezonálok elsősorban; úgy tapasztaltam, hogy a kevésbé versolvasók is szívesen lapozzák a népköltészeti könyveket, mert abban mindig van fölfedeznivaló, ráismernivaló – és ez a „boldog fogékonyság” az alkotókat is jellemzi, elég Weöres Sándor vonzalmaira gondolni. A népköltészet ereje és hatása mindig, minden korban jelen van, és ezt a modern költészet nagyjai – bármily elvakultan hirdették eszméiket valamely izmus vagy a posztmodern szolgálatában — sohasem vonták kétségbe. Meggyőződésem, hogy ma sem teszik/tennék.
Amennyire képes vagyok rá, úgy látom, a népköltészet tisztelete jellemzi a bolgár irodalmat is, és a népi kultúrába vetett hit is. Ezt, persze – a Fészek szakadék fölött című antológiát lapozgatva is –, csak távolról tudom valamelyest megítélni, és nem a szakember, hanem az olvasó, a versolvasó szemszögéből. Segítségemre szolgál az, hogy, a népköltészetekben vannak olyan kódok, amiket érteni, érezni tudok/tudunk. Ilyen például a költői képalkotás, a balladássá nehezülő hang, vagy az élet eseményeinek, körülményeinek pátosz nélküli tudomásulvétele (lehet az a szerelem, lehet az a halál, lehet az idegenben fölhorgadó honvágy, bármely emberi érzelem).
Visszatekintve az időben: csaknem félévszázada jelent meg Juhász Péter A bolgár líra története című nagyszabású áttekintése az eddigi legátfogóbb költészeti antológiában. (Fehér szél támad. Budapest, 1983). Tehát szükség volna újabb munkákra, hogy biztosabban igazodjunk el a bolgár kultúrában, irodalomban és történelemben. Kiss Benedek fordításgyűjteménye ilyen célt tűzött maga elé. Ha ebben a rövid írásban a szorosan vett a politikai/közéleti költészetet nézzük, tehát azt, hogy hogyan látnak rá a saját történelmükre a bolgár költők, akkor észrevehetjük: a nemzeti büszkeség hivalkodóan köszön vissza Nikola Indzsov (1935—2020) versének utolsó szakaszából. „Külön föld, külön állomásokkal,/ saját vérjelű szeretet –/ de én a balladás trikolórral/mindétig Bolgárföld leszek – olvassuk. Anasztasz Sztojanov (1931-2004) azonban más tapasztalattal és korántsem pátosszal fogalmaz Bulgária című versében:„Bulgária –/ koldusok nyűtt kendője,/tarka kendő, mit átitat/ a rózsaillat s verejték szaga.” Hasonlóképp számol el a saját leliismeretével Marin Georgiev (1946) is: „Nem én adtam –/te adtál mindent./ Vérből, húsból gyúrtál létre./ S a sebek, mik borítják tested,/ rajtam égnek égve”. A „nemzeti szégyenről” a magyar fülnek szinte Ady hangján átkozódik Hriszto Sztojanov (1956): „Sok kuka jöttmentből lett, úgy állt össze e nép…/Giliszta mosolygások… Dilettáns cirpelés”.
Vagyis: a (mai szemmel immáron tartalmatlan) nemzeti hivalkodás versei éppúgy megjelennek, mint azok a művek, amelyek csöndesen az öntetszelgő, „hazafias” tradícióval való szakítást „dokumentálják”, igaz, ezt olykor – ahogy a föntebbi idézetekből kiderül — szkepticizmussal, valamiféle kilátástalanság érzetével teszik. Önmagamnak azt írtam föl egy cédulára olvasás közben: „hősies pátosz”, „az elbizonytalanítás és elbizonytalanodás lírája” „a „nemzeti szégyenérzet megfogalmazása, a nemzet ostorozása”. Ha a fordításgyűjtemény címének a metaforáját veszem, akkor a bolgár föld bizony konkrétan és átvitt értelemben is „fészek a szakadék fölött”. (Megjegyezném, hogy a bolgár történelem pillanatai néha fölöttébb ismerősnek látszanak a magyar történelemből is. Ezért is jó lenne minél többet megismerni közeli és távoli szomszédaink kultúrájából.)
Végezetül: azt gondolom, hogy Kiss Benedek fordításai a szó legnemesebb értelmében vett „szorgalmi feladatok”, a bolgár költészettel való érzelmi együttélés eredménye és ékes bizonyítéka. Ebben osztozik elődjeinek, mindenekelőtt Nagy Lászlónak és Juhász Péternek a törekvésében. Fordítói gyakorlatát, az átköltések mélységét és magasságát nem áll módomban megítélni, de arra gondolok, hogy Kiss Benedek teljes értékű írói alkotásnak tekinti, amit végez. Ezt mutatja ez a hiánypótló antológia is, amelyben létrehozásában biztos ítéletű segítőtársakra (szerkesztőkre, előszó- és utószó írókra) lelt Arató György és Jánosi Zoltán személyében.
Fészek szakadék fölött. Kiss Benedek válogatott bolgár versfordításai
Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2022. 3500 Ft
