Fejezetek egy Kosztolányi-monográfiából

|

Mohai V. Lajos: A vidék mélységes mítosza

 

Megjelent Mohai V. Lajosnak, az ART7 szerkesztőjének új könyve. Alább a kötet előszavát közöljük.

IMG_1399

A Savaria University Press gondozásában 2010-ben megjelent kismonográfiában (A sárszegi regények és környezetük) azt mutattam be, hogy Kosztolányi – prózai művei nagyobb részének tanúsága szerint – a kisváros írója, de nemcsak a kisvárosé, nemcsak az „otthon maradóké”, hanem egy folytatás nélküli világé is. Ezért kapcsoltam össze a Sárszeg-regényeket a tízes-húszas évek verstermésével. Már abban a könyvemben is a kettős Monarchia közös emlékezete felé igyekeztem kitágítani a „kisváros”, a társadalmi tér versekben és a Sárszeg-regényekben megjelenő tapasztalatát. Vagyis: hogyan jelenik meg a húszas évek Kosztolányija és az úgynevezett Szabadka-élmény a Monarchia kulisszáira vetítve. Sárszeg azonban a „kis pont”, nem magányos sziget a felbomló Monarchia térképén.

De vajon hogyan szűrődik át a bethleni konszolidáció tapasztalatán, valamint a közvetlenül azt megelőző évek zilált történelmi mozgásain keresztül a Monarchia „időtlenségének” életérzése – ez a kérdés is foglalkoztatja a húszas évek nagy alkotói periódusában az írót, mindenekelőtt a Pacsirta és az Aranysárkány című regényekben. Még az Esti Kornél művészi hatásának is ez az egyik sarkköve. Posztmonarchiás vonás benne az erősen jelenlévő vidékiesség. A vidékiesség mint negatív, értékhiányos életminőség talán csak a sárszegi regényekben kap nagyobb hangsúlyt, bár ezekben sem ítél végérvényesen, mivel Kosztolányi iróniával ötvözi mondanivalóját.

Az Édes Anna krisztinavárosi polgárvilágában, a Vizy-ház mikroklímájában is lépten-nyomon a vidéki élet bensőséges kulisszáira ismerhetünk. Ebből a szempontból az Esti Kornél-történetek is árulkodóak: az írói alteregó utazásai során olyan tapasztalatokra tesz szert, amelyek nem mindig támasztják alá a magyar vidéki élet alacsonyrendűségét. Az Esti Kornélban Kosztolányi többször ütközteti a nagyvilágival a peremvidékit, élét véve a kritikátlan külföldbarát, de még inkább a hazai vidékies állapotokat csak lenéző és megbélyegző fölfogásnak. „A kisvárosi lét” által kialakított és konzervált magtartásformák, valamint az emberi élet nézőpontjából fontos képzetkörök elemzése természetesen a sárszegi regényekben történik meg a maguk művészi teljességében. Azonban az Esti Kornélban is jelen van, de nem mint a nagyvárosiasság (világvárosiasság) szimpla ellenpólusa, hanem mint a lét egyetemes tapasztalata és alaposan szemügyre vett látlelete.

Az Édes Anna befogadástörténetének különböző elmarasztaló változatai mutatják meg, hogy a szabadelvűség mennyire otthontalanul bolyongott az újkonzervatív és a szocialista hagyomány ellenében a húszas évek Magyarországán. Az Édes Annában tesz kísérletet az író saját politikai pozíciójának tisztázására. Számomra ezt erősíti meg mintegy paradox módon az, hogy Kosztolányi a regény alapötletével kapcsolatban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett. Azzal, hogy az úr és szolga viszony ábrázolása lett volna a tétje a regénynek, mintha Kosztolányi arról akarná elterelni a figyelmet, hogy miért is írta bele saját magát is a műbe; továbbá az, hogy életének legfontosabb történetpolitikai élménye képezi a regény hátterét – nevezetesen a történelmi Magyarország szétesését véglegesítő forradalommal, ellenforradalommal terhes 1919-es esztendő –, amely az 1885-ben született író életében a magyarság legsúlyosabb megpróbáltatásainak éve volt.

Miben áll az Esti Kornél művészi hatása? Magam azt gondolom, hogy az Esti Kornél művészi (és) filozófiai ereje mindenekelőtt a nyelvében és az alteregó-fikció pozíciójának meghatározásában, a játékosságában és az iróniájában rejlik. Abban, hogy mind a tizenhét fejezete valahogy szembesít bennünket saját életünkkel és a saját halálunkkal.

A véres császárról és a túlérett, romló birodalomról szóló regény az Örök Róma regénye. A véres császárról és a túlérett, szétfoszló impériumról szóló regény a mindenkori hanyatlástörténet regénye. Továbbá: a mindenkori művészi dilettantizmus regényábrázolása is. A regény terét és díszletét a császárkori Róma adja (Kosztolányi máskor is kedvelt színtere), néhány részletének kulisszáit Kosztolányi életrajzi és városi környezete, többé-kevésbé bizonyosan: a forradalmak utáni Budapest kávéházi világa. Legalábbis az értelmezések egy jelentős része ebből a nézőpontból fejti ki a véleményét, és ehhez a megközelítéshez ad támpontot a költő feleségének az életrajzi regénye is. De a Nero esetében érdemes-e olyan segédeszközöket használnunk, hogy történelmi, társadalmi vagy művészregény? Ezek a fogalmak kicövekelik-e vajon az utat a Kosztolányi-regény teljesebb megértéséhez? Ha úgynevezett művészregénynek tekintjük, akkor szinte biztosan állítható, hogy Kosztolányi alkotói szándéka az esztétizáló világképpel való leszámolás volt. Ne feledjük, hogy a Nero után születtek meg a sárszegi regények, és született az Édes Anna, vele egy időben keletkeztek A bús férfi panaszainak versei. Másfelől: a költő-császár alakjának fölépítése ironikus fénybe vonja magának a művésznek a személyiségét is, és borzasztó képet fest a környezetéről. Kosztolányi sajátos fénytörésben mutatja meg a művészregényt is, mert teljesen tudatosan alkalmaz olyan részleteket és nyelvi elemeket, amelyekkel saját szecessziós, narcisztikus környezetét gúnyolja. És talán saját magát, a maga írói tevékenységét is pellengérre állítja. Neroja tehát a művész tükre is, ha nem is gondolnám, hogy puszta tükörképe. Az őrültté váló költő-császár személyiségképe megrajzolható-e vajon Hermann Broch giccsember-fogalmával; a mindenen eluralkodó és önmagát is elpusztító dilettantizmus működési mechanizmusa pedig párhuzamba állítható-e Karel Čapek Foltyn zeneszerző élete és munkássága című, az európai kultúra hanyatlására fölöttébb éles fényt vető regénytöredékével? Hogy szemléltethetők velük, az nem lehet kérdéses, ráadásul a (poszt)monarchiás érzésvilág mindhármukat átjárta, foglalkoztatta, és más-más módon ugyan, de szembenézésre késztette.

Mohai V. Lajos: A vidék mélységes mítosza. Fejezetek egy Kosztolányi-monográfiából. Savaria University Press, 2016, 128 oldal
CÍMKÉK: